Stációs templom: S. Croce in Gerusalemme-bazilika
Laetare-vasárnapnak nevezzük a Szentmise Introitusának kezdő szavától és az örvendezés a szertartásokon is meglátszik. Az orgona ismét megszólal, a violaszínt rózsaszín váltja föl[1] és a szerpap meg az alszerpap dalmatikát és tunicellát ölt magára. Egy kissé föl akarja üdíteni az Egyház a Nagyböjt közepe táján[2] a híveket.[3] így tudja ezt már Durandus is, aki erre vonatkozólag idézi a régi közmondást: Interpone tuis interdum gaudia curis. Azonkívül az előző vasárnap tették le a hitújoncok első vizsgájukat, most tehát már annak örül az egyház, hogy új tagokkal fog szaporodni.[4]
Ezen a napon áldja meg a pápa az aranyrózsát, melynek belsejében levő vattára illatos balzsamot csepegtet. Kiváló fejedelmeknek szokta ezt ajándékozni azután.[5] Ezt a X. század óta dívó szokást Durandus összefüggésbe hozza a nap jelentőségével. Szerinte e vasárnapnak három jelentése van: szeretet a gyűlölet után,[6] öröm a szomorúság után[7] és jóllakás az éhség után.[8] Ugyanezeket fejezi ki a rózsa is: „szeretet a színében, kellemesség az illatában, kielégülés az ízében”.[9] Szerinte az aranyrózsa Krisztus Urunk jelképe is, mert a benne levő három anyag: az arany, vatta és balzsam a Megváltó Istenségére, testére és lelkére emlékeztet.[10]
A mennyei Jeruzsálemet juttatja eszünkbe a mai Szentmise[11], amelyben az élet nagyböjtje után az igazak az Örök Húsvét örömeit fogják élvezni. Sommertag-nak is nevezi a német, mert régen e napon jelképesen kihurcolták a városból a telet ábrázoló csontvázat, széttépték és pocsolyába dobták.[12]
A vasárnap hangulatát legjobban kifejezésre juttatja a 121. zsoltár. (Intr. Grad. és Comm.) Ez részint a bűnbánat gyümölcse, a megigazulás fölött való örömet, részint a szentáldozás lelki táplálékában való részesedésért[13] az egyház háláját tolmácsolja. A 124. zsoltárnak a Tractusban levő versei a kegyelemben való megerősödés szükségességét fejtik ki, az Offertorium pedig (134.zs.) a mélységes hódolat hangját szólaltatja meg az isteni Fölség előtt, aki „megtette amit akart”: megtérítette a bűnös lelkeket, mert szelíd”.
A következő hét szerdáján volt régente a katechumenok főscrutiniuma: aperitio aurium (a fülek megnyitása).[14] A mai Szentmise is erre emlékeztet (két lecke), amennyiben egészen a hitújoncoknak szól és a keresztség előképeivel foglalkozik. Ugyanígy a következő szombat is: „Sabbatum Sitientes” (A Bevezetés kezdő szaváról elnevezve), mely a papszentelés egyik hivatalos időpontja.[15]
_____________________
[1] A székesegyházakban és ahol van ilyen színű ruha. Ez a szokás csak a XVI. század óta említtetik. (Thalhofer: Handbuch. I. 607.)
[2] Azért e nap régi neve: Dominica mediana.
[3] A görögöknél az előző csütörtökön ülték Cosmas és Damján orvosok emlékét, hogy ezek a böjt közepén erősítsék meg testileg és lelkileg a csüggedőket. (Nilles: Kalend. II. 139. o.)
[4] Lonovics. (Id. Mihályfi: A nyilvános istentisztelet. 135. o.)
[5] Legújabban (pl. IX. Pius és XIII. Leó) fejedelmi nőknek adományozták.
[6] Conventum facite, qui diligitis eam. (Introitus.) .
[7] Gaudete in laetitia, qui in tristitia fuistis (u. o.).
[8] Et satiemini ab uberibus consolationis vestrae {u. o.) és evangélium (5000 ember kielégítése).
[9] Charitas in colore, incunditas in odore, satietas in sapore. Továbbá: colore delectat, odore recreat et sapore confortat; delectat in visu, recreat in olfactu et confortat in gustu. (Rat. 185. o.)
[10] Az aranyrózsáról legbővebben írt Duranduson kivül III. Ince pápa ; Sermo 18. Dominica Laetare sive de rosa (M. L. 217,393.) ; l. még III. Eugen pápa: Ep. ad Alph. Hisp. reg. (1148. ápr. 28. — M. L. 180, 180.) és III. Alexander pápa : Ep. ad Ludov. VII. Franc. reg. (1163. márc. 2.) — M. L. 200, 198.)
[11] Statiója is : Ad S. Crucem in Jerusalem.
[12] Nilles : Kalendarium II. 145.
[13] Ennek a lelki táplálkozásnak előképe az evangéliumban előforduló csodálatos kenyérszaporítás. (Ján. 6, 1—15.) Innét régi neve : Dominica refectionis vagy az „öt kenyér vasárnapja”.
[14] Jelképes értelemben, t. i. a hit befogadására. — Durandus: Rat. div. off. 186. o. ; Nilles: Kalend. II. 146. o. ; Thalhofer: Handbuch. I. 608. o. stb.
[15] Cod. Jur. Can. can. 1006. §. 2.
(Forrás: Dr. Artner Edgár: Az egyházi évnek, ünnepeinek és szertartásainak kimerítő leírása és magyarázata a művelt közönség számára különös tekintettel a magyar viszonyokra. Szent István Társulat, Budapest, 1923. 121-123. old.)
