Szent Bonifác vértanú egy Aglája nevű gazdag római hölgynek volt sáfárja. Jólelkű, irgalmas ember volt, de gyönge. Úrnőjével hosszú éveken keresztül bűnös viszonyban élt. Míg Aglája egyszer rádöbbent: hogyan adunk majd számot az Úristen előtt? De úgy gondolta, hogy életmegjobbítás és vértanúk buzgó tisztelete talán megszerzi nekik Isten irgalmát. S mert akkor Dioklecián császár rendeletére keleten nagy keresztényüldözés folyt, megkérte Bonifácot, szerezzen neki onnan vértanú-ereklyét. Bonifác, aki szintén teljesen magába szállt, imádság és böjtölés közepett Tarzusba ért, hol javában állt az üldözés: Látott keresztényeket, kiket fejjel lefelé lángokba lógattak, éles gajmókkal szaggatták oldalukat, tüzes rácsra vonták tagjaikat. Megrendülve, mély áhítattal csókolgatta láncaikat, gyűjtötte vérüket, segített viselni szenvedéseiket. A pogányok csakhamar észrevették, hogy keresztény, elfogták és kínozni kezdték. Társai imádságaitól támogatva tette le a vértanúságot az Úr Krisztusról. Tetemeit római kísérői elvitték Aglájának. Volt már most vértanú-ereklyéje. Engedett is ihletének és még 13 évig élt nagy vezeklésben és szentül halt meg.

(Forrás: Balanyi György - Schütz Antal - Sebes Ferenc - Szamek József - Tomek Vince: Szentek élete az év minden napjára. 1-4. köt. Szerk. Schütz Antal. Budapest, 1932.)