Mikor Szent János lelki szemei előtt Pathmos szigetén megnyílt az ég, akkor látomásáról e szavakat kellett leírnia: „Láttam nagy sereget, melyet senki meg nem számlálhatott, minden nemzetből és nemzetségből, népekből és nyelvekből a trón előtt és a Bárány színe előtt állni, fehér ruhákba öltözve, pálmákkal kezükben”.[1] Nem is nyilatkoztatta ki sohasem a Mindenható az üdvözült lelkek számát, nem tudjuk hányan jutottak az örök hazába. Azokról, akiket az Anyaszentegyház a boldogok és szentek közé iktatott, biztosan tudhatjuk, hogy Istenben élvezik már földi küzdelmeik végtelenül boldogító gyümölcseit, de ki tudná megszámlálni azokat a lelkeket, akiknek erényei rejtve maradtak, akikről mint az életszentség szerény .napszámosairól nem vett tudomást az egyház, mert még hírük sem jutott el hozzá. Pedig ezek is ott vannak állandóan az isteni Bárány környezetében és közbenjárnak értünk tudtunkon kívül, kegyelmeket szereznek nekünk, amikor nem is sejtjük. Hálára, tiszteletre és szeretetre vagyunk tehát kötelezve velük szemben is, dehát mikor rójuk le ezt a hálát, mikor fejezzük ki ismeretlen jótevőink iránt tiszteletünk és szeretetünk érzelmeit? Erre a kérdésünkre felel a mai ünnep.

Ha a pogányokban volt már annyi tapintat, hogy Athénben külön oltárt emeltek „az ismeretlen istennek”,[2] akkor Krisztus igaz egyháza nem maradhat mögöttük kegyelet dolgában, nem feledkezhetik meg az ismeretlen szentekről. Azért emlékezzünk meg Mindenszentek ünnepén különösen azokról a szentekről, akiknek az egyházi év folyamán nem jutott külön ünnep, vagy pedig, akikről még történeti följegyzés sem maradt reánk.

Már láttuk, hogy milyen gondosan megőrizték az őskeresztények különösen a szent vértanúk emlékét,[3] hogyan olvasták föl neveiket az utódok a legszentebb áldozat bemutatása alkalmával[4] és miként juttatták el ismeretüket más egyházközségek híveihez is. Kezdetben könnyen ment a dolog, de mikor az üldözések erősbödtével „patakokban folyt a keresztények vére”,[5] különösen Diocletianus császársága alatt (304-ben), akkor vetődhetett föl a szorongatott hívekben az a gondolat, hogy mindezeknek a hősöknek szent emlékét együtt egy napon ünnepeljék meg,[6] Keleten — a legnagyobb üldözés színterén[7] találjuk meg Mindenszentek ünnepének ősét : az összes vértanúk emlékünnepét Antiochiában Pünkösd után az első vasárnapon.[8] Ezen a napon ülik meg a nemegyesültek[9] mai napig Mindenszentek vasárnapját.[10]

Nyugaton, az eddig elmondottaktól függetlenül Rómában keletkezett egy ünnep május 13-án.[11] Ugyanis ezen a napon szentelte föl IV. Bonifác pápa (608-611.) keresztény templommá a Pantheont.[12] melyet Phocas császár 609 táján neki ajándékozott, a szent Szűz és az összes vértanúk tiszteletére.[13]

Talán akkor bővült ki ez ünnep tárgya, mikor III. Gergely (731—741.) a Szent Péter bazilikában egy oratóriumot rendezett be minden szentek tiszteletére,[14] vagy mikor ugyanő a Pantheont restauráltatta.[15] Mindazonáltal még IV. Gergely (827—844.), aki az ünnepre Rómába zarándokló néptömeg könnyebb élelmezési lehetősége végett[16] máj. 13.-áról nov. 1-ére tette azt át, még csak minden vértanúról nevezi az ünnepet. Azonban Jámbor Lajos ugyanennek a pápának buzdítására már mint Mindenszentek ünnepét terjeszti ki nov. 1.-ének ünneplését egész birodalmára 835-ben.[17]

Vigíliája (nálunk enyhített böjttel)[18] a XIV. század óta van,[19] nyolcaddal pedig IV. Sixtus pápa (1471— 1484.) ruházta föl.[20]

Mindenszentek ünnepének alapgondolata nyilvánvaló : Vágyódás ébred bennünk a szentek boldogságának elgondolására és ez kell, hogy ösztönözzön bennünket példájuk követésére.[21] Ők is gyarló emberek voltak, Ők is nehéz küzdelemmel győzték le kísértéseiket, de kegyelemben erősek lévén, diadalmaskodtak és ezáltal megmutatták nekünk „a szentek unokáinak” az örök boldogság felé vezető utat.[22]

