Ma az egész egyházban az Üdvözítőnek táborhegyi megdicsőülését ünneplik augusztus 6-án. Az ünnep keletről származott át nyugatra[2] és a keletieknél még ma is nagyobb ünnep, mint nálunk.[3] Hunyadi János és Kapisztrán Szent János nagyszerű diadaláért, melyet Nándorfehérvárnál nyertek a törökön, hálából rendelte el III. Kalixt pápa 1457-ben, hogy ezentúl az egész egyházban ünnepeljék meg augusztus 6-án Transfiguratio ünnepét.[4]

E napra a Szertartáskönyv egy szentelményt is tartalmaz: „Az új szőlő megáldása” címmel, mely azonban semmi összefüggésben sincs a Színeváltozás ünnepével,[5] sőt nyugaton régibb annál,[6] amennyiben valószínűleg a pogánykori Róma egy hasonló szokásából eredt.[7] Már Eutychianus pápa (275—283) elrendelte, hogy az összes termények zsengéje helyeit, amint az azelőtt szokás volt, csak bab és szőlő hozassék áldás végett az oltárra.[8] Ezek fölajánlásának időpontjává lett azután augusztus 6-a, amikor is Szentmise alatt a „Per quem haec omnia ...” szavak előtt ment végbe a bab és szőlő megáldása,[9] Az Alpokon innen legtöbbnyire már csak szőlőszentelés szerepelt a misében, melyben az átváltozáshoz — ahol lehetett — e napon új bort használtak, vagy legalábbis pár szem szőlő nedvét sajtolták a kehelybe.[10] Ma ennek az ősrégi szertartásnak maradványaként egy igen rövid, de szép gondolatokat kifejező kis áldási könyörgést tartalmaznak szertartáskönyveink.[11]

„Jó nekünk itt lennünk!”[12] — mondotta a főapostol, mikor isteni dicsőségében meglátta a Megváltót. Véssük jól emlékezetünkbe e szavakat és gondoljuk meg, hogyha Szent Péter a mennyei boldogság előszelének rövid percekig való érintésére e szavakra fakadt, akkor nekünk is ott lesz jó helyünk, ahol az édes Üdvözítővel örökké és elválaszthatatlanul egyesülhetünk. Az örök boldogságnak minden más földi örömöt végtelenül fölülmúló volta legyen e napon gondolkozásunk tárgya és fakadjon ebből az az elhatározás, hogy a jövőben nem fogjuk legalább nagy bűnnel kétségessé tenni elnyerését.

Egykor a mi testünknek is hasonlóvá kell lennie az Úr Jézus megdicsőült testéhez. Vigyázzunk tehát, nehogy beszennyezvén a „Szentlélek templomát” méltatlanokká tegyük magunkat e nagyszerű méltóságra.

A megdicsőülés alkalmával mutatkozó és az azt kísérő csodás jelenségeket juttatja eszünkbe a mai Szentmise Introitusának 76. zsoltára: „Villámlásaid tündököltek a föld kerekségén: a föld megmozdult és rengett”[13] míg a 83. zsoltár igen szépen fejezi ki az ünnep hangulatát: „Mely kellemesek a te hajlékaid, erők Ura! kívánkozik és eped lelkem az Úr tornácai után.”[14] Az egyház is részt vesz a megdicsőült Üdvözítő magasztalásában. Ezt szebb szavakkal alig fejezhetné ki, mint a Gradualéban a 44. zsoltár verseivel[15] és az ezt befejező Bölcs. 7, 26,-at. Az Offertorium ígérete a lélek megerősítésére szolgál, hogyha a jelen életben nem mindig tűnik is ki Krisztus dicsősége, „az ő igazsága örökön örökké megmarad!”[16] A Communio pedig arra figyelmeztet az üdvözítő példájának említésével (hogy t. i. nem engedte megdicsőülésének hirdetését föltámadása előtt), hogy a keresztény ember sohase feledkezzék meg az alázatosságról.
__________________
[1] Azért II. o. duplex a mai ünnep, mert az összes egyházak anyaegyházának, a Lateráni bazilikának címünnepe. (L. még a „Búcsúnapok” cimű fejezetet.)
[2] Thalhofer szerint a VII. században. (Handbuch I. 691.), míg Franz azt állítja, hogy csak a XI.-ben jött Délitáliába a görögöktől, a XII. században Franciaországba és csak a XIV.-ben Németországba. (i. m. 374. o.)
[3] Ἡ άγία μεταμόρφωσις τοῦ Κυρίου καὶ θεοῦ καὶ Σωτῆρος ήμων Ἰησοῦ Χριστοῦ. Elő- és utóünneplése van, sőt az örményeknél egyike az öt főünnepnek. (Vartavar — l. Nilles : Kalend. I. 235. s k. o.) Nyugaton is nagyobb volt régen ez az ünnep. Toledói lldephonsus idejében e nap három szentmise volt, sőt egy IX. századi toursi Sacramentariumban vigíliája is volt. (Thalhofer : i. m. 691. o.)
[4] Az 1493-i esztergomi tartományi zsinat óta nálunk parancsolt ünnep volt.
[5] Bár a középkorban több misztikus és keresett összefüggést hozott létre ez az összetalálkozás, Durandus pl. úgy magyarázza a Transfiguratio-napi szőlőáldást, hogy az Úr az utolsó vacsorán azt mondta: „Nem iszom mostantól fogva a szőlő ezen terméséből ama napig, mikor majd amaz újat iszom veletek Atyám országában” (Mt. 26, 29.) — azért áldották meg az új bort vagy a szőlőt. (i. m. 263. o.)
[6] II. Sixtus ünnepe volt ez abban az időben.
[7] Aug. 19-én volt a „Vinalia rustica” nevű ünnep, melyen Jupiternek áldozatot mutatván be, megkezdték a szüretet. Ezt helyettesíti, némelyek szerint, a keresztényeknél az aug. 6-i áldás.
[8] Így az V. századi Liber pontificalis. Keleten a 3. Apost. Canon csak búzát és szőlőt említ. (Franz i. m.. 1. 369. o.)
[9] Sacr. Gregorianum : aug. 6-án II. Sixtus pp. ünnepén. A Gelasianumban is megvan, de dátum nélkül.
[10] Franz: Die kirchlichen Benedictionen im Mittelalter. 372. o.
[11] Rit. Strig. Tit. VIII. cap. 26. Csekély változással benne van a Rit. Rom. Függelékében is, de dátum nélkül.
[12] Mt. 17, 4.
[13] Zsolt. 76, 19. (Wolter III. 76.)
[14] Zs. 83, 2. 3. (U. o. 213.)
[15] Zs. 44, 3. 2. (U. o. IV. 280.)
[16] Zsolt. 111, 3. (U. o. IV. 280.)

(Forrás: Dr. Artner Edgár: Az egyházi évnek, ünnepeinek és szertartásainak kimerítő leírása és magyarázata a művelt közönség számára különös tekintettel a magyar viszonyokra. Szent István Társulat, Budapest 1923. 283-286. old.)