Voderholzer püspök az Egyházat elhagyók „aggasztóan magas” számáról
2017. augusztus 10. írta: Katolikus Válasz

Voderholzer püspök az Egyházat elhagyók „aggasztóan magas” számáról

"Az egyházi struktúrákkal, főleg a szentségi struktúrákkal való állandó elégedetlenkedés, és Jézus ’ könnyített verziójának’ hirdetése helyett evangelizálni kell.”

Regensburg-Mindelstetten (kath.net/pbr). Az Egyház jövőbe mutató útja nem az egyházi struktúrákkal, főleg a szentségi struktúrákkal való állandó „elégedetlenkedés, az evangélium üzenetének felhígítása és Jézus ’ könnyített verziójának’ hirdetése”. Az ilyen ’megoldások’ világos cáfolatai azok a katolikusoknál is nagyobb számú evangélikus keresztények, akik annak ellenére hagyják el az evangélikus közösséget, hogy az egyházuk szinte mindenben alkalmazkodni akart az elvárásokhoz. Ilyen, jól ismert elvárások a katolikus egyházzal szemben a papi nőtlenség eltörlése, a nők azonos minőségű bevonása a liturgiai szolgálatba, az Egyház beleegyezése, sőt elvárása arra nézve, hogy az azonos neműek együttélését a házassággal jogilag egyenértékűnek fogadják el, a szentáldozáshoz járulás kiterjesztése mindenki számára stb. Ha ezek a  javaslatok eredményre vezetnének, akkor napjainkban egy virágzó evangélikus egyházzal találnánk magunkat szemben. Ezzel szemben egyértelműen látszik, hogy az evangélikus egyház „nyitása” a hittől és az egyháztól való még nagyobb mértékű eltávolodáshoz vezetett.

Erre hívta fel a figyelmet Rudolf Voderholzer, Regensburg püspöke a katolikus egyházat elhagyók nemrég nyilvánosságra került számával kapcsolatban. Ezek a számok világosan mutatják a társadalom évről évre növekvő elvilágiasodását, az egyházhoz való kötődés gyengülését, és végső soron a hit szubsztanciájának csökkenését, az istentudat eltűnését.

Az Egyház valóban jövőbe mutató megreformálása azt követeli tőlünk, hogy nap mint nap  küzdjünk a szentség eléréséért, nap mint nap halljuk meg Isten igéjét, és készek legyünk mindezt magunkon kezdeni. A reformáció valójában a hitből való megújulást, a keresztségben és a bérmálásban belénk vésődött Krisztus-kép helyreállítását jelenti. Ahol ez Isten kegyelmi ajándékaként sikerül nekünk, ott korunk embereinek is újra vonzóvá tehetjük a hitet, amely hordoz minket – fejtette ki Rudolf püspök Mindelstettenben, Schäffer Szent Anna emléknapján mondott homíliájában.

A regensburgi főpásztor szerint Schäffer Szent Anna korunk evangelizációs törekvéseiben példaképünk és közbenjárónk. Ő a távoli országokban akart misszionálni, az Úr azonban a hazájában való misszionálásra választotta ki. Ágyhoz kötve, betegen vált Isten működésének világító jelévé, a hit közvetítőjévé nagyon sok ember számára, s végül a katolikus egyház szentjévé.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása