Mint a húsvéti ünnepkör befejező napjának, eredetileg Pünkösdnek nem volt nyolcada.[1] Mindazonáltal keleten már az Apost. Constitutiok nyolc napos ünnepnek nevezik Pünkösdöt. Azonban nyugaton hosszú ideig fenntartották az ősi szokást. Először reichenaui Bernónak (+ 1048.) tűnik föl e hiány, ő az első, aki nyolcadot szeretne csatolni ehhez az ünnephez is.[2] Ezzel szemben a szolgai munkát már a 818-i mainzi zsinat 36. can. eltiltotta Pünkösd egész hetében, amely tilalmat az 1094-i konstanzi zsinat az első három napra korlátozta. Egyébként Pünkösd nyolcadáról ugyanazt jegyezhetjük meg, mint a Húsvétéról: a nyolcad tulajdonképpen, csak hét napig tart, mert miként ott Fehérvasárnap, úgy itt Szentháromság ünnepe is kívüle esik már és nem tartozik az utóünnepléshez, így a Pünkösdöt követő szombat kilencedik imaórája (Nona) és Szentmiséje után véget ér a húsvéti idő.[3] A nyolcad hétfő és keddje mai nap is I. oszt. duplex ünnep, a többi nap félduplex, de parancsolt ünnep X. Pius óta már csak a vasárnap. E nyolcad különlegessége abban áll, hogy egybeesik a nyári kántorböjttel[4] és így szerdán, pénteken és szombaton[5] a pünkösdi öröm hangjai mellett a bűnbánatéi is érvényre jutnak a szertartásokban.[6] Nagyon valószínűnek látszik, hogy a nyári kántorböjt idejének megválasztásában egy régi szokás vezette az egyházat. Amint már említettük, sokan az apostolok példájára[7] Áldozócsütörtöktől Pünkösdig böjtöltek.[8] Mivel azonban a húsvéti idő (quinquagesima) hangulata nem volt alkalmas a böjtölésre, azért tette VII. Gergely pápa a mondott böjtöt Pünkösd utánra.[9]

Így is enyhíti a böjt szigorúságát Pünkösd közelsége,[10] de viszont éppen ez az idő igen alkalmas a kántorböjt egyik céljának elérésére: a papszentelésre.

Ami az egyes napok Szentmiséinek alapgondolatát illeti, azok a Szentlélek adományait hivatvák szemeink elé állítani.[11] Megemlékezés történik azonkívül az újonnan kereszteltekről is, akiket az ősegyházban e napokon vezettek be a hittitkok bővebb ismeretébe. Mivel pedig mai napság a püspökök Pünkösd táján szokták a bérmálás szentségét kiszolgáltatni, azért nagyon üdvös lesz, ha ezen a héten kettőzött áhítattal kérjük a Szentlelket, hogy újítsa föl lelkünkben a hitben való megerősödés kegyelmét.

Pünkösd hétfő már nem parancsolt ünnep. Szentmiséjében különösen a zsoltárrészek: igen kidomborítják a pünkösdi hangulatot. „A gabona javával táplálta őket és a kősziklából mézzel elégítette meg őket... Örvendezzetek a mi segítő Istenünknek: örüljetek Jákob Istenének.” — olvassuk az Introitusban. A 80. zsoltár jelen alkalmazásában az ószövetségi Pünkösdre (aratási hálaünnep) mutat vissza, mely a keresztény Pünkösd előképe volt.[12] Azonkívül a Pünkösd előtt való szombat lévén a régi egyházban a második keresztelési időpont, az újonnan kereszteltek lelki örömét és kielégülését is hivatva van kifejezni a Szentmise. Az Offertoriumban a 17. zsoltár versei is a keresztséggel függenek össze: „Az Úr dörgött az égből és a Fölséges szózatát adá: és meglátszottak a vizek forrásai.”[13]

Pünkösd nyolcadával véget ért a húsvéti ünnepkör. Ettől kezdve tehát megritkul az Alleluja a szertartásokban, a Szentmisében a „Nagy-Alleluja” helyét ismét a Graduale foglalja el és a húsvéti Mária-karverset a „Salve Regina ...” kezdetű váltja fel. A hétköznapi zsolozsmában nem mondják a „Te Deum” hymnuszt, a Szentmisében elmarad a Gloria és a húsvéti Praefatiót az „ünnepek és köznapokról” szóló váltja fel. Az ünnepi fehér szín helyett a remény zöld színe lép előtérbe vasár- és köznapokon egyaránt.
__________________
[1] Még a jeruzsálemi zarándoknő nem tud róla.
[2] De off. missae c. 3. (M. L. 142, 1062. id.Kellner Heort. 88. o.)
[3] D. u. 3 órakor, azért délben még a „Regina caeli” mondandó. (S. Ind. C. 1896. május 20.)
[4] V. ö. Kántorböjtökről általában.
[5] Szerda és szombat enyhített, péntek szigorú böjt.
[6] Ennek némi nyoma a görögök szertartásaiban is mutatkozik. Náluk ugyanis Pünkösd II. Vecsernyéje után bűnbánati imák és térdhajtások következnek. (Nilles: Kalend. II. 398. és Mihályfi: A nyilvános istentisztelet 173.) Viszont azonban keleten Pünkösd egész hete teljesen ment a böjt alól.
[7] Akik „ablato Domino jejunaverunt” — írja Durandus: Rat. div. off. 239. o. Mt. 9, 15. alapján.
[8] Így Milánóban még a IV. században is. (Sz. Izidor: De off. eccl. I. 38.; u. I. Const. Apost. V. 20.; Sz. Athanáz: Apol. de fuga I. 323.; az 517-i gerundai zsinat 2. can.; az 567-i toursi zsinat 17. can. a szerzetesekre vonatkozólag. Ebből lett Duchesne szerint a keletiek Péter-Pál előtti böjtje és ennek felel meg nálunk a nyári kántorböjt. {Origines du culte chr. 274. o.)
[9] Nilles i. m. II. 417.
[10] „Jejunium exultationis, in quo genua non flectimus (nincs t. i. Flectamus genua), imo cantica laetitiae dicimus” (Gloria, Credo, Alleluja és ünnepi ruha) — olvassuk duranti Vilmosnál, (i, h )
[11] Lonovics: Archaeologia I. 250. sk. o. és Müller: Das Kirchenjahr 416. sk. o.
[12] Wolter. i. m. III 167.
[13] 14. 16. vers.

(Forrás: Dr. Artner Edgár: Az egyházi évnek, ünnepeinek és szertartásainak kimerítő leírása és magyarázata a művelt közönség számára különös tekintettel a magyar viszonyokra. Szent István Társulat, Budapest 1923. 244-247. old.)