Új Isten gyermeke a családban
2017. március 16. írta: Szerdahelyi Miklós

Új Isten gyermeke a családban

Kereszténynek lenni, azt hiszem, szükségszerűen azt jelenti manapság, hogy tudatosan szakítunk a kulturálisan belénk ivódott elképzelések egy jelentős részével, máskülönben a kereszténységnek egyszerűen nincs értelme. Így van ez a keresztség jelentőségének kérdésével is: vagy a keresztség, és így a kereszténység is jelentéktelen, vagy le kell számolnunk azzal a kortárs - és lássuk be, a többségünk számára magától értetődő - elképzeléssel, hogy mind Isten gyermekei vagyunk egyszerűen emberi mivoltunkból fakadóan.

Ma keresztelő volt a családban, így ismét szembesültem a keresztség két tipikus felfogása között tátongó szakadékkal, a könnyed családi összejövetel és az isteni örökbefogadás fantasztikus jelentőségű aktusa között. A szakadék bennem tátong - és felételezem, a kortáraimban is.

A pap ezekkel a megdöbbentő szavakkal kezdi a keresztelés szertartását:
Pap: Kedves keresztény hívek! A szülők számára nagy öröm és ajándék a gyermek. A keresztény szülők ezt az ajándékot Istennek, minden élet forrásának köszönik meg. Szent hitünk tanításából azt is tudjuk, hogy Isten, a mi mennyei Atyánk, a keresztség által isteni életben részesíti az embert. Gyermekévé fogadja, a Szentlélek templomává és a mennyország örökösévé teszi.
Kedves szülők! Ti is azért hoztátok el újszülött gyermeketeket ide, az Isten házába, hogy erre az isteni életre vízből és Szentlélekből újjászülessék, és Krisztus titokzatos Testének, az Egyháznak tagjává legyen.
Hallatlan gondolat, hogy csak a megkeresztelt emberek Isten gyermekei és örökösei! Valami tiltakozik bennünk a sok meg nem keresztelt ember nevében, ugyanakkor ha ez igaz, csakis akkor lehet a keresztségnek jelentősége a könnyed családi rituálén túl.

Döntenünk kell, hogy a hitnek hiszünk, vagy a kortárs kultúrának, mely mindenkit Isten gyermekének tesz meg, és ragaszkodik hozzá, hogy kereszténynek lenni is csak éppolyan jó, mint bármi másnak lenni. Az Egyház tanítása világosan az, hogy az isteni életben a keresztség révén részesülünk először, vízből és Szentlélekből ekkor születünk újjá, mely újjászületésre abszolút szükségünk van.

A praktikus kérdés ezek után nem az, hogy Isten megmenti-e a meg nem keresztelt embereket is. Isten majd ezt elrendezi a maga végtelen bölcsességében a lehető legjobb módon a mi elképzeléseink konzultálása nélkül is. A kinyilatkoztatás alapján egyszerűen nincs se rálátásunk, se ráhatásunk arra, hogy Isten miként jár el a meg nem keresztelt emberekkel.

A helyes kérdés az, hogy mi, akik tudjuk, hogy Isten a keresztség szentségét rendelte el az isteni élet közvetítésére, hogy lehetünk annyira keményszívűek, hogy nem viseljük szívünkön meg nem keresztelt embertársaink örök életét? Ha szeretjük őket, akkor evangelizálnánk és megkeresztelnénk őket. Vagy hogy lehetünk annyira hitetlenek, hogy nem hiszünk a Szeretet Istenének Bibliájában és Egyházában, amikor az istengyermekség fontos kérdésről tanítanak minket?

Hisszük-e a természetfelettit? Hisszük-e azt, ami a kereszténységben valóban hit tárgya, és nem emberi kultúra pusztán? Teszünk-e valamit mások üdvössége érdekében konkrétan, azon túl, hogy emberileg segítjük őket? Felvállaljuk-e Jézust? Vagy győz bennünk a kortárs kultúra, mely szerint például a keresztségnek és Jézusnak nincs igazi hozzáadott értékük a rendes emberek életéhez?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása