Ferenc pápa megvonta korábbi irgalmasságát egy gyerekmolesztáló paptól
2017. június 28. írta: Katolikus Válasz

Ferenc pápa megvonta korábbi irgalmasságát egy gyerekmolesztáló paptól

Ahogy idén márciusban részletesen írtunk róla, Ferenc pápa az Egyházon belülről és kívülről egyaránt kritikákat kapott, amiért enyhítette több pedofil pappal szemben a XVI. Benedek pápa által kiszabott szigorú egyházi szankciókat. A vatikáni sajtószóvivő, Greg Burke, Ferenc pápa döntését akkor azzal indokolta, hogy a Szentatya irgalmasságra helyezett hangsúlya kiterjed "azokra is, akik szörnyű bűntettekben bűnösek".

"A Szentatya megérti, hogy sok áldozat és túlélő nehéznek találja elfogadni az irgalmasságnak bármi jelét ezen a téren. De tudja, hogy az irgalmasság evangéliumi üzenete végső soron az erőteljes gyógyulás és a kegyelem forrása." - mondta tavasszal Burke.

A konkrét esetek közül egy különösen aggályos volt: egy olasz papot, Mauro Inzolit, aki szintén pápai enyhítésben részesült, az olasz büntetőbíróság később bűnösnek ítélte gyermekmolesztálásért. Az életstílusa miatt "Don Mercedes"-nek is nevezett Inzoli atya a vád szerint 2004 és 2008 között öt 12 és 16 év közötti fiúval szemben követett el szexuális visszaélést.

Inzolit XVI. Benedek pápa idején egyházi bíróság is elítélte a tetteiért. Az ítélet nyomán Benedek pápa megfosztotta őt a papi státuszától, azaz laicizálta őt.

Bár Ferenc pápasága alatt a Hittani Kongregáció javasolta Inzoli és több másik elítélt volt pap laikus státuszának fenntartását, a Szentatya mégis visszaállította az elkövetők papi státuszát. Ferenc pápa egyúttal azonban különféle büntetőintézkedésekben részesítette őket: többek között életreszóló bűnbánatra és imára kötelezte őket, és eltiltotta őket a nyilvános szolgálattól. Mint kiderült, Inzoli az intézkedések ellenére 2015-ben mégis részt vett egy Olaszországban rendezett konferencián, aminek témája a család volt.

A papságba visszahelyezett Mauro Inzoli atya ellen idén egy második egyházi per indult, miután új bizonyítékok merültek fel vele szemben. A La Stampa beszámolója szerint most, a második egyházi per lezárulta után a Szentatya mégis úgy döntött, hogy (Benedek pápához hasonlóan ő is) laicizálja Mauro Inzolit.

A többi papnak visszafogadott egykori molesztáló sorsáról a mostani hírek nem szólnak. Ők, Inzolival ellentétben, valószínűleg változatlanul papi státuszban viselik a Szentatya irgalmasságát.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal

süti beállítások módosítása