Az amerikai Raymond Leo Burke bíboros a saját honlapján reagált Ferenc pápa kiállására a homoszexuális élettársi kapcsolatok törvényesítése mellett. Az alábbiakban a bíboros közleményét teljes terjedelmében közöljük.
***
A világsajtó nagy hangsúlyt fektetve rá, irányváltásként adott hírt arról, miszerint Ferenc pápa kijelentette, hogy a homoszexuális személyeknek, Isten gyermekeiként, „joguk van a családhoz”, és hogy „senkit sem szabadna kirekeszteni, vagy arra kényszeríteni, hogy e miatt szenvedjen”. Mindezen felül szerintük azt is kijelentette, hogy „Törvényt kellene alkotni a bejegyzett élettársi kapcsolatról. Így ők törvényes védelmet élveznének. Én kiálltam emellett.” A kijelentések egy Evgeny Afineevskyvel készített interjúban hangzottak el [Burke bíboros ebben téved, lásd ITT – KV szerk.], aki a 2020. október 21-én, a Római Filmfesztiválon (Festa del Film di Roma) bemutatott „Francesco” című dokumentumfilm rendezője.
Az ilyen kijelentések nagy megrökönyödést keltenek, zavart okoznak, és tévedésekhez vezetnek a katolikus hívek körében, mivel ellentétesek a Szentírás tanításával és a Szenthagyománnyal, valamint a Tanítóhivatallal, amelyen keresztül az Egyház őrzi, védelmezi és értelmezi a Szentírásban és a Szenthagyományban foglalt hitletéteményt. Csodálkozáshoz és eltévelyedésekhez vezetnek mindazon jóakaratú emberek között, akik őszintén tudni szeretnék, mit tanít a katolikus Egyház. Mindemellett a lelkek pásztoraira azt a lelkiismereti kötelességet helyezik, hogy megfelelő és szükséges kiigazításokat tegyenek.
Mindenekelőtt a kontextus és alkalom, amihez kapcsolódva ezek a kijelentések elhangzottak, mentessé teszi őket bármiféle tanítóhivatali tekintélytől. Helyesen értelmezzük őket a kijelentő személy egyszerű magánvéleményeként. E kijelentések semmilyen formában nem kötik a hívők lelkiismeretét, akiknek vallásos alázattal ahhoz kell igazodniuk, amit az adott kérdésben a Szentírás és a Szenthagyomány, valamint az Egyház rendes tanítóhivatala tanít. E tekintetben különösen a következőket kell megjegyeznünk:
1. „A hagyomány a Szentírásra támaszkodva – mely úgy mutatja be a homoszexuális kapcsolatokat, mint súlyos eltévelyedéseket – mindig vallotta, hogy »a homoszexuális cselekedetek belső természetük szerint rendetlenek«” (A Katolikus Egyház Katekizmusa, 2357; Szent Hittani Kongregáció, Persona humana, „Nyilatkozat egyes, a szexuális etikával kapcsolatos kérdésekről", no. VIII [1]), mivel ellentétesek a természetes törvénnyel, kizárják az élet továbbadását, és nem az igazi érzelmi és szexuális komplementaritásból származnak. Ezért nem lehet jóváhagyni őket.
2. A homoszexuális férfiak és nők sajátos és gyakran mélyen gyökerező hajlamai, amelyek számukra próbatételt jelentenek, bár önmagukban nem bűnök, mindazonáltal objektíve rendetlenek. (A Katolikus Egyház Katekizmusa, 2358; Hittani Kongregáció, Homosexualitatis problema, „Levél a katolikus Egyház püspökeihez a homoszexuálisok lelkigondozásáról”, no. 3. [2]) Tisztelettel, együttérzéssel és gyöngédséggel kell fogadni őket, kerülni kell velük kapcsolatban az igazságtalan megkülönböztetést. A katolikus hit arra tanítja a híveket, hogy gyűlöljék a bűnt, de szeressék a bűnösöket.
