Szíria, Hillary Clinton, menekültek és abortusz
2017. április 12. írta: Katolikus Válasz

Szíria, Hillary Clinton, menekültek és abortusz

Hillary Clinton a következő kommentárt fűzte a Trump elnök által elrendelt amerikai légi válaszcsapáshoz, melyet egy civil áldozatokat szedő szíriai vegyifegyver-támadás váltott ki:

Remélem, hogy felismerik, hogy nem lehet egy levegővétellel még azt állítani, hogy szíriai babákat védünk, és a következővel, hogy Amerika kapui zárva vannak számukra.

Egyetértesz Hillaryval? Elgondolkodtat? Pedig ez úgy szamárság, ahogy van!

hillary.jpg

A helyzet az, hogy a két dolognak semmi köze egymáshoz, merthogy itt két dologról van szó, és erre azért érdemes rámutatni, mert ugyanez az összemosáson alapuló érvelés tipikus az abortuszvitákban is. A progresszív érvelés elsődleges célja az, hogy össze nem függő ügyek összemosásával szégyent ébresszen azokban, aki a fontosabb ügyben (hogy senki ne gyilkoljon meg ártatlan gyerekeket) határozottak, míg a másik ügyben (hogy az életben maradt gyerekekről ki és miképpen gondoskodjon) nem képviselnek határozott véleményt.

A migrációhoz, vagy a migránsok befogadásához legfeljebb közvetetten kapcsolódik az a kétségkívül helyes erkölcsi ítélet, hogy ártatlan gyerekeket meggyilkolni gonosz dolog, és ezt megakadályozni, akár erőszakkal is, erényes cselekedet. Attól még, hogy Trump nem szeretné, hogy a szíriai civil lakosság, köztük gyerekek is gáztámadások áldozatai legyenek, nem jelenti azt, hogy Amerikának akkor be is kéne fogadni mindannyiukat, mint menekülteket. Ez utóbbi egy sokkal kevésbé egyértelmű kimenetelű mérlegelés tárgya lehet.

Ez a fajta nem logikus, hanem összemosáson alapuló érzelmi érvelés mindennapos az abortuszról folyó vitákban is. A "progresszív" oldal a kérdéses abortusz helyett nehéz körülmények közé született gyerekek és szüleik sanyarú sorsával próbál lelkifurdalást kelteni az életpártiakban azért, mert ők ellenzik az abortuszt, még nehéz emberi helyzetekben is. De nem, senki nem rossz ember azért, mert ellenzi ártatlan babák méhen belüli meggyilkolását, még akkor sem, ha nem kész gondoskodni a babáról és szüleiről (akiknek rossz helyzetéről egyébként nem tehet), mert ez utóbbi egy különálló ügy, amit külön kell mérlegelni.

Ha valaki ellenzi, hogy a hajléktalanokat önkényesen meggyilkolják, akkor egyből a lakásába is köteles volna befogadni őket, vagy fizetni az albérletet nekik? Hillary és az abortuszpártiak logikája szerint igen...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása