Szent Ciril Jeruzsálemben, vagy annak környékén született 313 körül. A keresztény családból származó ifjú korán a szentírás tanulmányozására adta magát. Hosszú és eredményes tanulmányai végén 343-ban az akkori a jeruzsálemi püspök, II. Maximus áldozópappá szenteli. Alig öt esztendőre reá fölszentelő püspökének utódja lesz s a cezáreai érsek, Akácius, akinek érseki tartományához tartozott Jeruzsálem, püspökké szenteli.

Az érsek és az új püspök között azonban csakhamar súlyos ellentét támadt. Akácius ugyanis az ariánus eretnekségnek volt híve, amely szerint az Úr Krisztus is csak teremtmény s legföljebb hasonló Istenhez. Mint ilyen, hevesen küzdött a 325-i első egyetemes niceai zsinat ellen, amely az arianizmust elítélte. Ezzel szemben Ciril az igaz katolikus hit követője; hozzá még érvényesíteni akarja azokat a tiszteleti jogokat, amelyeket a niceai zsinat megadott a jeruzsálemi püspöknek, s amelyeket Akácius nem akart elismerni. Így érthető, ha Akácius és ariánus gondolkozású társai rossz szemmel nézték a hithű, szentéletű, egyháza jogait védelmező püspököt s keresve kerestek ürügyet, hogy Cirilt püspökségéből kiforgassák.

357 körül Jeruzsálemben és környékén rossz termés volt; éhínség ütött ki. Az evangélium szellemében élő Ciril értékesebbeknek tartotta az Isten élő templomait, a szűkölködő szegényeket, mint kőtemploma szőnyegeit és egyéb kincseit. Mindent pénzzé tett, hogy segítsen az éhezőkön. Akácius emiatt zsinatja elé idézte. Az egyházi kincsek eladása miatt és egyéb koholt vádak alapján az ariánus zsinat megfosztotta püspökségétől s számkivetésbe küldte. Két év múlva sikerült ugyan visszatérnie székhelyére, azonban 360-ban az ariánus érzelmű konstantinápolyi zsinat a hasonló gondolkozású Konstancius császár hozzájárulásával megint csak száműzte. Ezúttal azonban nem kellett sokáig ennie a számkivetés keserű kenyerét. Konstanciust a hitehagyó Juliánus követte a trónon; ez tisztára az elődje iránti gyűlöletből visszahívta Cirilt.

Visszatérése után alkalmat adott neki az Úr Krisztus, hogy az egész világ és a történelem színe előtt igazolva lássa az ő szavait: „Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak” (Máté: 24,35).

A hitehagyó császár élete föladatának tekintette, hogy véres üldözés nélkül kiirtsa a kereszténységet s a keresztény eszmék kisajátításával új életerőt öntsön a halódó pogányságba. Ezért kizárta a keresztényeket a magasabb iskolákból és a hivatalokból, iparkodott anyagilag tönkretenni az egyes egyházakat, szította az egyenetlenséget a katolikusok és ariánusok között, a zsidóságot pedig a kereszténység ellen akarta fölhasználni. Összefogott a birodalomban szétszórtan élő gazdag zsidókkal s elhatározta, hogy újraépíti az elpusztult Jeruzsálemi templomot. Nyíltan megvallott célja volt a zsidóságot rásegíteni, hogy megint ősi törvényei szerint áldozhasson; fő célját azonban elhallgatta: meg akarta hazudtolni az Úr Krisztus jövendölését, amely szerint kő kövön nem marad a jeruzsálemi templomból.

