Az Egyház tanítása az újraházasodott elváltak és a szentségek viszonyáról
2020. május 08. írta: Katolikus Válasz

Az Egyház tanítása az újraházasodott elváltak és a szentségek viszonyáról

Az alábbi összefoglalót Velasio de Paolis CS olasz bíboros írta a 2018-ban magyarul is megjelent Megmaradni Krisztus igazságában című könyvben [Szerkesztette: Robert Dodaro OSA; Fordította: Sallai Gábor; Kiadó: Kairosz]. A könyvhöz korábban ajánlót is írtunk, a beszerzését és elolvasását mindenkinek javasoljuk.

A témában az Egyházi Tanítóhivatal több megnyilatkozását megjelentettük vagy idéztük:
- Szent II. János Pál pápa, Familiaris Consortio apostoli buzdítás, 84.
Hittani Kongregáció: NEM az újraházasodott elváltak áldoztatására!
Hittani Kongregáció: Válaszok a Kasper-javaslatra
- Szent II. János Pál pápa, Veritatis Splendor enciklika, 55-56.
A szentszék 2000-ben: Soha egyetlen egyházi hatóság sem engedélyezheti az újraházasodottak áldoztatását!
Hittani Kongregáció: "Méltónak lenni az Oltáriszentség vételére - Általános elvek"
XVI. Benedek pápa, Sacramentum Caritatis apostoli buzdítás, 29.

További kapcsolódó összefoglalónk:
Amoris Laetitia: a megvalósult freiburgi lázadás

***

prayer-before-communion-for-spiritual-healing.jpgAz Egyház kezdetektől fogva ugyanazt tanítja az Istennel való barátságról, a bűnbánatról és arról, hogy a hívő ember akkor oldozható fel súlyos bűne alól a bűnbánat szentségében, ha megfogadja, hogy többet nem vétkezik. Mivel az újraházasodott elváltak helyzete egyre általánosabbá vált, és így az Egyházra egyre nagyobb nyomás nehezedik, hogy változtasson a fegyelmén, az Egyház vonatkozó tanítása még határozottabb megerősítést nyert, különösen Szent II. János Pál hosszú pápasága alatt, majd utódja, XVI. Benedek idején. Ez a tanítás nem pusztán megismétli a hagyományos egyházfegyelmi előírásokat, hanem meg is indokolja, miért nem lehetséges a változtatás, ugyanakkor azt is jelzi, milyen más lelkipásztori megoldások jöhetnek szóba.

Az Egyház tanítása az alábbi pontokban foglalható össze a Tanítóhivatal szövegei alapján:

1. Ez a tanítás mindenekelőtt azokra vonatkozik, akik korábban a szentségi házasság kötelékét vállalták magukra, majd új kapcsolatot létesítettek akár úgy, hogy egyszerűen együtt élnek, akár pedig olyan élettársi közösséget hoztak létre, amelyet a polgári jog is elismer.

2. Az újraházasodott elváltak helyzete nagyon különböző lehet, és a papoknak különbséget is kell tenniük köztük. Másképpen kell kezelni azokat, akik őszintén próbálták megmenteni első házasságukat, majd igazságtalanul elhagyták őket, és azokat, akik az egyházjogilag érvényes házasságukat saját súlyos vétségükkel tették tönkre. Végül azok is ott vannak, akik gyermekeik kedvéért új házasságot kötöttek, és olykor lelkiismeretükben teljesen biztosak benne, hogy a korábbi és visszafordíthatatlanul tönkrement házasságuk soha nem is volt érvényes.

3. Ami ezt a sokféle helyzetet illeti, az Egyház a Szentírás alapján újra megerősíti gyakorlatát, hogy nem engedi a kiengesztelés szentségéhez és szentáldozáshoz azokat az elváltakat, akik új házasságot kötöttek.

4. Az Egyház nem pusztán az egyházfegyelmi rendjét ismételgeti, hanem meg is indokolja azt. Hűséges kíván lenni Jézus szavaihoz (vö. Mk 10,11-12), amelyek szerint az új kapcsolat nem tekinthető érvényesnek, amíg a korábbi házasságot a megfelelő hatóság nem nyilvánítja semmisnek. Az Egyház egyszerűen nem tehet másként, akkor sem, ha szeretne. Ezért ha az elvált személyek új kapcsolatot létesítenek, és házastárs módjára együtt élnek, akkor az új életállapotuk objektíve mond ellent annak a szeretetkapcsolatnak, amely Krisztus és az Egyház között áll fenn, és amelyet az Eucharisztia jelez és megvalósít.

