1. Ha az eddigiekből Jézus Szívének benső nagyságát és méltóságát ismertük meg, az ezután következő díszcímek főleg az ő hozzánk való viszonyára vetnek fényt. S itt azt a szerepet kell vizsgálnunk, melyet Jézus Szíve a lelkek s a mi lelkünk megmentése tekintetében vitt.
Jézus Szíve az, amelyből minden üdvösségünk, minden reménységünk fakad. Ő az az „elsőszülött minden teremtmény előtt” (Kol. 1,15), aki Istenhez bennünket visszavezetett, aki „azért jött, hogy életünk legyen és minél legyen” (Jn. 10, 10), hogy „Isten fiainak neveztessünk s azok is legyünk” (1Jn. 3,1), hogy „Isten fiaivá fogadtassunk” (Efez. 1,5), sőt „az isteni természetnek részeseivé legyünk”. (2Pét. 1,4.) Amint egy embernek engedetlensége s bűne által jött ránk a testi-lelki halál, úgy ő az a második Egyetlen, akinek engedelmessége, szeretete s áldozata által új életet nyerünk itt és odaát.
Jézus Szíve nélkül tehát nincs megváltás, nincs remény, nincs istenfiúság, nincs üdvösség.
2. Nézzük csak ezt a Szívet, melyben minden ember szeretete elfér, amely mindnyájunkat szeret, amelynek csak az az egy nagy vágya és szomjúsága, „hogy minden ember üdvözüljön s az igazság ismeretére eljusson”. (1Tim. 2,4.) Nézzük ezt az óceánját az irgalomnak, jóságnak, szeretetnek. „Szánom a sereget” (Mk. 8,2), mondta ő s valóban minden tette, lépte, szava ennek a szánakozó, irgalmazó szeretetnek kifolyása.
Hogyan szeretne ő mindenkit gazdagítani, megmenteni, üdvözíteni! Hogyan szeretne kincseivel eltölteni, kegyelmeiben részesíteni, szeretetével elárasztani mindnyájunkat! De hány van, aki visszataszítja őt, hideg közönnyel rohan el mellette, akit minden inkább érdekel a földön, mint ő, s akit az a félelem tart vissza tőle, hogy nem akar „szentes” lenni. Mióta szokás félni a megnemesbüléstől, a meggazdagodástól, a boldogságtól?
3. Gondoljuk meg, hogy vannak egyesek, akik különös mértékben is merítettek Jézus Szíve kegyelmeinek teljességéből. Akiket kitüntetett és kiváló kegyelmekkel halmozott el. Akiket szeretetével szinte elkényeztetett.
Ha mi is e boldogok közé tartozunk, ne feledjük el: hogy a több jótétemény több hálára is kötelez, hogy nagyobb a felelősségünk is, hogy e kegyelmekkel jól éljünk, és hogy annál inkább elvárhatja tőlünk Jézus Szíve, hogy segítsünk azoknak is „meríteni az ő teljességéből” (Jn. 1,16), akik ma még távol járnak tőle, akik étlen-szomjan, árván, didergősen járják – az élet útjait s nem ismerik Őt, a mindenkit boldogítani vágyót.
(Forrás: Bangha Béla: A Jézus Szíve-litánia (elmélkedések). Mária Kongregáció - hitbuzgalmi képes havi folyóirat 1918. (XI.) évf.)
