A Jézus Szíve litánia 14.
2017. június 14. írta: Katolikus Válasz

A Jézus Szíve litánia 14.

Jézus Szíve, melyben megvan a bölcsesség és tudomány minden kincse!

jsz14.jpg1. A bölcsesség az a tulajdonság, melynél fogva valaki a helyes célt s az arra szolgáló eszközöket helyesen meg tudja választani s tudja alkalmazni. Jézus Szíve mint az Isten Fiának, azaz az örök, Személyes Bölcsességnek szíve természetszerűen magában rejtette az Isten bölcsességét oly fokon, amilyen fokban csak befogadni képes azt emberi szív.

Az a Bölcsesség lakik e szívben, amely a teremtést kigondolta s a végtelen sok lehetséges világterv közül azt választotta, amely legjobban megfelelt örök terveinek, az Isten dicsőítése és az ember üdvözítése céljából. Az a Bölcsesség lakik benne, amely, miután bűnbeesésünket előre látta, kigondolta a megváltás tervezetét s mindazokat a csodálatos megszentelő eszközöket – az Egyházat, a szentségeket stb. –, melyek a megváltás gyümölcseit velünk egyénenként közvetítik.

S végül az a bölcsesség lakik benne, amely az egész emberiséget s az egész teremtett világot egy végső és egységes, természetfölötti cél felé vezeti és gondviselésével igazgatja.

2. De Jézus Szívében megvannak a tudomány összes kincsei is. Megvan benne az Istenség látása szemtől-szembe, melyben a látó minden igazságnak kimeríthetetlen tárházát látja. De megvan benne az az emberi tudás is, melyet léte első pillanatától kezdve Isten öntött Jézus lelkébe. Innen az a bámulatos fölény és biztosság, mellyel Jézus tanít, s amellyel ellenségeinek ellenvetéseire azonnal megfelel. Jézusnál ez a tudás azonban nem rideg, emberi tudákosság. Nála amit az értelem átlát, azt a Szíve át is érzi s tudásának, bölcsességének minden kincsét is irántunk való szeretetének szolgálatába állítja.

3. Keressem-e én is a bölcsesség és isteni tudomány ama kincseit, melyek Jézushoz közelebb hozhatnak? Felhasználok-e minden alkalmat, hogy gyarapítsam hitbeli tudásomat s növekedjem, főleg szentbeszéd hallgatása, lelkiolvasás és az elmélkedés művészete által, Jézus ismeretében s az ő „szeretetét is, mely meghaladja a megismerést”? (Ef. 3,19.)

Meg tudom-e védeni Őt, az Ő ügyét, az Ő tanait, az Ő Egyházát? „Téged megismerni: tökéletes jámborság, és tudni igaz voltodat és hatalmadat: gyökere a halhatatlanságnak.” (Bölcs. 15,3.)

(Forrás: Bangha Béla: A Jézus Szíve-litánia (elmélkedések). Mária Kongregáció - hitbuzgalmi képes havi folyóirat 1918. (XI.) évf.)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása