A hit, remény és szeretet erényeiért imádkozunk ma, és ezeknek jelentőségét akarja lelkünkbe vésni a mai liturgia. A szentlecke az újszövetségi hit nagyságát tárja elénk, az evangélium a szerető Üdvözítőre mutat rá és az ének a reményünket fejezi ki. A mai szentleckét az első olvasásra nehéz megérteni, szét kell szednünk és át kell elmélkednünk. Arról szól Szent Pál, hogy a mózesi törvény nem tudta megadni a léleknek az igazi életet és a megváltást. Tehát Mózes törvénye nem az Ábrahámnak adott ígéret megvalósítása, sem nem annak eltörlése. Az ígéret érvényben maradt és Krisztusban teljesedett, aki halálával megszerezte minden embernek az üdvösségét.
Szentlecke. Atyámfiai: Bizodalmunk van Krisztus által az Istenhez, nem mintha elegendők volnánk valamit gondolni magunktól, mint magunktól, hanem a mi elégséges voltunk az Istentől vagyon, ki minket az új szövetség alkalmas szolgáivá is tett, nem a betű, hanem a lélek szerint; mert a betű megöl, a Lélek pedig megelevenít. Ha már a halálthozó, s betűkkel kövekre írt szolgálat oly dicsőséges vala, hogy Izrael fiai nem nézhettek Mózes orczájára az ő ábrázatának fényessége miatt, mely mulandó vala: mennyivel inkább dicsőséges leszen a Lélek szolgálata? Mert ha a kárhoztatás szolgálata dicsőséges: sokkal inkább bővelkedik dicsőséggel az igazság szolgálata. (2 Kor 3,4-9)
Evangélium. Abban az időben: Így szólt Jézus tanítványaihoz: Boldogok a szemek, melyek látják, a miket ti láttok. Mert mondom nektek, hogy sok próféták és királyok akarták látni, a miket ti láttok, és nem látták; és hallani, a miket hallotok, és nem hallották. És ime egy törvénytudó fölkele, kisértvén őt, és mondván: Mester! mit cselekedjem, hogy bírjam az örök életet? Ő pedig mondá neki: A törvényben mi vagyon írva? mikép olvasod? Amaz felelvén, mondá: Szeressed a te Uradat Istenedet teljes szivedből és teljes lelkedből, és minden erődből és minden elmédből; és felebarátodat, mint tennenmagadat. És mondá neki: Igazán feleltél; ezt cselekedjed, és élni fogsz. Amaz pedig magát igazolni akarván, mondá Jézusnak: De ki az én felebarátom? Felelvén pedig Jézus, mondá: Egy ember méne Jerusalemből Jerikóba, és rablók közé juta, kik meg is foszták őt, és megsebesítvén, félholtan hagyák őt, és elmenének. Történék pedig, hogy egy pap jött le azon az úton, és látván őt, elméne mellette. Hasonlóképen egy levíta is; midőn azon helyhez ért, és látta őt, elméne mellette. Egy szamaritánus pedig arra utazván, feléje jöve, és látván őt, könyörűletre indúla. És hozzája menvén, beköté sebeit, olajat és bort töltvén azokba; és föltévén őt barmára, a szállásra vivé és gondját viselé. És másnap két tízest vőn elé, és a gazdának adá, mondván: Viseld gondját ennek, és a mit ezen fölül költesz, mikor visszatérek, megadom neked. E három közől, kiről véled, hogy felebarátja volt annak, ki a tolvajok közé jutott? Amaz pedig mondá: A ki irgalmasságot cselekedett vele. És mondá neki Jézus: Menj, s te is hasonlóképen cselekedjél. (Lk 10,23-37)