A kitörő öröm hangjaival kezdi az egyház mai Szentmiséjét és az üdvözöltek nevében mintegy háláját fejezi ki ezeknek a hősöknek megdicsőüléséért a Mindenhatónak. (32. zsoltár.}[23] A Graduale a híveknek szól és megmutatja azt az utat, mely az örök isteni jutalomhoz vezet: az Istenfélelem útja ez, Krisztus követése. (33. zsolt.[24] és Mt 11,. 28.) Az Offertorium és Communio az üdvözültek boldogságának ecsetelésével ösztönöz ennek az útnak választására. A Lectioban mintegy bepillantást nyerünk a mennybe,[25] az evangélium pedig a nyolc boldogságot tartalmazza, amit Kramp az Üdvözítő birodalmi alaptörvényhozásának nevez.[26]

Mindenszentek délután két Vecsernye van, mert mindjárt az ünnepe[27] után következik a halottaknapi vecsernye.
____________________
[1] Jelen 7, 9,
[2] Ap. csel. 17, 23 ;
[3] I.. „A szentek tiszteletéről” fent 50. sk. o.
[4] A diptichákból, azaz kétrét összehajtható táblákba. Ezek kb. a XII. sz-ig voltak használatban.
[5] „Aera martyrum” (Euseb.: H. E. VIII. 8.)
[6] Kellner: Heortologie 240. o.
[7] Hefele-Knöpfler: Egyháztörténet I. 55. o.
[8] Ar. sz. János homiliái e napra: M. Gr. 50, 706—712.
[9] A gör. kath. ezenkívül nov. l.-ét is ünneplik. (Kellner: i. h.) Italo-Graec. Kalend.-ban: nov. 1. 'Η εορτη παντων των αγιων. (Nilles; Kalend. I. 314.)
[10] Mihályfi: Nyilv. Istentisztelet 173. o.: Κυριακή των αγιων παντων. A syreknél a 411-i kalendáriumban Húsvét után péntek: megemlékezés minden vértanúról. (Milles: i. h.és Baumer; Gesch. des Breviers 190. o.)
[11] Bár a syrek már a IV. században e napon ünnepelték Edessában az egész világ vértanúit. (sz. Ephraim: Carm. Nisib. 6.id. Nilles: i. h.) Azonban az időpont valószínűleg csak véletlenül vág össze. (L. Bickell: Theol. Quart., Tübingen 1868, 467.) Különben Müller szerint (i. m. 577.) már Ruspei Fulgentius (+ 533) is ismert nyugaton általános vértanúünnepet.
[12] Nagy kerek templom Rómában, melynek fülkéiben régen pogány istenszobrok álltak: innét a neve (L. Kellner: i. h.)
[13] Liber Pontif. (ed. Duchesne I. 317.); Beda: Hist.Angl. 2, 4.; Paulus diac.: Hist. Longob. 4, 37. stb. A templom neve S. Maria ad Martyres. Durandus az alapítás okául négyet sorol föl: 1. dedicatio, 2. suppletio, 3. negligentiarum expiatio, 4. facilior impletio orationum nostrarum. (i. m. 266.) Szépen írja le Guéranger a keresztény vértanúk diadalmenetét a pogány bálványok templomába. IV. Bonifác ugyanis a Pantheonból kihordatván az istenszobrokat, a katakombákból ünnepélyes kormenetben vitette oda a szentek ereklyéit.
[14] Liber pontif.194.(M.L. 128,1026.): „in honorem Salvatoris, sanctaeque eius Genitricis, sanctorumque Apostolorum vel omnium sanctorum martyrum ac confessorum perfectorumque iustorum toto in orbe terrarum requiescentium.” (Mihályfi: i. m. 161. o.)
[15] Liber pontif. (Duchesne I. 419.)
[16] Beleth.: Rationale 127. és utána Durandus: Rat. div. off. 266. o. stb.
[17] Ado: Martyrol. Cal. Nov. (M. L. 123, 387.) és Sigebert. Gembl.: Chron. ad ann. 835. (M. L. 160, 159. L. Kellner: i. m. 241. o. 5. j.)
[18] 1915 óta, azelőtt szigorú böjt volt, mint az egyetemes egyházban ma is. (Cod. iur. can. 1252.can. 2.§.)
[19] Bár a Liber pontif. szerint már III. Gergely óta (i. h.) és Alcuin 799 táján meg éppen háromnapos előböjtről emlékezik meg.
[20] NatalisAlex.: H. E. 3, 23.
[21] Megfontolandók sz. Caesarius szavai: a szentek érettünk csak akkor esedeznek, ha erényeikből bennünk valamit észrevesznek, (id. Lonovics: Archaeologia 1. 349.o.)
[22] L. bővebben Lonovics: i. m. 337. sk. o.
[23] Wolter: i.m. 520.
[24] U. o. 549.
[25] Jelen. 7, 2-12.
[26] I.m. III. 312. — Ennek Kitünő magyarázatát l. Székely: A hegyi beszéd magyarázata, Budapest, 1913. 44. sköv. o.
[27] Mindenszentek zsolozsmája Rhabanus Maurustól (+ 856.) való, de V. Pius pápa (+ 1572) átdolgozásában.

(Forrás: Dr. Artner Edgár: Az egyházi évnek, ünnepeinek és szertartásainak kimerítő leírása és magyarázata a művelt közönség számára különös tekintettel a magyar viszonyokra. Budapest, Szent István Társulat 1923. 310-315. old.)