Portugál bíboros: A járványt Isten büntetésének tartani "nem keresztény"
2020. április 17. írta: Katolikus Válasz

Portugál bíboros: A járványt Isten büntetésének tartani "nem keresztény"

Vészhelyzetben pedig interneten keresztül is lehet gyónni.

antonio_marto.pngA koronavírus-járványt Isten büntetésének tartani "nem keresztény", és "csak azok hiszik ezt, akik gondolkodásában és szívében nem a Szeretet és Irgalom Istenének Krisztusban kinyilatkoztatott igaz képe van, hanem tudatlanság, szektás fanatizmus, vagy őrület" - jelentette ki a portugál Antonio Marto bíboros az április 14-én a Religión Digital weboldalon megjelent interjújában.

A bíboros arra biztatta a papokat, hogy vészhelyzet esetén nyugodtan gyóntassanak internetes videóhíváson keresztül, mert "a Szentlélek ilyen módon is működik" [Az Egyház még vészhelyzet esetén is tiltja ezt, az így kapott feloldozás pedig szentségileg érvénytelen. - KV szerk.].

A bíboros hangsúlyozta, hogy a járványveszély elmúltával "újra kell gondolni a pénzügyi és gazdasági rendszert a nagyobb igazságosság érdekében, és meg kell szüntetni a súlyos egyenlőtlenséget a világ gazdag kissebbsége és szegény, megvetett többsége között".

Marto bíboros szerint "egy átfogó ökológián, mélyebb testvériségen, az egyének és népek közötti nagyobb szolidaritáson, és a felelősebb állampolgárságon keresztül több gondoskodást kell mutatnunk a közös otthonunk iránt".

Remélem, hogy a találkozás és a párbeszéd kultúrája fog megszületni és növekedni a közömbösség és leselejtezés kultúrája helyett.

- tette hozzá.

Az Egyházat illetően a bíboros úgy gondolja, a járványveszély vége "új lehetőséget nyit majd az Egyház számára, hogy reformokat vezessen be a Ferenc pápa által szorgalmazott lelkipásztori megtérés felé: hogy az Egyház legyen irgalmas tábori kórház; kilépő, missziós Egyház; a minden ember közötti párbeszéd és találkozás, az egyetemes testvériség és béke Egyháza."

A 73 éves Antonio Marto püspököt Ferenc pápa 2018. júniusában emelte bíborossá.

SZERKESZTŐI SZUBJEKTÍV

(Április 16-ai bejegyzés a KV Blog Facebook oldalán.)

92996626_2973511752709927_7873941420380258304_o.jpg

A magyar egyház egyik püspöke - sok nemzetközi püspöktársával együtt - határozottan állítja, hogy a jelenlegi járvány nem Isten büntetése, hiszen Ő "végtelenül szeret, de megengedi a rosszat, főleg, ha nem hallgatunk rá, s a magunk feje után megyünk".

Nos, melyik az a szülő, aki nem rántja el erővel a gyermekét - talán még nyaklevest is adva neki -, amikor ő tűzbe vagy konnektorba nyúl? Isten, a szerető szülő, az akaratunknak enged, nem a tudatlanságunknak. A tudatlanságunkra nagyonis ráfér, nagyonis szeretetteljes, és leginkább tanító és elgondolkodtató lehet a büntetés.

Lenne min elgondolkodni a szentáldozás és nyilvános szentmisék hiányán egy olyan egyházban, ahol pápai jóváhagyást kapott az újraházasodott elváltak, Németországban a protestáns házastársak áldoztatása, ahol katolikus hit helyett a világi humanizmus, Isten helyett az emberi közösség került a középpontba. Ha a világ püspökei tömegével hallgatnak ezekről, ne csodálkozzunk, ha helyettük Isten, vagy akár még a kövek is szólnak.

Nem tudhatjuk, hogy a jelenlegi helyzet Isten büntetése-e. De térden állva, "hamuban és szőrzsákban" könyörögnünk kellene, hogy az legyen. Mert ha Isten már nem is büntet minket, ha már csupán megengedi nekünk, hogy a magunk feje után menjünk, akkor tényleg nagyon nagy a baj.

(Veszprémi Csaba)

[Kép: Húsvéti pápai mise az üres Szent Péter Bazilikában. Az egyháztörténelemben először kénytelen egy pápa hívek nélkül ünnepelni a húsvétot.]

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ba.na. 2020.04.23. 17:02:31

Ha ezekben a kategóriákban gondolkodunk, hogy "büntet", "megenged", akkor igazán az illik ide, hogy a teremtő Atya tehetetlenül nézi teremtettjei szenvedését.
Amikor ezt kérdezik tőlem, akkor csak azt tudom mondani, hogy nem mindegy, minek mondjuk? Ha úgy fogalmazunk, hogy megengedi, ugyanazt a szenvedést kapjuk, mintha azt mondjuk, hogy büntet.
Igen, kiveszett, vagy inkább kiverték belőlünk liberális atyáink az istentfélelem fogalmát. Amikor a Rómában végzett teológus azt prédikálja, hogy nincs összefüggés a bűn és a szenvedés között, akkor én megkérdezem, az Isten országában is lesz szenvedés?
Igen, az Isten fölajánlja nekünk a saját országát. Amikor a bűnnel elutasítjuk, akkor annak a következményeit viseljük. A bűn nem valami, hanem a valaminek a hiánya. A betegség nem pozitív fogalom (filozófiai értelemben), tehát nem valaminek a létezését fejezi ki, hanem valaminek a hiányára utal. Ahogyan a bűn a belőlünk hiányzó isteni, úgy a betegség a teremtett tökéletességünk folytonossági hiánya. Mert a bűn által megsérült a teremtett rend.

csaba carmarthen 2020.05.14. 10:32:05

Erre ezt mondta: „Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak, mint a többi galileai, azért, hogy így jártak? 3Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mind. 4Vagy az a tizennyolc ember, akire rádőlt Siloámban a torony, és agyonzúzta őket, azt hiszitek, hogy bűnösebbek voltak, mint Jeruzsálem lakói közül bárki? 5Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan.

Lk 13,2

A mai felső hierarhiától megtudhatjuk hogy
Misére járni
Az evangéliumban hinni
Szentségekkel élni
" nem keresztény"

A fenti ige alapján Antonio Marto és tsai szerint Jézus "sem keresztény"

Vagy talán Antonio Marto és tsai nem keresztények? esetleg nem katolikusok?
Netalán szabadkőművesek?

Talán azért foglalták el az egyház kulcspozicioit és űzték el Benedek pápát a pápai trònról és zárták be lényegileg a földkerekség összes katolikus templomát hogy kiteljesítsék

Szt Pál jövendőlését?

"Semmiképpen meg ne tévesszen valaki titeket, hiszen előbb be kell következnie az elpártolásnak, és meg kell mutatkoznia a bűn emberének, a kárhozat fiának, az ellenségnek, 4aki mindenek fölé emelkedik, amit Istennek és szentnek neveznek. Sőt, Isten templomában foglal majd helyet..."
2 Tessz 2,3

youtu.be/XhNrYdyN-Vo