A LifeSiteNews júniusi cikke szerint Gilfredo Marengo prelátus, a II. János Pál Pápai Intézet professzora lesz a koordinátora annak a bizottságnak, amelyet Ferenc pápa nevezett ki VI. Pál pápa Humanae Vitae enciklikája „újraértelmezésére” az Amoris Laetitia fényében, Montini pápa enciklikája közzétételének jövőre esedékes 50. évfordulója alkalmából. A bizottság létezéséről keringő kezdeti híresztelések még továbbra is titkosak, de biztos forrásuk Marco Tosatti vatikáni tudósító tájékoztatása.

Megerősíthetjük, hogy van egy bizottság, amelynek tagjai: Pierangelo Sequeri prelátus, a II. János Pál Pápai Intézet elnöke; Philippe Chenaux professzor, a Lateráni Pápai Egyetem egyháztörténeti docense és Angel Maffeis prelátus, a bresciai VI. Pál Intézet elnöke. Marengo, a koordinátor, a II. János Pál Intézet teológiai antropológia előadója, aki tagja a II. Vatikáni Zsinat Tanulmányi- és Kutatóközpont (CVII-Centro Vaticano II Studi e ricerche) c. folyóirat Operatív Bizottságának.

A Ferenc pápa által kinevezett bizottság feladata, hogy a Vatikáni Levéltárból szerezze meg a Humanae Vitae előkészítő munkáihoz kapcsolódó dokumentációt, amely munka három éven át tartott a II. Vatikáni Zsinat alatt és után. A „születésszabályozásra” vonatkozó első kutatócsoportot XXIII. János hozta létre 1963 márciusában. A csoport tagjainak száma 75-re emelkedett VI. Pál alatt. 1966-ben a „szakértők” átnyújtották végkövetkeztetéseiket Montini pápának és javasolták neki, hogy nyisson utat a mesterséges fogamzásgátlás felé.

1967 áprilisában a bizottság számára fenntartott dokumentum – amelyből az „enciklika felülvizsgálatának” ki kellene indulnia – egyidejűleg megjelent Franciaországban a Le Monde-ban, az Egyesült Királyságban a The Tablet-ben és az USA-ban a National Catholic Reporter hasábjain. VI. Pál azonban két évi habozás után, 1968. július 25-én közzétette a Humanae Vitae enciklikát, amelyben megerősítette az egyház hagyományos álláspontját, amely mindig megtiltotta a születések mesterséges korlátozását. Ahogy Romano Amerio filozófus mondta, ez volt pápasága legfontosabb tette.

A Humanae Vitae soha nem látott vita tárgya lett, nem csak teológusok és papok, hanem néhány püspökség részéről is, kezdve a belgákkal, élükön Leo Suenens bíboros prímással, aki a Tanácsban heves hangon felkiáltott: „Kövessük a tudományos haladást. Könyörgöm, testvérek. Kerüljünk egy újabb Galilei-pert. Egy elég volt az egyháznak”. Michele Pellegrino bíboros, torinói érsek az enciklikát „a pápai történelem egyik tragédiájának” nevezte.

1969-ben kilenc holland püspök, közöttük Alfrink bíboros megszavazta az ún. Függetlenségi Nyilatkozatot, amely arra szólította fel a híveket, hogy utasítsák el a Humanae Vitae tanítását. Ugyanezen alkalommal a Holland Pasztorális Tanács, a püspökök tartózkodásával, az Új Katekizmus mellett foglalt állást, visszautasítva a Róma által javasolt korrekciókat, arra kérve az Egyházat, hogy maradjon nyitott az „új, radikális megközelítésekkel” szemben olyan erkölcsi kérdéseket illetően, amelyeket nem nevezett meg a végső javaslat, de amelyek felmerültek a Tanács munkája során: házasság előtti kapcsolatok, homoszexuális párkapcsolat, abortusz és eutanázia. Francis J. Stafford bíboros visszaemlékezése szerint „1968-ban valami rettenetes történt az Egyházban. A papi szolgálatban, barátok között, mindenütt törések jelentkeztek, amelyeket többé soha nem lehet helyrehozni, azok a sebek továbbra is sújtják az egész Egyházat" (1968, a megpróbáltatás éve, L’Osservatore Romano, 2008. július 25)

A fogamzásgátlás témájáról VI. Pál olyan módon fejezte ki magát a Humanae Vitae-ben, amit teológusok tévedhetetlennek, tehát változtathatatlannak ítélnek, nem azért, mert maga a dokumentum a tévedhetetlenség tulajdonságaival rendelkezik, hanem azért, mert olyan tanítást szögez le, amelyet az Egyház örökös Tanítóhivatala mindig is hirdetett. Jezsuita teológusok, Marcelino Zalba, John Ford és Gerald Kelly, filozófusok, mint Arnaldo Xavier da Silveira és Germain Grisez és sok más szerző elmagyarázza, hogy a Humanae Vitae tanítását miért kell tévedhetetlennek tekinteni: nem kihirdetése folytán, hanem mert megerősíti a pápák és a világ püspökeinek rendes, egyetemes Tanítóhivatalát.

Marengo prelátus, akit Ferenc pápa megbízott a Humanae Vitae újraolvasatával, egyébként azoknak a prelátusoknak a kategóriájába tartozik, akik meg vannak győződve arról, hogy képesek összeegyeztetni egymással az összeegyeztethetetleneket. 2015 szeptemberében, a Vatican Insider-ben kommentálva a Családszinódus munkáját, javasolta, hogy „hagyjanak fel az egyház tanbeli örökségének koncepciójával, mivel az egy zárt rendszer, áthatolhatatlan az itt és most kérdései és kihívásai számára, amelyekben a keresztény közösség arra kapott meghívást, hogy igazolja hitét hirdetés és tanúságtétel révén”.

Ugyanennek az újságnak egy újabb cikkében (Vatican Insider, 2017. március 23) Marengo prelátus Humanae Vitae és Amoris Laetitia jelentőségteljes címmel felteszi a kérdést, hogy vajon „az igen-nem játékok, mint tabletta igen – tabletta nem – mint napjainkban az áldozás az elváltaknak igen, áldozás az elváltaknak nem - pusztán a rossz közérzet és stressz megnyilvánulása, ami sokkal döntőbb az egyházi élet szövetében”. Valóban, „minden alkalommal a keresztény közösség abba a hibába esik, hogy túl elvont és mesterségesen felépített teológiai eszményképekből származó életmodelleket javasol, lelkipásztori tevékenységét úgy fogja fel, mint egy dogmatikai paradigma sematikus alkalmazását”. Hozzáteszi: „VI. Pál tanításának egyfajta megvédése és elismerése volt valószínűleg az egyik tényezője annak, hogy mi – és itt Ferenc pápát idézi – a házasságról túlságosan elvont, teológiai eszményképet mutattunk be, csaknem mesterségesen felépítettet, amely távol áll a valós családok konkrét helyzetétől és tényleges lehetőségeitől. Ez a túlzott idealizálás, mindenekelőtt, amikor meggyengítettük a kegyelembe vetett bizalmat, nem tette vonzóbbá és kívánatosabbá a házasságot, hanem éppen az ellenkezőjét érte el” (Ferenc pápa).

Azonban, ha a „tabletta igen - tabletta nem" – mint napjainkban az „áldozás az elváltaknak igen - áldozás az elváltaknak nem” pusztán egy vitás játék, akkor ugyanezt az elvet lehetne alkalmazni a Hit és Erkölcs összes nagy témájára, mint például: „abortusz igen – abortusz nem” de a „Feltámadás igen – Feltámadás nem” „eredendő bűn igen – eredendő bűn nem” témájára is, és így tovább.  Az igazság és a tévedés, a jó és a gonosz szembeállítása ezen a ponton „vitás játékká” válik.

Meg kell jegyezni, hogy Marengo prelátus nem a folytonosság hermeneutikájának megfelelően javasolja az Amoris Laetitia olvasását. Nem tagadja a két dokumentum közötti ellentmondás létezését: elismeri, hogy az Amoris Laetitia engedélyezi azt, amit a Humanae Vitae megtilt. De azt tartja, hogy minden teológiai és doktrinális antitézist relativizálni kell és helyettesíteni kell olyan szintézisben, amely képes az ellentétek összeegyeztetésére. A valódi kettősség az, amit az elvont és a konkrét, az igazság és az élet között fenn áll. Marengo prelátus számára az számít, hogy a pap elmerüljön lelkipásztori gyakorlatában, anélkül, hogy „túl elvont és mesterségesen felépített teológiai eszményképekhez” kötődjön.

A gyakorlat és nem a tanítás lesz, amely megjelöli a cselekvési irányvonalat. A magatartás, röviden, magatartásként születik. És semmiféle magatartás sem lehet elvont teológiai és erkölcsi értékelések alanya. Nem léteznek az „életmodellek”, csak az élet folyamata létezik, amely elfogad mindent, mindent igazol, mindent felszentel. Az immanencia alapelvét, amelyet Szent X. Piusz döntött meg Pascendi dominici gregis enciklikájában (1907), példásan újból felkínálták.

Lesz-e a Humanae Vitae „újraértelmezésének” ezzel a programjával szembesülő olyan pap vagy teológus, aki bátor lesz, hogy kiejtse az „eretnekség” szót?

***

Kapcsolódó Katolikus Válasz cikkek:

Miért érdemes fogamzásgátlás nélkül élned a házasságod? - Szerdahelyi Miklós válasza a Kötőszó blogon

Abortusz- és fogamzásgátláspártiak a Pápai Életvédő Akadémia új tagságában

Csökken a tinédzserkorú terhességek száma a fogamzásgátlás támogatásának megvonásával

Csak a dogmák tévedhetetlenek?