Az Apostolok Cselekedeteinek apostol-névjegyzékében (1,13) így egymás mellett találjuk nevüket. Egy régi hagyomány szerint meg Simon először Egyiptomban, Júdás pedig Mezopotámiában hirdette az evangéliumot, majd hosszabb ideig közösen munkálkodtak Perzsiában s ott is szenvedtek vértanúságot. Simont kettéfűrészelték, Júdást lefejezték. Az együttes vértanúságról szóló értesítés azonban nem valószínű.
Ezek a dolgok mind együtt érthetővé teszik, miért van ünnepük egy napon.
Simonról nagyon keveset tudunk. Neve benne van az apostolok névjegyzékeiben, s „buzgólkodó” Zelota volt a mellékneve. A Zelota névvel az Írás görög szövege azokat nevezi, akik őszinte lelkesedéssel ragaszkodtak az ószövetségi törvényhez s azt buzgón megtartották. Simon is tehát meghívása előtt a törvényhez hű, jámborabb zsidók közé tartozott. Szent Máté és Márk evangélistáknál „kánáni” a mellékneve, s ezért többen azonosnak tartották őt a Kána városába való Nathanaellel, sőt még a kánai menyegző vőlegényével is. Ez azonban félreértés. A „kánáni” elnevezés semmi egyéb, mint a Zelota szónak arámi fordítása.
Egyes források szerint az apostolok oszlása után Egyiptomban, Észak-Afrikában, sőt még Britanniában is hirdette az Isten igéjét. Azonban a brit szigeteken és az afrikai Mauritániában való apostolkodásnak semmi valószínűsége nincsen. Nagyobb hitelt érdemel az a tudósítás, hogy Simon apostoli működésének javarésze a nagy perzsa birodalomra esett. Eszerint ott is szenvedett vértanúságot Suanir városában. A ma már ismeretlen város helyét a Kaukázustól délre keresik, részint Kolchisban, részint pedig Iberia tartományában. A halálozás idejét nem lehet megállapítani.
Ereklyéit Rómában, Kölnben és sok más helyűt tisztelik. Júdás apostolt a Szentírás következetesen megkülönbözteti az áruló Júdástól. Máté és Márk Tádénak (Taddeus, egyes kéziratokban Lebbeus), Lukács Jakab testvérének nevezi, János pedig neve után hozzáteszi: „nem az iskarióti”. Az egyházi nyelvhasználatban a Júdás-Tádé elnevezés a szokásos. Mint ifj. Jakab apostolnak, neki is Alfeus-Kleofás volt az atyja, Mária pedig az anyja. Ezt a Máriát az evangélium (Ján. 19,25) a Szent Szűz „nőtestvéré”-nek, azaz közeli rokonának, Júdást pedig három testvérével, Jakabbal, Józseffel és Simonnal egyetemben az Úr „testvéré”-nek, vagyis unokatestvérének mondja (Márk 6, 3). Arról is van hiteles adatunk, hogy családos ember volt. Tudomásunk van két unokájáról s valamennyire ismerjük azok életkörülményeit is. Az unokákról szabad visszakövetkeztetni a nagyapára is.
Domicián (+ 96) császár maga elé idéztette Júdás apostolnak Galileában lakó két unokáját. Följelentették őket, mint politikailag veszedelmes embereket, mert Dávid királyi házából származtak. A császár legelőször is megkérdezte tőlük, hogy csakugyan Dávid király törzséből valók-e. Határozott igennel feleltek. Ezután vagyonuk és foglalkozásuk iránt érdeklődött. Azt válaszolták, hogy kettőjük vagyona összesen kilencezer dénár (kb. ugyanannyi arany korona), s ez nem készpénzben, hanem 39 pletra földben van. Ez kb. 17 kataszteri holdnak felel meg. Ennek gyümölcseiből fizetik az adót s ebből is élnek. Megmutatták neki a földműves munkától megkérgesedett kezüket is. A császár kérdezősködött még Krisztus királyságáról is. Miután megtudta tőlük, hogy ez a királyság „angyali és égi”, szabadon bocsátotta őket. A kérges kezű földművelőktől s a földöntúli királyságot valló Dávid-utódoktól ugyancsak nem kellett féltenie trónját.
Ezeknél az unokáknál a családi ház, a vagyon és a foglalkozás minden bizonnyal örökség volt. Nagyatyjuk, Júdás apostol is meghívása előtt kérges kezű földműves lehetett valahol Galileában. S nem is tartozhatott a legszegényebbek közé.
