Miután a Megváltó születését dec. 25-én kezdték ünnepelni, azután keletkezett ez az ünnep, melynek tárgya Gábor főangyal megjelenése a boldogságos Szűz Máriánál. Isten megelégelve az emberiség bűnhődését kiválasztotta a Dávid király családjából származó alázatos Szüzet és az angyal által tudtára adta nagyszerű tervét. „Íme az Úr szolgáló leánya, legyen nekem a te igéd szerint” – feleli Mária „és e nagy percben az irgalmas Istennek váltságunkra célzó szent végzése teljesedve lőn, az Atyának örök Igéje a Szentlélek ereje által Mária szűz méhében megtestesült, s az Isten emberré, a názáreti alázatos szűz Isten anyjává, mi pedig nyomorult halandók az Isten Fiának testvérei, valamint mennyei országának örökösei lettünk”.[1]

Bár az ünnep tárgya – eltekintve a természetes vonatkozásoktól – az egyházi év fölépítése szempontjából inkább illenék az adventi időbe, mégis keleten ezt az ünnepet már az V. században március 25-ére tették.[2] Még a Nagyböjtbe való ékelése, mely pedig a keletiek liturgikus szabályai szerint nem lett volna megengedhető, sem tartotta vissza őket attól, hogy itt kivételt tegyenek.[3] Nyugaton azután a római rítus elterjedésével, ugyancsak ez a szokás lett általánossá.[4] Megemlítendő még, hogy nyugaton régebben ezt is az Úr ünnepének tartották[5] és pl. még Durandus is úgy tudja, hogy a karácsonyi Praefatiot kell e napon énekelni.[6] 1895 óta első osztályú duplex, de X. Pius óta nem parancsolt ünnep. A görögöknél még vigíliája (προεόρτια = előünneplés) is van.[7] Magyar elnevezése onnét ered, hogy „március hó 25-e táján nálunk már szoktak fába oltani”.[8]

Ennek az ünnepnek két tanulságát vonhatjuk le. Először vegyünk példát a Bold. Szűz nagy alázatosságából és másodszor adjunk hálát Istennek a megváltásért.[9]

Ennek az ünnepnek Szentmiséjét a 44. zsoltár magasztos szavaival szőtte át az egyház. Isten anyjának szüzességét jövendöli meg a Szentlecke, e jövendölés terjedéséről számol be az Evangélium, a 44. zsoltár pedig ezt magasztalja. Az alázatosság mellett t.i. a legszebb erény: a szent tisztaság volt az, amiért a Mindenható a Bold. Szüzet magasztos méltóságára emelte. Hogy ezt jól elménkbe vésse, azért a szentlecke visszhangja gyanánt a communio még egyszer megismétli Izaiás erre vonatkozó jövendölését. 

Oratio. Isten, ki azt akartad, hogy Igéd az angyal üzenetére a boldogságos Szűz Máriának méhében testet vegyen magára; add meg alázatos könyörgésünkre, hogy akik hisszük, hogy Mária valóban Isten szülője, az ő közbenjárására nálad segítségre találjunk. 
____________________
[1] Lonovics: Archaeologia I. 124 o.
[2] Kilenc hónap Karácsony előtt. Először említi Proklus konstantinápolyi pátriárcha (+ 466) és Petrus Chrysologus Ravennában (Or. 3. c. 2. – id. Kellner: Heortologie 176 o.) A keletieknél nincs ugyanis olyan szoros értelemben vett egyházi évük, mint a római egyháznak. (U. o. 177 o.) A régi kalendáriumok e napra sok eseményt halmoznak: a világ teremtése, az angyalok bukása, az emberek teremtése és bukása, Ábel halála, Melchizedek, Izsák feláldozása, a zsidók átkelése a Vörös-tengeren stb. (L. Nilles: Kalend. II. 254 és „Nagypéntek” o.)
[3] Trulloni zsinat 692-ben. Can. 52. Duchesne szerint ez az első biztos említése. (Origines du culte... 261 o.)
[4] Ezzel szemben Spanyolországban dec. 18-án ünnepelték. Már a silosi lectionáriumban. 650-ben, találunk Adventre időjelzés és név nélkül egy Mária-ünnepet, a 656-i X. toledói zsinat can. 1. pedig már határozottan: 8 nappal Karácsony előtt. Később (Missale mixtum) már mindkét ünnepet ismerték. XIII. Benedek pápa 1727. dec. 18-án e napot „A bold. Szűz Mária születésének várása” néven egyes helyeknek (pro aliqu. locis) engedélyezte, de ezt X. Pius eltörölte. (Mihályfi: A nyilvános istentisztelet. 119; Kellner: i.m. 175; Thalhoffer: Handbuch. 701) Milánóban pedig Advent IV. vasárnapján ülik meg az angyali üdvözlet emlékét. 
[5] Annuntiatio Domini vagy Christi vagy Conteptio Christi.
[6] Rationale div. off. 258 o.
[7] Nilles: Kalendarium I. 126 o.
[8] Szaniszló: A Róm. Katholika Anyaszentegyház ünnepeinek szertartásai. 203 o. Az angyali üdvözlet rövid összefoglalását imádkozzuk naponként háromszor (harangszókor) az „Úrangyala” kezdetű imádságban, melynek nyomai a XIV. század elejére nyúlnak vissza. (L. Mihályfi: i.m. 290. o. 2. jegyz.) (Az Üdvözlégy kifejlődése pedig u.o. 158. o. 3. jegyz.)
[9] Lonovics: i.m. 126 o. 

(Forrás: Dr. Artner Edgár: Az egyházi évnek, ünnepeinek és szertartásainak kimerítő leírása és magyarázata a művelt közönség számára különös tekintettel a magyar viszonyokra. Szent István Társulat, Budapest, 1923. 124-126. old.)