Az alábbiakban David Patton, a Nottingham University Business School professzorának írását közöljük. A cikk angol eredetije a Catholic Herald magazin 2017. február 17-ei számában jelent meg.

Sztálin hirhedtté vált mondása az Egyházról így szólt: "A pápa! Hány hadosztálya van neki?". Kevésbé ismert azonban Churchill válasza Sztálinnak, miszerint "sok az olyan légió, ami nem mutogatható parádén". És valóban, az Egyház hatása és befolyása nem mindig írható le csupán statisztikákkal - jóllehet már a nyers statisztikák is megdöbbentőek.

Az Egyház több, mint 140 000 iskolát, 10 000 árvaházat, 5000 kórházat, és közel 16 000 más egészségügyi ellátóközpontot működtet. A katolikus segélyezők ernyőszervezete, a Caritas becslései szerint a hálózatuk évente 2-4 milliárd angol fontnyi összeget költ segélyezésre, amivel a Caritas az egyik legnagyobb segélyszervezet az egész világon.

És még ezek a számok is csak egy részletét mutatják meg az igazságnak. A Caritas számai ugyanis nem foglalják magukba a szerzetesrendek és más katolikus szolgálatok költéseit, sem annak a 200 000 katolikus plébániának a jószolgálati munkáját, amik olyan saját, helyi segélyprogramokat működtetnek, amelyeket nem tartanak számon a központi statisztikákban. A pontos, számszerű összehasonlítás ezért nehéz, de nem sok kétség férhet hozzá, hogy a jószolgálat lényegében valamennyi területén az oktatástól a betegellátáson át a szegénygondozásig, az Egyház a legnagyobb és legjelentősebb államközi segélyszervezet a világon.

Szkeptikusok persze azt mondhatják, hogy ez az óriási befolyás egyszerre pozitív és negatív. Feltehető például a kérdés, hogy vajon az Egyház munkáját az oktatásban és az egészségügyben nem tudnák-e jobban ellátni államok? Bizonyos szempontból ez a kérdés rossz: a fejlődő világ nagy részében, ha az Egyház nem látná el a szolgálatát, ezeket a szolgálatokat senki sem biztosítaná. Azonban jópár kutatás próbálta már összehasonlítani az Egyház teljesítményét az oktatás és egészségügy területén más szolgáltatókéval, és ezekben a vizsgálatokban az egyházi intézmények meglehetősen jól teljesítettek.

Kenneth White, a Virginia Commonwealth University egészségügyi elemzője úgy találta, hogy az Egyesült Államokban a katolikus kórházak átlagosan hatékonyabban működnek, mint a nekik megfelelő szekuláris kórházak. Ez különösen jelentős eredmény annak fényében, hogy White arra is bizonyítékot talált, hogy a katolikus kórházak a leghátrányosabb helyzetű közösségek ellátását is küldetésüknek érezve, sokkal szélesebb körű ellátást biztosítanak a társadalom peremére szorultak és hátrányosan megkülönböztetettek felé, mint más szolgáltatók.

A legújabb kutatások szerint Afrikában az anyaellátás nemcsak azonos vagy jobb minőségű a katolikus kórházakban, mint az szekuláris intézményekben, de az egyházi kórházak sokkal gyakrabban biztosítanak ellátást a szegények számára is.

Az oktatást nézve, jóllehet ismert és elismert tény, hogy a katolikus iskolák kiemelkedően jól teljesítenek a standard akadémiai mércék szerint, nehéz megállapítani ebben a helyes ok-okozati viszonyt: vajon azért teljesítenek jobban a katolikus iskolák, mert katolikusak, vagy mert olyan gyerekeket vesznek fel, akik egyébként is motiváltabbak a tanulásra? Egy ausztrál kutatás még a "kiválasztási effektusokra" korrigálva is ki tudta mutatni, hogy a katolikus iskolákban végzettek nagyobb valószínűséggel szereznek diplomát, és lesznek sikeresek a munkaerőpiacon. Andrew Morris, a Liverpool Hope University kutatója is ugyanerre a következtetésre jutott az angliai iskolákat vizsgálva, megállapítva, hogy az eredmény akkor is következetesen ugyanez, ha a tanulók szociális hátterére is korrekciót végzünk. Még meglepőbb, hogy a University of Chicago átfogó kriminológiai tanulmánya arra jutott, hogy a chicago-i szegénynegyedekben a katolikus iskolák bezárása jelentősen megnövelte a társadalmi elégedetlenség és bűnözés szintjét.

Persze a katolikus jószolgálatoktól azt várja az ember, hogy azok munkája túlmutat a teljesítmény hagyományos mércéin. Ferenc pápa biztatta is a katolikus intézményeket, hogy mindig helyezzék Krisztust előtérbe és a középpontba, azzal érvelve, hogy máskülönben "csak egy könyörületes NGO leszünk", és hogy "ami történne, olyan lenne, mint amikor a kisgyerekek homokvárat építenek, és az összedől". Másként szólva, a katolikus erkölcs és identitás elengedhetetlen a katolikus jószolgálat fennmaradásához.

Az iskolák, kórházak, és a jószolgálati munka katolikus erkölcsének milyenségét mérni nehéz. A kritikusok rámutathatnak arra a katasztrofális rátára, amivel a katolikus iskolákban tanuló diákok végül elhagyják a hitüket. Ezt azonban igazságtalan lenne kizárólag az iskolák számlájára írni, amelyek között sok kimagaslóan kemény munkát végez, hogy átadja a hitet egy olyan kultúrában, ami egyre inkább szekuláris.

Ami azt illeti, az agresszív szekularizáció fenyegetést jelent a katolikus segélyezés széles spektruma számára. 2017 januárjában például Dame Louise Casey, az amerikai kormányzat integrációs biztosa kijelentette, hogy "nem helyes", hogy a katolikus iskolák ellenzik az azonos neműek házasságát. Jóllehet később tisztázta, hogy ezzel nem kívánta felvetni a katolikus iskolák törvényi büntetésének lehetőségét, az eset mégis jól példázza azt az egyre növekvő nyomást, ami a katolikus intézményekre nehezedik afelé, hogy szekuláris elvárásokhoz igazodjanak.

Hasonló példa az, ahogyan az előző amerikai elnök, Barack Obama megvonta a támogatást több olyan katolikus szervezettől is, amelyek emberkereskedelem áldozatait segítették, pusztán mert ezek a szervezetek nem voltak hajlandóak abortuszokat ajánlani a támogatott áldozatoknak. A gondozás minősége, amit ezek a szervezetek a gondozottjaiknak nyújtottak, nem volt vita tárgya. Sokkal inkább tűnt úgy, hogy fontosabb az, hogy valamennyi ilyen szervezet egyetértsen a szélsőségesen abortuszpárti állásponttal.

Hogy milyen választ adunk ezekre a kihívásokra, meghatározó lesz a katolikus segélyezés jövőjét illetően. Rövidtávon csábító lehet megfelelni a szekuláris elvárásoknak csak azért, hogy nyugalom legyen, és hogy ezeknek az értékes szolgálatoknak a jövőjét biztonságban tudjuk. Amikor azonban a katolikus intézmények olyan tevékenységekbe bonyolódnak, amik nincsenek összhangban az Egyház tanításával, a vége ennek sohasem jó - gondoljanak a kanadai Development and Peace szervezet botrányára, ami azután tört ki, hogy kiderült: a katolikus szervezet hivatalos partneri együttműködést folytat abortuszpárti szervezetekkel.

A stratégia, ami hosszú távon is sikeressé teszi a katolikus segélyszervezeteket, az, ha követik Ferenc pápa és XVI. Benedek pápa tanácsát: ha még bátrabban fenntartják a katolikus identitást és erkölcsöt, és tettekre váltják az Egyház tanításának pozitív üzenetét a szexualitásról, az életről, és valamennyi emberi személy egyedi méltóságáról és értékéről.

Nem a mi dolgunk harcot kezdeményezni, amikor az nem szükséges. Ugyanakkor az egyházi szervezetek nem hagyhatják cserben az embereket azzal, hogy alábecsülik az igazság hirdetésének erejét, és elfelejtik, hogy a bátor katolikus kiállás, a kegyelem erejével, váratlan utakon tudja átalakítani az emberek életét.

Az élet nem lesz mindig könnyű, és lehet, hogy szembe kell még néznünk a csökkenő állami támogatások tényével. De a szekuláris ellenfeleknek is szembe kell nézniük azzal a ténnyel, hogy ha kitartanak abban, hogy hadat viselnek a világ legnagyobb segélyezőjével, úgy valójában sérülékeny és marginalizált emberek millióinak sorsát teszik kockára.

Ha a katolikus intézmények képesek folytatni a szolgálatukat egy olyan erkölccsel, aminek középpontjában minden emberi élet méltósága áll a fogantatástól a természetes halálig, úgy az Egyház továbbra is a jó egyik legnagyobb és legerősebb forrása marad a világban.