Élethez és szóláshoz való jog – lombikbébik esetében
2017. szeptember 15. írta: Katolikus Válasz

Élethez és szóláshoz való jog – lombikbébik esetében

Egyesek, noha egyet nem értenek, mégis megadják a politikai korrekt beszéd diktatúrájában is a szólásszabadságot a katolikus püspöknek, Veres Andrásnak. Mások még ezt sem teszik. Alább egy tekintélyes, ám a neve elhallgatását kérő személy rövid írását közöljük.

***

223198_lombikprogram.jpg

Engedje meg, hogy bemutatkozzam. Mondjuk: én egy ateista orvos vagyok. Az, aki az Ön szüleinek lombikbébi programjában meghagyta azt a kis képződményt, aki Ön volt akkor is és most is. Nem kell hozzá katolikusnak vagy reformátusnak lenni, hogy ezt így lássuk. Én adtam Önnek a szólásszabadság jogát azzal, hogy megadtam Önnek az élethez való jogot. Ez utóbbi az alapja a szólásszabadságnak. Jelenleg az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere lehetnék. Nem vagyok református sem.

Ha, amint azt egyesek kifejtették a püspökkel szemben, a „magyarok nagy része úgy gondolja”, hogy Önt nekem szabad lett volna kivégeznem, akkor „a magyarok nagy része” a szólásszabadság jogából milliókat rekeszt ki.

Ez a kirekesztés nem dráma, hanem tragédia.

Szerintem a papok nem „mindenféle embrióról, abortuszról” beszélnek, hanem az Ön és a magyarok nagy részének a szólásszabadsághoz való jogáról szólnak, amely jog csakis az élethez való jogon belül létezik.

Bár nem tartom magam se katolikusnak se reformátusnak, de tartom magam a hippokratészi eskühöz.

Nem ahhoz kell merészség ugyanis, hogy amint az a színész mondta, hogy a jelen helyzetben ordítsunk, hanem még nagyobb merészség kell ahhoz, hogy gondolkodjunk.

Anonimus

UI.i.: VIII. Henrik a valamikori legjobb barátját bitófára küldte, mert az ragaszkodott a felismert igazsághoz. „A hagyomány szerint a vesztőhelyen azt kérdezte : „Na, Tamás, mire mentél az igazságoddal?” Mire Morus Tamás így felelt: „Uram, királyom az igazság akkor is igazság, ha egyetlen ember képviseli, sőt akkor is az, ha egyetlen egy sem.”
(dr. Simon Kornél főorvos előadásából 2017. Szár, Semmelweis nap)

***

A mesterséges megtermékenyítés témakörében további olvasásra ajánljuk:

„Katolikus” lombik, irgalmaskodó papok, frusztrált párbeszéd, és egy logikus tipp a népesedéspolitikára

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása