Szent Marcellin a római egyház papja volt, Szent Péter pedig ugyanott exorcista a IV. század elején. A jámbor exorcista hitéért börtönbe került s ott a börtönőr leányát a gonosz szellemtől megszabadította. E csoda láttára sokan hittek Jézusban és ezeket Marcellin megkeresztelte.

Egy sírfeliratból, melyet Damasus írt, megtudjuk, hogy e két szentéletű férfiút halálra ítélték s egy erdőben lefejezték. A halálra ítéltek a legnagyobb örömmel tisztogattak meg a tövisektől egy helyet az erdőben, hogy az vértanúságuk színhelye legyen. Egy Lucilla nevű matróna gondoskodott a dicső vértanúk méltó eltemettetéséről s azóta „fehér erdőnek” hívják azt az erdőt a régi „fekete erdő” elnevezés helyett. Damasus pápa (366-384) fiatal korában még ismerte a hóhérukat, ebből következtethetjük, hogy ezek a vértanúk a Dioklecián császár egyházüldözésében (304-305) lettek vértanúkká.

Már Nagy Konstantin császár bazilikát épített a tiszteletükre, egy később Róma falain belül épült stációs templom pedig szintén e vértanúknak emlékét őrzi (Jahrb. f. Lit. Wiss. V. 28I. l.). Ereklyéik itt nagy tiszteletnek örvendtek, míg 826-ban Einhard, Nagy Károly életrajzírója, titkárja, Ratleik által Rómából titokban a frankok területére hozatta. Obermühlheim-ben, vagy mint később ezt a helységet nevezték, Selingenstadt-ban a tiszteletükre apátságot építettek, melynek templomában a főoltár alatt ereklyéiket egy ezüst ereklyetartóban még ma is őrzik.

(Forrás: Petró József: A szentmise története. Szent István Társulat, Budapest 1931.)