A pápa "hálás Istennek" a Luther Mártonról tartott vatikáni konferenciáért
2017. március 31. írta: Katolikus Válasz

A pápa "hálás Istennek" a Luther Mártonról tartott vatikáni konferenciáért

1923885_articolo.jpgFerenc pápa pénteken üdvözölte annak a konferenciának a résztvevőit, amelyet a Történelemtudományok Pápai Bizottsága kezdeményezett "Luther 500 évvel később: A lutheri reformáció újraolvasása a történelmi egyházi kontextusában" címmel, és amelyet Rómában tartottak 2017. március 29-e és 31-e között.

A pápa háláját fejezte ki Istennek az eseményért, "a Szentlélek működésének" nevezve azt.

Ferenc pápa elmondta: hála Istennek és meglepődés voltak az első reakciói, amikor Luther Márton 95 pontja bemutatásának 500. évfordulójára rendezett konferenciáról hallott.

A kezdeményezést, amelyet a Történelemtudományok Pápai Bizottsága indított, "dicséretesnek" nevezte, és azt mondta: "nemrég még egy ilyen találkozó elképzelhetetlen lett volna".

"Valóban a Szentlélek működésének eredményeit tapasztaljuk" - mondta a pápa - "aki legyőz minden akadályt, és a konfliktusokat az egységben növekedés alkalmaivá változtatja".

A pápa kiemelte, hogy a közös dokumentum, amely Luther reformjának ötödik centenáriumára emlékezik, a "Konfliktusból az Egységig" címet viseli.

Ferenc pápa a folytatásban azt mondta, "boldog", hogy egy ilyen történelmi esemény lehetőséget adott a tudósoknak arra, hogy "azokat az eseményeket együtt tanulmányozzák".

"A komoly kutatás, ami Luther alakjára, valamint korának egyháza és a pápaság iránti kritikájára irányul, bizonyosan hozzájárul ahhoz, hogy legyőzzük a kölcsönös bizalmatlanság és rivalizálás légkörét, amely már túlságosan régóta jellemzi a katolikusok és protestánsok viszonyát" - mondta.

A Szentatya úgy fogalmazott: "egy gondos és szigorú vizsgálat, ami előítéletektől és vitáktól mentes" a helyes útja annak, hogy megtalálják "mindazt, ami pozitív és legitim a reformációban, miközben elhatárolódjanak a hibáktól, szélsőségektől és kudarcoktól, és elismerjék a bűnöket, amik a megosztottsághoz vezettek".

A pápa szerint "a múltat nem lehet megváltoztatni", de "lehetséges az emlékezet megtisztításába belekezdeni", ami nem más, mint "elmondani ugyanazt a történetet másképpen".

Konklúzióként Ferenc pápa felajánlotta az imáit a konferencia sikeres végkifejletéért, mindenkit arra hívva, hogy "ajánljunk fel egymásnak megbocsátást a bűnökért, amiket az előttünk járók követtek el, és esedezzünk esedezzünk Istenhez a megbékélésért és egységért".

A pápa teljes beszédét, angol nyelven, a Vatikáni Rádió oldalán olvashatják.

(Forrás: Vatikáni Rádió)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása