Zen bíboros: XVI. Benedek pápa már kijelölte az irányt!
2018. október 05. írta: Katolikus Válasz

Zen bíboros: XVI. Benedek pápa már kijelölte az irányt!

cardnal_zen_1.pngOktóber 2-án új blogbejegyzéssel jelentkezett Joseph Zen bíboros, XVI. Benedek pápa kínai-vatikáni kapcsolatokért felelős egykori tanácsadója. Ebben a bíboros Ferenc pápa kínai katolikusoknak írt üzenetét kommentálta.

A szeptember 26-ai üzenetében Ferenc pápa többször is arra utalt, hogy a Kína és a Vatikán közötti egyezmény négy nappal korábbi megkötésével a közvetlen elődei - Szent II. János Pál és XVI. Benedek pápák - irányvonalát követte, még akkor is, amikor az egyezmény részeként feloldotta a kormányzó kommunista párt akaratából törvénytelenül felszentelt hét püspök kiközösítését:

az Úr színe előtt és nyugodt megítéléssel, közvetlen elődeim irányát követve úgy döntöttem, megadom a kiengesztelődést annak a hét 'hivatalos' püspöknek, akiket pápai engedély nélkül szenteltek fel, és eltörölve minden erre vonatkozó kánoni büntetést visszahelyezem őket a teljes egyházi közösségbe.

A szeptember 22-ei egyezmény a szentszék hivatalos közlése szerint a kínai püspökök jövőbeli kinevezésének módját rendezte, épp erről azonban a szentszék mostanáig semmilyen részletet nem közölt.

Az egyezmény a püspökök kinevezéséről szól. Ezt a Szentszék többször is elismételte. Ilyen hosszú és kemény munka után (nem beszélve az izgatott várakozásainkról) végülis mik az eredmények? Erről egyetlen szó sincs! (Talán titok?!) [...] Bízzunk, fogadjuk el és engedelmeskedjünk anélkül, hogy tudnánk, mit fogadunk el, és minek engedelmeskedünk?

- írta az egyezmény megkötésének napján Zen bíboros.

Az egyezmény tartalmát, és a püspöki kinevezések jövőbeli módját Ferenc pápa 26-ai üzenete sem tisztázta. Ehelyett a Szentatya kifejezett vak bizalmat kért az egyezmény helyességében és működőképességében mind Kína, mind a világ többi részének katolikus híveitől. Ferenc pápa ebben Ábrahám hitét állította példaként a hívek elé, aki vakon megindult az Úr által neki ígért Kánaán földje felé:

Isten meghívta Ábrahámot, ő pedig engedelmesen elindult arra az ismeretlen földre, amelyet örökségül kellett kapnia, de nem ismerte a rá váró utat. [...] Péter utódaként szeretnélek megerősíteni benneteket ebben a hitben (vö. Lk 22,32) – Ábrahám hitében, Szűz Mária hitében, abban a hitben, amelyet kaptatok –, és szeretnélek arra biztatni benneteket, hogy mind nagyobb meggyőződéssel helyezzétek bizalmatokat a történelem Urába és az ő akaratának az Egyház által történő felismerésébe.

Joseph Zen bíboros az október 2-ai írásában mindezekre így reagált:

Az üzenete második részében Ferenc pápa arra biztatja az Egyház tagjait, hogy mint Ábrahám, induljanak útnak anélkül, hogy tudnák az irányt. Azonban Jézus eljött, és az apostolokra, különösen Péterre építve egyházat alapított. Benedek pápa egy levelet írt, amiről Ferenc pápa is azt állítja, hogy továbbra is érvényes. Az a levél kijelölte az irányt: mi az, amit tenni lehet, és mi az, amit nem. Ferenc pápa mostani döntését lényeges újításnak kell mondanunk, amely nem folytatja az előző pápa által kijelölt irányt. Okom van azt hinni, hogy a most aláírt egyezmény valószínűleg ugyanaz, aminek aláírását Benedek pápa 2009-ben megtagadta.

Egy nappal Zen bíboros írása előtt az is kiderült, hogy a kínai-vatikáni megállapodás részeként Ferenc pápa meghívott két püspököt Kínából, hogy résztvevői vegyenek a szerdán Rómában kezdődött ifjúsági szinódusnak. A két püspök Yang Xaoting (54) és Guo Jincai (50). Míg az előbbi 2010 óta Róma és a kínai kormány közös jóváhagyásával szolgál a yulini egyházmegye segédpüspökeként, az utóbbi illegitim módon került felszentelésre, és a mostani megállapodásig ezért az Egyházból kiközösítés alatt állt. Guo Jincai a megállapodással a rehei egyházmegye legitim püspökévé vált, hamarosan pedig a szentszék és a kínai állampárt közös jóváhagyással az újonnan létrehozott csengdei egyházmegye püspökévé fogja kinevezni őt.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása