Az ártatlanul meggyilkolt betlehemi kisdedek voltak az elsők, akik méltónak találtattak az ártatlan Jézus helyett szenvedni. A Szentíráson kívül Macrobius is megemlékezik e gyermekgyilkosságról.[1] (Heródes trónját féltvén, saját fiát is megölette, azért mondta róla Augusztus császár: „Jobb Heródes disznajának, mint a fiának.”) Bár nem található meg náluk a vértanúság minden kelléke éppen kis koruknál fogva, mégis már a legrégibb időben is vértanúk gyanánt tisztelték őket a keresztények. (Szent Iren.,[2] Szent Cypr.,[3] Hilarius,[4] szent Ágoston[5] stb.) Ünnepük azonban csak az V. században keletkezett,[6] mert először a VI. századi karthagói kalendárium említi. A Zsolozsma II. Noct. Szent Ágostonnak tulajdonított „Hom. 10. de Sanctis” nem authenticus. (Pl. a flores martyrum kifejezést Prudentiustól kölcsönzi.) Később is mindig nagy szeretettel emlékezett meg róluk az anyaszentegyház; (Pl. Fulgentius szentbeszédei; Szent Bernát,[7] Nagy Szent Leó,[8] de különösen Prudentius: Hymnus epiphaniae,[9] melyből a mai nap és a Vízkereszt zsolozsmájának himnuszai vannak, kivéve a „Crudelis Heródes” kezdetűt.) Rómában Innocentes (ártatlanok) néven tisztelték őket (ez a név lett általánossá), míg a gallican rítusban Infantes (gyermekek) volt a nevük. Számukat a középkorban nagyon túlozták (144.000!), holott Betlehem csak kis helység volt és még ha a környéket is hozzászámítjuk, akkor sem lehetett ott oly sok két éven aluli gyermek. Kellner szerint ezek a lakosság 2 vagy 3 %-át képezhették, tehát körülbelül húszan lehettek.[10] –
Itt említjük meg, hogy a Dunántúl egyes helyein sajátságos és eredetére nézve még ki nem derített népszokás dívik Aprószentek napján. Ez abból áll, hogy e napon az ismerősök egymást virgáccsal megveregetvén e szavakkal mondják: „Keléses ne légy!”
Szentmise.
Nincs „Dicsőség a magasságban”, nincs Alleluja (kivéve, ha vasárnapra esik) az egyházi ruhák színe pedig nem vörös, mint a vértanúk ünnepein, hanem violaszín. (De ha vasárnapra esik, akkor vörös, ugyanígy nyolcadik napján is vörös színű ruhák használandók.) Ezt úgy szokták magyarázni, hogy aprószentek nem juthattak mindjárt haláluk után a mennybe, mert még Krisztus Urunk megváltó halála előtt hagyták el a földet. Azonban helyesen jegyzi meg Durandus, hogy akkor Keresztelő Szent János lefejezésének napján sem lehetnek ünnepies vörös színt használni. Megfelelőbb tehát a másik felfogás, mely szerint az egyház violaszínnel mintegy a betlehemi anyák fájdalmában és gyászában akart részt venni, míg a nyolcadon és az esetleges vasárnapon (mindkettő a föltámadást szimbolizálja) már az örvendező vörös színt ölti magára a kisdedek győzelmének jeléül.
Megszívlelésre méltó az egyház eljárása, mellyel a legapróbb érzelmi és értelmi árnyalatokkal szemben is bámulatos kegyelettel és megértéssel viseltetik. (Ezt a szent szertartásoknál sokszor lesz alkalmunk tapasztalni.) – Isteni Alapítójának példáját követi ebben is és e körülmény figyelmeztesse a híveket, hogy a mai kor veszélyes blazirtságát letéve, tudjanak ismét kicsinyben is hűek lenni.
A szentmise zsoltárrészei mesteri összeválogatásban emelik ki a zsarnok gonoszsága fölött diadalmaskodó gyermeki ártatlanságot: (Zsoltár 123, 7. 8. Grad. és Off.) „Lelkünk mint a madár megszabadult a vadász csapdájából. A csapda összetört és mi megmenekültünk.” Bár gyakran szóhoz jut bennük a gyász és szomorúság, melyet emberi szívünk érez Heródes rettenetes tettének megfontolásakor: (Zsoltár 78, 3. 10. Tractus. Jer. 31,15. Comm.) „Kiontották a szentek vérét ... és nem volt, ki eltemesse őket. Bosszuld meg, Uram, szentjeidnek vérét, mely kiontatott a földre.” „Hang hallatszott Rámából, sírás és jajgatás: Ráchel siratja fiait és nem akar megvigasztalódni, mert nincsenek.” Azonban végeredményben mégis csak meg kell nyugodnunk, sőt, ha lelki szempontból nézzük az eseményt, örvendetesnek kell azt ítélnünk, mert hiszen a kisdedek elvesztett földi életük helyett az örök dicsőséget nyerték meg! (Zsoltár 8, 2.3. Intr., Zsoltár 112, 1. Grad.): „A gyermekek és csecsemők szájából vetted Istenem dicséretedet ellenségeid miatt: Dicsérjétek gyermekek az Urat, dicsérjétek az Úr nevét: Uram, mi Urunk, mily csodálatos a te neved az egész földön!”
______________
[1] Saturn. 2,4.
[2] Adv. haer. 3,16. (M.Gr. 7, 924.)
[3] Ep. 56. (M.L. 4, 354.)
[4] M.L. 9,923.
[5] De lib. arb. 3, 68. (M.L. 39, 1664. 1668. 2149. stb.)
[6] Még Nyssai Szent Gergely idejében dec. 28-án Szent Pál ünnepe volt. Az örményeknél ma Péter és Pál (dec. 27. v. 28.). Addig a kisdedek megöléséről is jan. 6-án emlékeztek meg.
[7] Sermo de quat. cont. sol.
[8] Sermo 31. in Epiph.
[9] Cathermer. 12.
[10] Így Müller 118. o.
(Forrás: Dr. Artner Edgár: Az egyházi évnek, ünnepeinek és szertartásainak kimerítő leírása és magyarázata a művelt közönség számára különös tekintettel a magyar viszonyokra. Szent István Társulat, Budapest, 1923. 61-64. old.)
