A Constantinus Chlorus halála után lábrakapott zűrzavarban, amikor a Római Birodalomnak átmenetileg hat császára is volt, nagyjából megmaradt az a helyzet, hogy Keleten tovább folyt az általános üldözés, míg Nyugaton inkább csak részletes üldözésről van szó.

Valószínűleg a bizonytalan helyzet s a folyton ki-kiújuló üldözés félelme okozhatta, hogy csak négy évvel Marcellinus pápa (296-304) után választottak új pápát Szent Marcellus személyében (308-309?).

Marcellusnak belső renegátoktól kellett szenvednie. Egy hithagyó keresztény azzal támadta meg, hogy az üldözés alatt hitüket megtagadott keresztényeket csak súlyos penitenciák (vezeklések) elvégzése után hajlandó visszavenni az Egyházba. Mint látjuk, éppen ellenkezője annak a vádnak, amit hatvan évvel azelőtt Novatius emelt Cornelius és István pápa ellen. A támadásnak visszhangja támadt, úgyhogy a keresztények között sajnálatos egyenetlenség kapott lábra, amely még utcai összeütközésekben is mutatkozott. Ezekért ellenségei Marcellust tették felelőssé s feljelentették Maxentiusnak, aki erre száműzte a pápát. A Priscilla-katakomba fölé épült Szent Szilveszter-bazilikában temették el. Sírfeliratát Szent Damazus pápa készítette.

(Forrás: Bangha Béla - Ijjas Antal - Borbély István: A keresztény egyház története I. Pázmány Péter Irodalmi Társaság, Budapest, 1937. 269-270. old.)