Spanyol püspök a Tanítóhivatalnak megfelelően értelmezi az Amorist
2017. április 06. írta: Katolikus Válasz

Spanyol püspök a Tanítóhivatalnak megfelelően értelmezi az Amorist

Egy spanyol püspök a március 20-án kiadott egyházmegyei útmutatásában a hagyománynak és a tanítóhivatalnak megfelelően értelmezi Ferenc pápának az Amoris Laetitiában foglalt tanítását az újraházasodottak lelkipásztori kísérésével kapcsolatban.reig-normal-365xxx80_1.jpg

A Catholic News Agency híradása szerint Juan Antonio Reig Pla püspök azt írta, hogy "Az Egyház egyetlen célt ajánl az ember számára: azt az utat, amit Jézus tanított nekünk, és melybe a szentségek által vezet be minket".

A püspök elismeri, és nem tagadja az Amoris Laetitia kapcsán folyó vita létezését az Egyházban az újraházasodottak pasztorális kísérésével kapcsolatban. Kiindulópontként a Pápai Életvédő Akadémia munkatársai által közreadott vademecum-ot ajánlotta. (Ferenc pápa azóta teljesen lecserélte a Pápai Életvédő Akadémia tagságát).

"Kezdetekben az Egyház, amikor azzal a kérdéssel szembesült, hogy sokan kérik a keresztség szentségét, miközben az életük messze volt a keresztény elvárásoktól, egy olyan katekumen utat javasolt, aminek fontos része az életmód megváltoztatása - ez ellenőrizhető is kellett, hogy legyen - a szentségek vétele előtt" - mondta Reig püspök.   

Az Egyház "ezt abból a meggyőződésből tette, hogy a keresztény közösség és az életmód szükséges támaszték ahhoz, hogy az ember válaszolhasson Isten kegyelmére, és hogy megtérhessen a keresztényhez méltó életre". 

A püspök arra is kitért, hogy "bűnbánati utak" is kialakultak, "melyek arra szolgáltak, hogy azok a megkereszteltek, akik eltávolodtak az evangélium szerinti élettől, visszafogadtassanak ismét a keresztény közösség teljességébe, bűneik megbánásán keresztül".

A püspök az elvált újraházasodottakat arra buzdította, hogy "lépjenek rá az ösvényre, és lépésről lépésre haladjanak Krisztus felé, merüljenek a házasság evangéliumának mélységébe, melyet Isten kezdetben egy férfi és egy nő felbonthatatlan egységeként alkotott meg, és melyet Krisztus átalakított, hogy az Egyház iránti szeretetének az élő és hatékony jele legyen".

"A célja ennek az útnak az, hogy ezek a megkeresztelt emberek Jézus szavainak megfelelően tudjanak élni" - írta Reig püspök. "Csak amikor erre már készek, akkor részesülhetnek szentségi feloldozásban és a szent Eucharisztiában".

A spanyol püspök hangsúlyozta, hogy "a szentségek vételének az Egyház Tanítóhivatala által megjelölt objektív feltétele érvényben van". A Katekizmus 1650. pontjának megfogalmazásában ez a feltétel a következő:

"Napjainkban számos országban sok katolikus él, akik miután a polgári törvények szerint váláshoz folyamodnak, új polgári házasságot kötnek. Az Egyház Jézus Krisztus szava ("Aki elbocsátja feleségét és mást vesz el, házasságtörést követ el ellene. Ha pedig a feleség hagyja el férjét és máshoz megy, házasságot tör." [Mk 10,11--12]) iránti hűsége miatt vallja, hogy nem ismerheti el ezt az új együttélést érvényesnek, ha az első házasság érvényes volt. Amennyiben elvált házasok polgárilag újraházasodtak, olyan helyzetbe kerültek, mely objektív módon áthágja Isten törvényét. Éppen ezért amíg e helyzet fönnáll, nem áldozhatnak. Ugyanezen oknál fogva bizonyos egyházi feladatokat sem vállalhatnak. A szentgyónásban történő kiengesztelődés csak azokat illeti, akik bánják, hogy a Krisztushoz való hűség és szövetség jelét megtörték, és kötelezik magukat, hogy teljes önmegtartóztatásban élnek."

Reig püspök szerint "ezen elveket követve kell Ferenc pápa tanítását fogadnunk, melyet az Amoris Laetitia nyolcadik fejezetében fejt ki". Szerinte Ferenc pápa felhívása azt jelenti, hogy "népszerűsítenünk kell azt az utat, ami megengedi a rendezetlen helyzetben élők számára, hogy visszatérjenek a Jézus szavainak megfelelő életmódhoz". 

"A megkülönböztetés, amit a pápa kér tőlünk, az út, amit be kell járnunk, és nem egy cél, amit el kell érnünk".

Reig püspök biztosította papjait és a családokat, hogy az egyházmegye családsegítő központja és a törvényszék rendelkezésre állnak, ha segítségre volna szükség a rendezetlen helyzeteket illetően.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása