1. Hogy a maga részéről mennyire inkább a jóság és szeretet az Úr Jézus Szívének tulajdonsága, mint a szigorú bírói igazságosságé, arra tanú az egész evangélium. Mennyi jóság, mennyi figyelem, gyengédség, megbocsátás, jótevés az ő egész élete!
Az a kéz, amely világokat képes rombolni, szeretettel simogatja az ártatlan gyermekek fejét; a szem, mely egykor a végítélet villámait fogja szórni ellenségeire, könnyeket ont Jeruzsálem fölött és Lázár nővéreinek gyászán. Nem űzi el magától a bűnösöket, úgyhogy ráfogják: a bűnösökkel még társalog is. Védelmébe veszi a farizeussal szemben a megtámadott Magdolnát s kimenti hóhérai kezéből a házasságtörő asszonyt.
A betegek és nyomorodottak ezrei állják el útját; a háztető résén bocsátják eléje az inaszakadtat. Pihenni sem engedik, s ő mégsem fárad el, mégsem fedd, legföljebb azokat, akik vissza akarták tartani tőle a kisdedeket és anyákat. Mennyi jóság és szeretet minden lépten-nyomon! „Körüljárt jót cselekedvén” (Csel. 10,38); ez az ő rövid élettörténete.
2. Minden természetes jótéteménynél bővebben ontja azonban a sokkalta értékesebb lelki kegyelmeket. Leveszi a lelkiismeretek szörnyű terheit: elengedi, megbocsátja a vétkeket. A felszögeltetés szörnyű kínjai közt önkéntelenül is a megbocsátás imájára nyílik ajka: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekesznek!” (Lk. 23,34). A latornak még a kereszt fáján is megígéri az örök paradicsomot.
És hogy bűnbocsátó, kegyelemosztó működését halála se korlátozza: itt hagyja, emberekre bízza a bűnbocsátó hatalmát, ezt az ő legegyénibb, isteni jogát. Akárkinek, akármikor, akármit megbocsáthattok, mondja papjainak, s az meg van bocsátva a mennyben is. Mennyi millió bűnbocsátás, megkönnyebbülés, lelki megújulás fakad ez egyetlenegy krisztusi szóból minden gyóntatószékben az egész földkerekségen, világ végezetéig!
3. Mennyit veszítettem eddig, ha Jézus helyett földi teremtményeket szerettem! Mily hálátlan voltam, ha kegyelmeit eddig visszautasítottam, vagy ahol csak lehetett, kitértem útjukból! Mily veszélyben voltam és vagyok, hacsak vissza nem térek hozzá lelkem egyetlen igaz szerelmeséhez s mit érdemlek, ha még egyszer elfordulok, hálátlanul elszakadok tőle.
(Forrás: Bangha Béla: A Jézus Szíve-litánia (elmélkedések). Mária Kongregáció - hitbuzgalmi képes havi folyóirat 1918. (XI.) évf.)
