2019. július 28. Pünkösd utáni hetedik vasárnap
2017. július 23. írta: Katolikus Válasz

2019. július 28. Pünkösd utáni hetedik vasárnap

dseptpp.jpgAz örök üdvösség elnyerése földi életünk célja. Ennek elérésére segít a liturgia. Ma is arra tanít, hogy mint kell óvakodnunk a hamis tanítóktól. De egyúttal figyelmeztet, hogy a magunk tetteit is vizsgáljuk meg. Mert nem elég a szó, az érzelem: a tettekben látszik meg bensőnk valódi képe. Ha tehát mások azt hirdetik, hogy az üdvösségünkre elég a hit, ne hallgassunk rájuk, mert hamis próféták. Íme, ma Krisztus Urunk maga tanít a gondolkodás alapigazságára, hogy a hit és a jócselekedet együtt vezetnek el az örök üdvösségre.

Szentlecke. Atyámfiai: Emberi módon szólok a ti testetek erőtlensége miatt: Hogy a mint tagjaitokat a tisztátalanság és gonoszság szolgálatába adtátok gonoszságra, úgy adjátok most tagjaitokat az igazság szolgálatába megszentelésre. Mert midőn a bűnnek szolgáltatok, szabadok voltatok ugyan az igazságtól; de micsoda hasznotok volt akkor azokból, miket most szégyenletek? Mert azok vége halál. Most pedig megszabadúlván a bűntől, és Isten szolgái lévén, hasznotok vagyon a megszenteltetésre, minek vége örök élet. Mert a bűn zsoldja a halál; Isten malasztja pedig az örök élet a mi Urunk Jézus Krisztusban. (Róm 6,19-23)

Evangélium. Abban az időben: Jézus így szólt tanítványaihoz: Óvakodjatok a hamis prófétáktól, kik juhok ruházatában jőnek hozzátok, belül pedig ragadozó farkasok. Az ő gyümölcseikről ismeritek meg őket. Vajjon szednek-e a tövisekről szőllőt, vagy a bojtorványról fügéket? Igy minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a rosz fa pedig rosz gyümölcsöt terem. Nem teremhet a jó fa rosz gyümölcsöt, sem a rosz fa jó gyümölcsöt nem teremhet. Minden fa, mely nem hoz jó gyümölcsöt, kivágatik, és tűzre vettetik. Azért gyümölcseikről ismeritek meg őket. Nem minden, a ki mondja nekem: Uram, Uram! megyen be mennyeknek országába, hanem a ki Atyám akaratját cselekszi, ki mennyekben vagyon, az megyen be mennyeknek országába. (Mt 7,15-21)

(Forrás: Szunyogh Xavér Ferenc O.S.B.: Magyar-latin misszále. Szent István Társulat, Budapest 1933)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása