Nem védi meg az egyházmegyéje az Egyház tanításáért kiálló olasz papot
2017. november 27. írta: Katolikus Válasz

Nem védi meg az egyházmegyéje az Egyház tanításáért kiálló olasz papot

"Ez a fajta Egyház valóban felesleges, és kihalásra van ítélve."

2017-11-26-fragiocomo.jpg
"Miféle Egyház ez?"
- Fakadt ki Francesco Fragiacomo atya, az olaszországi Staranzano város plébánosa egy nyilvánosságra hozott levelében, amelyet az egyik paptársának írt. Az atya a levelét azután írta meg, hogy hónapokon át fejezte ki tiltakozását egy a katolikus fiatalság nevelésével megbízott helyi cserkészvezetővel szemben, aki polgárilag bejegyzett élettársi kapcsolatra lépett az övével megegyező nemű szeretőjével.

A nyilvános vita idén júniusban kezdődött, amikor a cserkészvezető, Marco Di Just publikus ceremónia keretében kötött regisztrált élettársi kapcsolatot a vele régóta együttélő városi tanácsos - szintén férfi - "szerelmével" (a szertartáson készült képet lásd a cikkünkben lejjebb). A szertartáson Fragiacomo atya plébániai paptársa is résztvett, "mint a pár barátja és mint pap", és azon a homoszexuális együttéléseket magasztaló beszédet is mondott, olyan szavakkal, mint "az öröm e nyilvános demonstráció felett olyan, mint egy felszabadulás, a világosság egy pillanata".

Fragiacomo atya, megrökönyödve attól, hogy egy olyasvalami, amit az Egyház tanítása elítél, nyilvános támogatást kap egyháziaktól, végülis arra hívta fel Di Just-ot, hogy fontolja meg a lemondását a cserkészvezetői tisztségéről. A plébánia lapjában írt cikkében az atya így fogalmazott:

Mindenkit szívesen látunk az Egyházban, amikor azonban a katolikus nevelői felelősségről van szó, abban a tanításunkkal és a példánkkal is az Egyháznak a keresztény élet különféle aspektusaira vonatkozó céljaiban kell osztoznunk. Az Egyház az egy férfi és egy nő közötti házasság nagyszerűségét és szépségét hirdeti... arra vagyunk hívva, hogy a Jézus által kifejezett családmodellt hirdessük.

Egy a Radio Capital-nak adott interjújában az atya azt mondta: nem követelte a cserkészvezetőtől a lemondását, hanem józan belátásra próbálta rábírni Di Just-ot, "hogy saját maga lássa be, hogy egy keresztény szervezet nevelőjének meg kell vizsgálnia, hogy az élete összhangban van-e a keresztény értékekkel".

gay-italy.jpgFragiacomo a cserkészvezető életvitelének botrányát korábban már négy éven keresztül jelentette az illetékes goriziai érsekségnek - minden eredmény nélkül.

A pap a polgári szertartást követően ismét az érsekség közbeavatkozását kérte. Miközben a kiállásáért a média egészpályás támadást intézett az atya ellen, a saját elöljárója, Carlo Roberto Maria Redaelli érsek támogatás helyett arra intette Fragiacomo atyát, hogy "ne keltsen feszültséget, és ne gerjesszen vitát".

"Próbáltam már bevonni az érseket" - magyarázta Fragiacomo atya. "Sohasem kaptam semmiféle választ. Az emberek már február óta beszéltek erről a 'házasságról'. Volt idejük közbeavatkozni."

Amikor azonban Redaelli érsek végül úgy döntött, hogy közbeavatkozik, azt egy lagymatag levél kiadásával tette meg, az ügy kapcsán szimplán dagályos magyarázatba bocsátkozva az "irgalmasságról" és "megkülönböztetésről".

"A Szentírást nem lehet úgy bemutatni, mint elvek és minden egyes élethelyzetre vonatkozó javallatok gyűjteményét." - írta a levelében az érsek. "Ha ez így működne, a probléma nagyon egyszerű lenne. ... Időre van szükségünk, hogy az érzelmek és elhamarkodott ítéletek lecsillapodjanak."

Miután Di Just szabadon folytatta a katolikus fiatalok nevelését végző cserkészvezetői munkáját, és az ügyével sem az olasz cserkészszövetség, sem a goriziai érsekség nem foglalkozott, Fragiacomo atya panaszlevelet írt a paptársának, Renzo Boscarolnak, kijelentve, hogy nem fog megjelenni az egyházmegyéje következő lelkipásztori találkozóján. A levelében az atya azt is kifejtette, miért érzi magát a saját társai által egyedül hagyva.

"Hogyan bízhatok meg a testvéreimben, akik ebben a nehéz időben elhatárolódtak, eltűntek, vagy akár még ellenem is fordultak?" - tette fel a kérdést. "Megkérdezem ezért: miféle Egyház ez? Mi az, amit kínál?"

"Nekünk, papoknak, meg kell vizsgálnunk a lelkiismeretünket abban a kérdésben, hogy mi az, amit mi a fiataloknak kínálunk" - tette hozzá.

Egy a Church Militant online katolikus televíziónak küldött üzenetében Fragiacomo atya azt írta:

A keresztények többé már nem sói, világosságai, és kovászai annak a társadalomnak, amiben élnek. ... Nem az igazság és a hiteles szeretet fényei egy zavart és reménytelen világban. ... Ez a fajta Egyház valóban felesleges, és kihalásra van ítélve. ... Sajnos ez az, ami általában véve Európával történik. ... A gondolkodás gyengesége beférkőzte magát az Egyházba, mi pedig lecseréltük a 'világban' levést a 'világból' levésre. És pontosan azért, mert a világban kell lennünk, még inkább tudatában kell lennünk a saját identitásunknak, az egyedülálló kincseinknek, amelyeket közvetlenül Krisztustól kaptunk, aki megparancsolta nekünk, hogy hirdessük mindazt. A pásztoraink gyengesége beszédes jele [ezeknek az időknek].

Közleményében a konkrét ügyről azt írta: "Ez az ünneplés kártékony üzenetet küldött... A cserkészvezető még mindig gyakorolja a feladatát, és nyilvánosan szentáldozásban részesül a szentmiséken. Az üzenet ez: a házasság egy férfi és egy nő között, és az élettársi kapcsolat két azonos nemű ember között, ugyanaz az emberek és Isten szemében."

"A logikus konklúzió az, ... hogy Jézus és a Biblia idejétmúltak. ... Ez nem a megkülönböztetésről szól. Ez a megtérésről vagy a hit megváltoztatásáról szól." - folytatta üzenetét az atya.

A kérdésre, hogy fél-e az üldöztetéstől, Fragiacomo atya azt válaszolta: "Mindent az Úrra bízok, és folyamatosan azt a megvilágosodást és bölcsességet kérem, ami a Szentlélektől származik. Sokak imádsága mellett derű is van bennem, és a szívem békességben van."

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Otido · http://monarchista.blogspot.com/ 2018.02.09. 00:57:32

...pedig az Érsek atyának elég lenne csak Szent Pál leveleit olvasnia, hogy rájöjjön: a "kivárás" - mint technika, mi t taktika - itt egyházellenes nem-cselekvés. Gondolattal, szóval és mulasztással. Itt mulasztással.
Most mondjam azt, hogy ilyeneket okoz, ha a legfelsőbb szinteken gondolati, egyházellenes káosz van szintén?
süti beállítások módosítása