3. A híveknek és különösen a katolikus politikusoknak kötelessége szembeszállni a homoszexuális együttélések törvényes elismerésével (Hittani Kongregáció, Megfontolások a homoszexuális személyek közötti együttélések törvényi elismerésének megadását irányzó kezdeményezésekről, Diverse questioni concernenti l’omosessualità, no. 10 [3]). A családalapításhoz való jog nem vindikálható magánjog, hanem annak összhangban kell lennie a Teremtő tervével, aki azt akarta, hogy az emberi lény nemileg különböző legyen – „férfinek és nőnek teremtette őket” (Ter 1, 27), ezáltal hívva meg az embert, a férfit és a nőt az élet továbbadására. „Mivel a házaspárok biztosítják a nemzedékek egymást követő rendjét, s ezért kiemelkedően szolgálják a közérdeket, a polgári jog biztosítja számukra az intézményes elismerést. A homoszexuális együttélések ellenben nem igényelnek sajátos figyelmet a jogrend részéről, mert nem töltik be a közjó javára a mondott szerepet.” (Ibidem, no. 9 [4]). A homoszexuális együttélésről olyan értelemben beszélni, mint a házasok házastársi együttéléséről, ezért alapvetően félrevezető, mivel az azonos nemhez tartozó személyek között nem állhat fenn ilyen közösség. Ami az igazságszolgáltatást illeti, a homoszexuális személyek, ahogy valamennyi polgár, mindig folyamodhatnak a törvény rendelkezéseihez a magánjogaik védelme érdekében.
Mély szomorúsággal és sürgető lelkipásztori aggodalommal tölt el, hogy a sajtó által oly nagy jelentőségűnek bemutatott és Ferenc pápának tulajdonított magánvélemény nem felel meg az Egyház állandó tanításának, amint az a Szentírásban és a Szenthagyományban kifejezésre jut, és amint azt a Tanítóhivatal őrzi, védi, és értelmezi. Ugyancsak szomorúságra és aggodalomra ad okot az a nyugtalanság, zavar és tévedés, amelyet ezek a szavak a katolikus hívek körében keltenek, ahogy az általuk okozott botrány is, amiért összességében azt a teljesen téves benyomást keltik, hogy a katolikus Egyház irányt váltott volna, azaz megváltoztatta volna az ilyen alapvető és kritikus kérdésekkel kapcsolatos tanítását.
Raymond Leo Burke bíboros
Róma, 2020. október 22.
Hivatozások:
[1] “... suapte intrinseca natura esse inordinatos.” Sacra Congregatio pro Doctrina Fidei, Declaratio, Persona humana, “De quibusdam quaestionibus ad sexualem ethicam spectantibus,” 29 Decembris 1975, Acta Apostolicae Sedis 68 (1976) 85, n. 8. Angol nyelvű változat, p. 5, VIII.
[2] Cf. Congregatio pro Doctrina Fidei, Epistula, Homosexualitatis problema, “Ad universos catholicae Ecclesiae episcopos de pastorali personarum homosexualium cura,” 1 Octobris 1986, Acta Apostolicae Sedis 79 (1987) 544, n. 3. Angol nyelvű változat, pp. 1-2, no. 3.
[3] Congregatio pro Doctrina Fidei, Nota, Diverse quaestioni concernenti l’omosessualità, “De contubernalibus eiusdem sexus quoad iuridica a consectaria contubernii,” 3 Iunii 2003, Acta Apostolicae Sedis 96 (2004) 48, n. 10. Magyar nyelvű változat, pp. 5-6, no. 10.
[4] “Poiché le coppie matrimoniali svolgono il ruolo di garantire l’ordine delle generazioni e sono quindi di eminente interesse pubblico, il diritto civile conferisce loro un riconoscimento istituzionale. Le unioni omosessuali invece non esigono una specifica attenzione da parte dell’ordinamento giuridico, perché non rivestono il suddetto ruolo per il bene comune.” Ibid., 47, n. 9. Magyar nyelvű változat: Ibid., p. 5, no. 9.
csaba carmarthen 2020.10.29. 09:27:10