Hosszas gyűjtés és nagymennyiségű építőanyag összehordása után megkezdődtek a munkálatok. Mindenekelőtt a romokat takarították el. Julián együtt örült a zsidósággal; Jeruzsálem püspöke pedig rendületlenül hitte, hogy az Úr igéi nem vallhatnak kudarcot, s teljes határozottsággal megnyugtatta híveit, hogy ez a munka meddő törekvés. A romok eltakarítása után hozzáfogtak az alapozáshoz, azonban a Juliánért lelkesedő pogány Ammianus Marcellinus (+400 körül) történetíró szerint „az alapvetésnél rettenetes lángok törtek elő s többször megölték a munkásokat, úgyhogy föl kellett hagyni a vállalkozással”. Más történetírók tudnak még pusztító földrengésekről, dühöngő viharokról, továbbá a zsidók ruháin éjjelenként megjelent fénylő és ijesztő keresztekről. Philostorgius, 6. századi egyháztörténet író egy különösen csodálatos esetről számol be. A romok eltakarítása közben egy üregre akadtak. Köteleken lebocsátottak a mélyére egy munkást, aki a vizes fenék közepén egy oszlopon irattekercset talált. Az írástudók fölbontották s megrettenve olvashatták benne Szent János evangéliumának elejét: „Kezdetben vala az Ige, s az Ige Istennél vala, s Isten vala az Ige”. A többször hiába megkísérelt építést végre is egyszer s mindenkorra abba kellett hagyniok és így kénytelen-kelletlen bizonyságot szolgáltatniuk a testté vált igéről: „Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak”.

Cirilnek és híveinek e szent öröme néhány év múlva megint szomorúságra vált. Válens császár 367-ben az ariánusok ádáz mesterkedései miatt megint száműzte. Ezúttal teljes tizenegy évig kellett távol maradnia féltve őrzött, szeretett nyájától. A császár halála után (378) visszatérhetett, s élete hátralévő napjaiban minden tévtanítással szemben óvta hívei hitét s minden konkolyhintés ellenére ápolta bennük az egyetértést. Tevékeny részt vett a Konstantinápolyban tartott második egyetemes zsinaton (381), amely újólag elítélte az arianizmust s a Szentlélektagadó eretnekséget. Az Úr 386 márc. 18-án 73 éves korában szólította magához hűséges és sok viszontagságon átment szolgáját.

Szent Ciril az egyháztanítók (doktorok) közt foglal helyet. E kitüntetést annak a 24 katechézisnek (hitelemzés) köszöni, amelyeket püspöksége elején tartott a Nagy Konstantintól épített jeruzsálemi Szent Sír templomában, s amelyek a legbecsesebb régi keresztény irodalmi emlékek közé tartoznak. A keresztség előtt álló hitjelölteknek a nagyböjt folyamán 19 beszédben fejtette ki a rájuk váró nagy kegyelem páratlan értékét, majd a hitvallást - azt, amelyet a pap a szentmisében mond - magyarázta ágazatról ágazatra. Ezután a jelöltek húsvét éjjelén fölvették a keresztséget, a bérmálást s magukhoz vették az Oltáriszentséget. Erre húsvét hetében újabb 5 beszéd beavatta őket e három szentség titkaiba. Több mint másfélezer esztendeje hangzottak el ezek a hitelemzések, és a ma gyermeke megilletődve olvassa ki mindenestül a maga katolikus hitét a jámbor és tudós jeruzsálemi püspök elsárgult írásából.

Jelentősebb ránk maradt írása még az a levél, amelyben Konstancius császárnak megírta a 351 május 7-i jeruzsálemi jelenést. Reggel 9-kor hatalmas fénylő kereszt jelent meg a Kálvária és Olajfák hegye között, amely megdöbbentette egész Jeruzsálemet. Hívők és hitetlenek siettek a templomba dicsőíteni azt, aki a kereszt által megváltotta a világot.
Szent Ciril egész élete ennek a keresztnek dicsőítése volt.

(Forrás: Balanyi György - Schütz Antal - Sebes Ferenc - Szamek József - Tomek Vince: Szentek élete az év minden napjára. 1-4. köt. Szerk. Schütz Antal. Budapest, 1932.)