Müller bíboros is elítéli Marx ötletét az egynemű párok megáldásáról
2018. február 14. írta: Katolikus Válasz

Müller bíboros is elítéli Marx ötletét az egynemű párok megáldásáról

És változatlanul ragaszkodik az Amoris Laetitia hithű értelmezéséhez

cardinal-muller_810_500_55_s_c1.jpgA Hittani Kongregáció korábbi prefektusa február 6-án, egy Szlovákiában, az ottani püspöki konferencia rendezésében tartott konferencián nyilatkozva ítélte el Marx bíboros és a német egyház más hangjainak felvetését a homoszexuális és más rendezetlen párkapcsolatok megáldásáról. Müller bíboros nyilatkozatát a német katolikus lap, a Die Tagespost közölte.

Ahogy fogalmazott:

Ha egy pap megáld egy homoszexuális párt, az egy szent helyen megvalósított bűntettet jelent, egy olyasvalami jóváhagyását, amit Isten nem hagy jóvá.

A bíboros szerint "az Egyház NGO-vá változtatása az evilági körülmények jobbá tételéért" "öngyilkos modernizációt" jelent, ami megtagadja az emberiségtől Isten Igazságát.

Ugyanebben a nyilatkozatában Müller bíboros Ferenc pápa Amoris Laetitia apostoli buzdításával kapcsolatos kérdésekre is válaszolt. Mint mondta, "nem örül" annak, hogy a buzdításnak püspöki konferenciák különféle értelmezéseit adták. "Dogmatikus kérdésekben nem lehet sokszínűség." - jelentette ki. Egyetlen Tanítóhivatal létezik csak, a püspöki konferenciáknak csupán lelkipásztori kérdésekben van döntési jogkörük.

A bíboros szerint a szentségekkel kapcsolatos, egymásnak ellentmondó elgondolások kaotikus állapotokhoz vezettek az Egyházban. A szentségeket Krisztus alapítói akarata szerint kell kiszolgáltatni - magyarázta a bíboros.

Müller bíboros ismét ragaszkodott ahhoz, hogy az Amoris Laetitiát "hithű módon" kell értelmezni, ami a bíboros szerint azt jelenti, hogy "akik halálos bűn állapotában élnek, azok nem részesülhetnek az Oltáriszentségben".

Müller szerint a pápa kötelessége "egységet teremteni az Egyházban, ez a pápa feladata". Ennek kapcsán a Hittani Kongregáció korábbi prefektusa azt is állította: ő maga személyesen megmondta Ferenc pápának, hogy azzal, hogy a püspöki konferenciák az Amoris Laetitia különféle értelmezéseit adják ki, az Egyház "olyan helyzetbe kerül, mint amilyenben a reformáció előtt volt".

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása