Már Fájdalmaspénteken láttuk, hogy különösen a szerviták, - akiknek rendjét egy látomás alapján épp a Szent Szűz fájdalmainak tiszteletére alapították – buzgólkodtak leginkább abban, hogy Mária szenvedései kellő méltatásban és ünneplésben részesüljenek. Mivel pedig Fájdalmaspénteken és Nagyböjtbe esvén, tárgyának jelentősége nem domborodhatott ki eléggé az azt környező nagy ünnepek között, azért nem nyugodtak mindaddig, míg csak XI. Ince pápa (1678-1689) nem engedélyezett a rend számára külön „Hétfájdalmú Boldogasszony” ünnepet szeptember harmadik vasárnapjára. 1734. óta már egész Ausztria megülte, 1814. szept. 18-án pedig VII. Pius pápa Napóleon fogságából való megszabadulása után az egész egyházra kiterjesztette, mint nagyobb duplex ünnepet.[1] X. Pius óta ennek is állandó dátuma van: szept. 15-e, méltóság tekintetében pedig II. oszt. duplexé emelkedett.

Ha az előző, vagyis a fájdalmaspénteki, ünnepen részvétünket fejeztük ki a szenvedő Szűz iránt, a mai nap viszont legyen diadalünnepe a vértanúk királynőjének.[2] Ha pedig igaz az, hogy a bűn által Krisztus Urunkat mintegy újra keresztre feszíti a szerencsétlen bűnös, akkor ez legyen egy újabb szempont bűneink megsiratására és kerülésére: ne növeljük gonoszságunk által szerető mennyei Pátrónánk fájdalmait szent Fiának további kínzása által![3]

Oratio. Isten, kinek szenvedésében Simeon jövendölése szerint Anyádnak, a dicsőséges Szűz Máriának, legédesebb lelkét a fájdalom tőre járta át: engedd kegyesen, hogy akik fájdalmait tisztelettel megünnepeljük, a te szenvedésednek szerencsés eredményét elnyerhessük. Ki élsz és uralkodol...
_____________
[1] Nilles: Kalend. II. 609. o.
[2] Thalhofer: Handbuch I. 705. o.
[3] Lonovics: Archaeologia I. 325. o.

(Forrás: Dr. Artner Edgár: Az egyházi évnek, ünnepeinek és szertartásainak kimerítő leírása és magyarázata a művelt közönség számára különös tekintettel a magyar viszonyokra. Szent István Társulat, Budapest 1923. 301-302. old.)