5. Erre az igazságra épül a 915. kánon, amely kijelenti, hogy az áldoztató nem engedheti szentáldozáshoz azokat, akik kitartanak a nyilvánvaló, objektíve súlyos bűnben.

6. A súlyos bűnt objektíve kell érteni. A "makacs kitartás" a bűn olyan objektív helyzetére utal, amely huzamos ideig fennáll, és amelynek nem kívánnak véget vetni. A "nyilvánvaló" jelleg azt jelenti, hogy a közösség is tud a helyzetről.

7. Ezek a személyek a bűnbánat szentségében sem részesülhetnek. Szentségi feloldozást az kaphat, aki megbánta, hogy megsértette Isten törvényét, és őszintén készen áll arra, hogy olyan életformát folytasson, amely többé nem mond ellent a házasság felbonthatatlanságának. Bűnbánatot kell tehát tartania, és meg kell fogadnia, hogy elégtételt ad az okozott sérelemért, amihez az is hozzátartozik, hogy szakítani akar bűnös életmódjával.

8. Ez a tanítás nem büntetni vagy hátrányosan megkülönböztetni kívánja az újraházasodott elváltakat, hanem arra az objektív helyzetre utal, amely lényegénél fogva zárja ki, hogy szentáldozáshoz járuljanak.

9. Az Egyház nem hagyhatja magukra az újraházasodott elváltakat. A papoknak figyelmes szeretettel kell a segítségükre sietniük. Nem szabad úgy tekinteni rájuk, mintha nem tartoznának az Egyházhoz (kiközösítve sincsenek, és más egyházjogi büntető szankció sem vonatkozik rájuk). Továbbra is az Egyházhoz tartoznak, sőt arra bátorítjuk őket, hogy hallgassák Isten igéjét, járjanak szentmisére, tartsanak ki az imádságban, gyakorolják az irgalmasság cselekedeteit, neveljék gyermekeiket az Egyház hite szerint, és ápolják magukban a bűnbánat lelkületét.

10. A szentségekhez vezető út azonban még sincs teljesen elzárva előlük. Azok az újraházasodott elváltak, akiknek az objektív helyzete lehetetlenné teszi a különválást, akkor járulhatnak a szentségekhez, ha vállalják, hogy teljes önmegtartóztatásban élnek, vagyis tartózkodnak mindazoktól a cselekedetektől, amelyek csak a házaspárokat illetik meg. A botrányt is kerülniük kell, hiszen amíg közösségük tagjai többnyire tudnak róla, hogy elváltak és új házasságot kötöttek, az, hogy nem férjként és feleségként élnek együtt, nem mindig ennyire egyértelmű.

11. Amennyiben kétségek merülnek fel a megkötött szentségi házasság érvényességét illetően, attól még nem lesz törvényes az új kapcsolat, hogy a házastársak szubjektíve meg vannak győződve a korábbi kötelék érvénytelenségéről. Ebben az esetben az embernek élnie kell a törvény által biztosított eszközökkel, és meg kell bizonyosodnia arról, hogy a házasság érvényességével kapcsolatos kételye valóban megállja a helyét, attól azonban óvakodnia kell, hogy a lelkigondozást és az Egyház törvényét szembeállítsa egymással. Mind a törvény, mind a lelkigondozás az igazság szeretetére épül.

A fent bemutatott fegyelmi rend nem csupán azért jött létre, hogy az újraházasodott elváltak helyzetét szabályozza. Ezek a rendelkezések minden keresztény életét meghatározzák a bűnbánat és az Eucharisztia szentségével kapcsolatban. Egyetlen keresztény sem járulhat szentáldozáshoz gyónás nélkül, amennyiben tud róla, hogy a súlyos bűn állapotában van. És egyetlen keresztény sem kaphat feloldozást a bűn alól, ha nem tart bűnbánatot, és nem áll készen arra, hogy elégtételt adjon az okozott sérelemért.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.