Palesztinában 17 hold föld nem kis vagyon. Az Úr Jézus Krisztus innen az ekeszarva mellől szólította el, hogy az Isten földjén szántson s az evangélium magvetője legyen.
Amikor Júdás apostollá lett, ugyanúgy élt lelkében a földi messiási ország várása, mint a többi zsidó kortársainál. Efféle remények még az Úr Jézus halála előtt is éltek benne. Amikor az Üdvözítő az utolsó vacsorán megemlékezett arról is, hogy aki őt szereti, azt Atyja is, ő is szeretni fogja, s ő kijelenti magát neki, Júdás-Tádé közbe szólt: „Uram! Hogy van az, hogy te nekünk akarod magadat kijelenteni és nem a világnak?” Az Úr azonban a világi messiási ország álomképeiben ringatózó apostolnak válaszképen újra csak ismételte: „Ha valaki szeret engem, az én beszédemet megtartja; és Atyám is szeretni fogja őt, és hozzája megyünk, és lakóhelyet szerzünk nála ... Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek; nem, miként a világ adja, adom én nektek” (Ján. 14,21-27).
Apostoli működéséről nem lehet sokat tudni. A reá vonatkozó hagyomány általában megbízhatatlan és ellenmondásos. Sokszor összetévesztik őt más apostolokkal, s különösen a 72 tanítvány egyikével, az edessai Addeussal vagy Taddeussal. Működési teréül emlegetik a Palesztinához közelfekvő Szíriát, azután Mezopotámiát, itt is főleg Edesszát és Perzsiát. Vértanúságát is Perzsiába teszik. Azonban minden valószínűség amellett szól, hogy Jakab testvérével, a jeruzsálemi apostol-püspökkel együtt elsősorban zsidó honfitársai közt terjesztette az Isten országát. Biztos adatunk apostolkodásra vonatkozólag csak egy van, a 64-66 körül írt levele.
Ez a levél szent könyveinkben az úgynevezett hét katolikus levél közt az utolsó, s így kezdődik: „Júdás, Jézus Krisztus szolgája apostola és Jakabnak testvére, azoknak, kiket az Atyaisten szeret” ... Mintha csak ennek a levélnek az elején is azok a szavak jártak volna az eszében, amelyeket az utolsó vacsorán feleletképpen hallott az Úrtól „Ha valaki engem szeret, Atyám is szeretni fogja őt”. A messiási országra vonatkozó álmok azonban már helyt adtak a komoly valóságnak. A levelet a zsidó-keresztényeknek szánta. Érezni lehet az írásból, hogy az apostolnak küzdenie kell a konkolyhintők ellen. Itt elsősorban azokra a gnosztikus eretnekekre kell gondolnunk, akik elvetették az ószövetséget, tagadták Jézus Krisztus istenségét s az evangéliumi szabadságot szabadosságra értelmezték. A levél arra is alkalmas, hogy Júdás lelki arculatának újabb vonásaival is megismertessen. Úgy jelenik meg előttünk az apostol, mint a zsidó-keresztény irányú, ifj. Jakabhoz hasonló egyenes gondolkozású, szegényeket szerető, gazdagokat feddő, talpig becsületes és erélyes férfiú.
Halálának, illetve vértanúságának helye ismeretlen. A szálak Palesztinába vezetnek. 70 körül történhetett.
Domicián szemében az egyszerű apostol-unokák jelentéktelen emberkék voltak. S a világ előtt az apostolok is azok. De „ami a világ szerint gyenge, azt választotta ki Isten, hogy megszégyenítse az erősöket” (1Kor. 1,27). „A világ szerinti gyönge” az apostoloknál ezt jelenti: „A világból kevés van bennük. Verbéna-parfüm nincs rajtuk. De töretlen, egyszerű nép. Bükkök és sólymok. Töretlen szűzföld” (Prohászka). A legtöbb apostol életéről keveset jegyzett föl a történelem. Simonról és Júdásról talán legkevesebbet. De ez a jellemzés rájuk is illik.
(Forrás: Balanyi György - Schütz Antal - Sebes Ferenc - Szamek József - Tomek Vince: Szentek élete az év minden napjára. 1-4. köt. Szerk. Schütz Antal. Budapest, 1932)