A müncheni és freisingi német érsekség részletes pénzügyi jelentést tett közzé júliusban. Eszerint a német egyház vagyona 2015-2016 között 92 millió euró többlettel 2,8 milliárd euróra nőtt.

E kimutatással egyidőben - amely az érsekség egyházi alapítványainak vagyonáról, ingatlanvagyonáról, és nyugdíjtartalékáról nem is ad tájékoztatást - más statisztikák is napvilágot láttak, amelyek viszont a templombajárók számában ismét jelentős csökkenést mutatnak.

Egész Németországban 162 093 német állampolgár hagyta el a katolikus egyházat a tavalyi évben. Egyes területek sokkal jobban érintettek, míg mások, mint a hamburgi vagy a berlini egyházmegye, a bevándorlásnak köszönhetően még létszámbeli növekedést is elkönyvelhettek.

Csak a müncheni és freisingi érsekségben közel 18 000 katolikusnak keresztelt hagyta el az Egyházat tavaly, az érsekség 1,7 milliós katolikus lakosából pedig mindössze 173 000 fő jelenik meg a vasárnapi szentmiséken.

Reinhard Marx bíboros, München és Freising érseke és a német püspöki konferencia elnöke azonban kitart amellett, hogy a német katolikus egyház "komoly erő, akinek meghallják és elfogadják az üzenetét". A legutóbbi kimutatások fényében kevesen vannak, akik egyetértenek vele ebben.

De vajon a német egyháznak a nagyrészt a kötelező egyházi adóból szerzett vagyona, és a nemfizetése esetére kilátásba helyezett egyházi kiközösítés az, ami ehhez az összeomláshoz vezetett?

Regensburg püspöke, Rudolf Voderholzer egyike Németország azon kevés egyházi vezetőjének, akik nyilvánosan fogalmazzák meg komoly aggodalmukat a trendek miatt. Számára azonban az ok nem az Egyház vagyonossága, hanem a hitbeli válsága. 

A pénznek nincs erkölcsi vonatkozása

"A pénznek önmagában nincs erkölcsi vonatkozása, és ugyanez igaz a legtöbb anyagi eszközre is, amit használunk" - fogalmazott Voderholzer püspök a National Catholic Registernek. Példaként azt hozta fel, hogy egy motoros sem mondhatja, hogy az, hogy az üzemanyagtankja tele van, felmentést ad számára a sebességhatár betartása alól, kifogást egy közlekedési balesetre, vagy okot arra, hogy ne vezessen óvatosan. "A felelősség kizárólag a vezetőké, akik a kormány mögött ülnek" - magyarázta a püspök.

Ami a püspök szerint számít, az az, hogy az anyagi javakat "a hitünk középpontja, Krisztus" kell, hogy mozgassa, és mint mondta, "majdnem azt mondhatnám, hogy ha ilyen módon használják, úgy az Egyház javaiból semmi sem túl sok."

Hangsúlyozta azonban, hogy ezeket a forrásokat helyesen és felelősen kell, hogy használják - különösen a püspökök és papok. A püspök egy külön egyházmegyei honlapot is indított, ami tanácsokat ad más egyháziak számára, hogy mindezt hogyan is tegyék.

A püspök határozottan ellenzi, hogy az Egyház a protestánsok példáját kövesse, vagyis hogy egyre jobban alkalmazkodjon a szekuláris társadalomhoz, átvegye az értékeit és hóbortjait. Egy nagy figyelmet kapott júliusi homíliájában Voderholzer püspök arra hívta fel a figyelmet, hogy miközben az evangélikus egyház pontosan ezt tette, mégis ugyanúgy a hívei számának csökkenésétől és lelkészhiánytól szenved.

Ahogy mondta, ezt protestánsok ismerték be neki, de eközben mások, szintén nyilvánosan, ugyanerre hívták fel a figyelmet, köztük a német újságíró és egykori evangélikus, Jan Fleischhauer.

Egy a Der Spiegel márciusi számában megjelent cikkében Fleischhauer azt írta: részben azért lépett ki egy évtizede a német evangélikus egyházból, mert megszűnt benne a hiteles tanítás a mennyről és pokolról, "reménytelenné" téve az evangélikus egyház ügyét mindenki számára, a legelkötelezettebbeket leszámítva.

Az újságíró ugyanakkor megállapította, hogy a "ikonrombolók" megjelentek a katolikus egyházban is, elsősorban a II. Vatikáni Zsinat kezdetétől fogva, és különösen a zsinat óta történt liturgikus változtatásokban. 

Szükség van a hitbeli megújulásra

Fleischhauer azt a hozzávetőleges előrejelzést adta, hogy ahogy egyre többen elhagyják az Egyházat, ez egyre "tudatosabb" modernizációt hoz majd magával. Szerinte ahogy a protestánsok is felismerték: ha az Egyház nem különbözteti meg magát "a világias, szekuláris értékektől, úgy mi szükség van egyáltalán az Egyházra?". Felvetette ezért, hogy a szekuláris világ és az egyház szétválasztása nemcsak a világ oldaláról kell, hogy megtörténjen, hanem az Egyház oldaláról is.

Voderholzer püspök hasonló állásponton van. Mint mondja, a megoldás nem "az állandóan változó struktúrákban", "az Egyház szakrális struktúráinak" leépítésében, vagy "az Evangélium üzenetének felhigításában" van. A homíliájában ehelyett "reformáció" alatt "hitbeli megújulást" sürgetett, hogy az emberek ismét "kíváncsiakká váljanak a hit felé".

A püspök a National Catholic Registernek később azt nyilatkozta: a tanítás felhigítása "senkin sem segít", ehelyett "zavart kelt" és arra vezet, hogy az Egyház "jelentéktelenné válik, és elhalványítja Krisztus fényét". Ahogy mondta, a protestánsoktól származó "tapasztalati" bizonyítékok rámutatnak erre.

"Ez persze semmiképp sem ad okot kárörvendésre, cinizmusra, vagy önelégültségre", mivel szerinte minden megkeresztelt elvesztése "fájdalmas". Hangsúlyozta azonban, hogy "nem a relativizáló korszellem az, ami utat mutat a jövő felé", hanem "kizárólag Krisztus, aki azt mondja magáról: 'Én vagyok az út, az igazság, és az élet.'"

Zárásként hozzáteszi: "Krisztus az út és a végcél abban, hogy az Egyház megtört egységét meggyógyítsuk."

(Forrás: National Catholic Register)