Berlin is megkezdi a protestáns házastársak áldoztatását
2018. december 18. írta: Katolikus Válasz

Berlin is megkezdi a protestáns házastársak áldoztatását

Németország huszonhét egyházmegyéjéből már tizenkettőben engedélyezték az interkommúniót.

2015-07-09_eb-koch-portrait_154p.jpgA berlini érsek, Heiner Koch (a képen) is arra hívta az egyházmegyéje papjait, hogy kövessék a német püspöki konferencia interkommúnió-dokumentumában foglaltakat, és aszerint kezdjék meg a katolikus hívek protestáns házastársainak áldoztatását a szentmiséken.

Az érsek erről egy hétfőn kiadott körlevelében írt a papjainak. A levélben Koch érsek a reményét fejezte ki, hogy "ez a felhívás a vegyes felekezetű házaspárok felé mindannyiunk számára ösztönzést ad arra, hogy az Eucharisztiát tudatosan, méltóan, és hittel ünnepeljük, mint a legfőbb valóságot a közösségeink életében".

Koch érsek a hatoldalas levelében hangsúlyozza, hogy a katolikus-protestáns házastársak akkor járulhatnak a szentmiséken együtt áldozni, ha úgy érzik, hogy az Eucharisztia közös vétele "súlyos lelki szükség" a számukra. Velük kapcsolatban az érsek azt írja a papjainak:

[K]érem, hogy azokat a párokat, akik szentségi közösségben élnek a keresztségük, a kölcsönös önátadásuk, és a házasság szentségének vétele által, az adott felekezeti megosztottság ellenére pedig vágyakoznak és belső szükséget éreznek az eucharisztikus közösségre, ne zárják ki a közös szentáldozásból.

Az érsek a levelében aggodalmát fejezi ki, hogy az Eucharisztia sok keresztény számára egyre inkább elveszíti a jelentőségét, és már nem áll az életük középpontjában. "Az Eucharisztia nélkül nincs egyház, nélküle nem élhetünk sem egyénekként, sem egyházként" - figyelmeztet rá Koch. Az érsek szerint ezért fontos, hogy az Oltáriszentséget a keresztények méltón és hittel ünnepeljék.

27 németországi egyházmegyéből már 12 egyházmegye püspöke engedélyezte a katolikusok protestáns házastársainak áldoztatását. Az engedélyt korábban megadó egyházmegyék, időrendi sorrendben: Paderborn, Hamburg, Magdeburg, Osnabrück, Erfurt, Bamberg, WürzburgEssenSpeyer, Münster, és Rottenburg-Stuttgart.

Az engedélyezés feltételei a tizenkettőből tíz egyházmegyében a német püspöki konferencia június 27-én, pápai jóváhagyással kiadott interkommúnió-dokumentumát követi. A bambergi érsek a dokumentuméinál szigorúbb, míg a würzburgi püspök jóval lazább feltételekkel vezette be az illetékességi területén az interkommúniót.

A trenddel szembehelyezkedő álláspontot foglalt el Köln bíboros érseke, Rainer Woelki, aki kitartott az Egyház tanítása, vagyis a nemkatolikusok rendes körülmények közötti áldoztatásának lehetetlensége mellett. Woelki bíboros meghatározó hangja volt annak a kisebbségi csoportnak a német püspöki konferencián belül, akik a szentszéknél panaszt emeltek a konferencia interkommúnió-dokumentumával szemben.

A panasztevők közül Bamberg érseke mostanra mégis az interkommúnió engedélyezése mellett döntött, igaz, a többi egyházmegyénél szigorúbb feltételekkel. A szintén panasztevő augsburgi, eichstätti, görlitzi, regensburgi, és passaui püspökökről a témában egy ideje nem hallani.


Kapcsolódó cikkeink:
- Tematikus összefoglalónk a német interkommúnió-botrányról
- Infografika a német interkommúnió-botrányhoz

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása