Gondolom feltűnt már, hogy újabban amikor valakit “irgalmasnak” neveznek katolikus berkekben, akkor egyre gyakrabban arra gondolnak, hogy az illető liberális. Konkrétabban arra, hogy nem hisz a bűn valódiságában, vagy abban, hogy a bűnt bárki is (pl. Isten) számon kéri majd az embereken. Az egy dolog, hogy az ember igyekszik, amennyire lehet, nem beleütni az orrát mások dolgába, de az “irgalmas” papok és elöljárók, még ha konkrétan kérdezik is őket, “tessék mondani, ez vagy az bűn-e, meg kell-e változnom?”, akkor sem nevezik bűnnek azt, amit az Egyház annak tanít.
Az irgalmasság így - ami helyesen vagy egyszerűen csak azt jelenti, hogy egy bűnbánó bűnösnek megbocsátunk, visszafogadjuk, új esélyt adunk, támogatjuk - az “irgalmasság diktatúrájában” a bűn tagadását, és a bűnbánat nélküli bűnös megerősítését jelenti. A nyugati (egykor keresztény) kultúra drasztikus balratolódása alaposan megágyazott ennek a fajta közbeszédnek: szinte fel sem tűnik, hogy az irgalmasság szó épp az ellenkezőjét jelenti annak, mint ahogy azt bizonyos egyházi vezetők használják. Mára már zsigerileg érezzük irgalmatlannak azokat (akár magunkat is), akik nem elnézőek minden, a baloldali popkultúra által népszerűnek tartott magatartásformával szemben, még ha azok bűnös magatartások is.
Manapság “irgalmatlan” minden katolikus, aki értelmezi a katekizmust, ellenben az “irgalmasokkal”, akik a balos kultúrkereszténység szerint átértelmezik azt. Sajnos nem megelőlegezhető immár a jószándék feltételezése az új “irgalmasság” fő szószólóival kapcsolatban. Ha őszinték volnának a szándékaik, volnának érvek, magyarázatok, párbeszéd; ellenben amit tapasztalunk, az a dominanciára törekvő ismételgetése az “irgalmasság” ál-dogmájának. Propaganda. Harc folyik a kultúráért az olyan kifejezések mentén, mint például az irgalmasság.
A szavak nagyon fontosak. Jelentésükön keresztül a valóság megismerésére segítenek bennünket, és ha a valóság végső soron maga a Valóság, maga Jézus, akkor az szavakon az örök életünk is múlhat. A jó szavak valóságot jelentenek, a valóság egy részét jelenítik meg, Jézus pedig a végső valóságot, a valóság igazi természetét jeleníti meg. Jézus ebben az értelemben “Ige”: jelentés – és nem egyszerűen a kimondott szó nominalista (a valóságtól független) értelmében. A harc a kultúráért, és a kultúrán keresztül a lelkek üdvéért, a szavakon is múlik: hogy a szavak megtartják-e józan értelmüket, hogy feltárják-e a valóságot a számunkra. Hazuggá és értelmetlenné tett szavakkal nem lehet Jézust közvetíteni. Hiába ered a hit hallásból, ha a szavak jelentését ellopják. Az irgalmasság szót ellopták tőlünk, hívő keresztényektől, és az új értelmet nyert “irgalmasságot” olyan túlerővel harsogják a balos kultúrkeresztények, hogy ezen a fronton nem nyerhetünk teret vissza egyelőre.
Mondhatnánk az irgalmasságot elkorcsosító divatos nézetekre, hogy eretnekség, és igazunk is volna, ám az eretnekség szót már régebben ellopták, és ráadásul még tönkre is tették. Aki ma az eretnekséget kiejti a száján, az elvesztette a vitát, kizárta magát a beszélgetés szalonképes résztvevői közül. Az eretnekség hiába jelenti egyszerűen azt, hogy tévtanítás, mely ellen és mellett logikus érvek és cáfolatok vonultathatók fel (tudod, mint a “sötét” középkorban), a hallgatóság a jelenlegi kultúrában az eretnekséget a szitkozódás egy különösen kellemetlen, inkvizíciót idéző formájának tartja. Nem maradhat a közösség tagja, aki eretnekségekről beszél.
Erős és felismerhető jelentéssel bíró szavakra márpedig szükségünk van, ha kis lépésekben is, de vissza akarjuk hódítani a kereszténységnek (és a józan észnek) a kultúrát, hogy gyermekeink ennyivel is kevésbé mérgező kultúrában lélegezzenek. Azt mondom, erre a célra különös módon alkalmassá vált a HITETLENSÉG szó. A HIT továbbra is egy pozitív hívószó. Kicsit elérzelmesült ugyan, kicsit rokon az “irgalmasság” kifejezéssel - ezek a balos kultúrkeresztények mindent összemosnak - és a HÍVŐ ember sem jelent többet számukra, mint hogy “jó ember” (valamilyen balos értelemben, természetesen). De éppen ezért a “HÍVŐ” státuszára minden balos kultúrkeresztény jól ügyel. Ám az irgalmassággal ellentétben a HIT szó jelentése még közérthető. HINNI: va-la-mi-ben. A HIT valamire vonatkozik elsősorban.
Mi tudjuk, hogy a HIT tárgya Isten kinyilatkoztatása és az Egyház tanítása, és noha ez nem köztudott, mégis közérthető. A HIT szó érdemére egy mondattal rá lehet vezetni még azt a megvezetett keresztény testvérünket is, aki a világért nem hinné el, hogy a bűnösök megintése az irgalmasság cselekedete - pedig az. A keresztény HIT természetesen több is(!) annál, mint a tanítás elfogadása, azonban semmiesetre nem kevesebb. Elég nagy hülyeség (mondhatni HITETLENSÉG) az, ha valaki állítja, hogy HISZ Istenben, miközben még azt sem HISZI el, amit Isten tanít. A kereszténység nem egy elmélet, amit a korunkhoz alakítgathatunk, hanem egy kozmikus tény, ami minden elméletünk részét kell, hogy képezze.
A ballibereális kereszténység sokat tett már azért, hogy a HIT se jelentsen mást, mint azt hogy valaki jól érzi magát gitározás közben, vagy hogy Istenre hivatkozva terjessze balos tucatvéleményét - ám a HIT szó még tartja magát. Talán azért, mert nagyon kifejező. Jó szó a HIT! Még épp jó!
Beszélgetésekben, vitákban, írásokban egyszerűen HITETLENSÉGNEK minősíteni mindent, ami lehet ugyan divatos katolikus körökben is, ám nem egyezik az Egyház tanításával, nem csak igaz és erényes dolog, hanem hatásos retorika is lehet, amin megtörik a burkolt és nyílt “irgalmatlanság” vádaskodás.
Mégis mi történne, ha mondjuk egy fogamzásgátlásról vagy második házasságról szóló vitában kertelés nélkül HITETLENSÉGnek minősítenénk az Egyház tanításától eltérő álláspontot, még mielőtt az “irgalmasságot" számon kérik rajtunk? A levegő természetesen megfagyna (bár már akkor meg kellett volna fagynia, amikor egy katolikus az Egyháza tanítása ellen érvelt), ám mindenki érteni fogja, hogy tulajdonképpen helyesen írtuk le a hallottakat. Az “irgalmas” vitapartner még próbálkozhat ezek után is azzal, hogy utólag “leirgalmatlanoz” bennünket, ám ez már nem hatna perdöntőnek a vitában, sőt: gyenge védekezésnek hat, ha a HITETLENSÉGET valaki még ítélkezéssel is tetézi.
Túl sokáig voltunk védekező pozícióban az "irgalmassággal" szemben. Ideje kimondani az igazságot, és használni az erejét: elég volt a Egyházon belüli HITETLENSÉGből!
