Jézus neve „szájunkban édes méz, füleinkben bájos ének, szívünkben öröm és vígság” – mondhatja minden igaz keresztény Szent Bernáttal.[1] (U.i. Paulinus: Poema 2.: Jesus mel in ore, in aure melos, in corde iubilus.) Mióta a názáreti szobácskában az angyal ajkáról először elhangzott e név, (Luk. 1,31. Jézus = Megváltó) azóta a századok folyamán mindig ez volt az igazak leghőbb vágya, e névben volt a keresztények egyetlen reménye. Harcokban e név zendült meg a hősök ajakán és a haldokló utolsó sóhaja is Jézus szent nevét susogta, mert ezért „tett minket, kik benne hiszünk, a mi Urunk Jézus Krisztus az ő imádandó nevének részeseivé”, (Nyssai Szent Gergely)[2] hogy vigaszunkat és erősítésünket megtaláljuk benne a földi lét nehéz pillanataiban.
Ez a meggondolás vezette a minoritákat (ferencrendiek) arra, hogy január 1-étől elválasztva külön napot szenteljenek Jézus szentséges Neve ünneplésének. A névadás ugyanis egyszerre történt a körülmetéléssel, azért kezdetben ez is Circumcisio ünnepnek egyik tárgyát képezte. Ebben különösen Sienai Szent Bernardin (+ 1444) és Kapisztrán Szent János buzgólkodtak. Végre VII. Kelemen 1530. február 25-én helybenhagyta a de Bustis Bernardin által készített zsolozsmát és ferencrendieknek január 14-re megengedte Jézus nevének ünnepét. A következő lépést VI. Károly császár kérésére XIII. Ince pápa tette, aki 1721-ben[3] az egész egyházra kiterjesztette ezt az ünnepet, még pedig Vízkereszt után a második vasárnapot jelölve ki számára.[4] A hozzá fűzött teljes búcsút VII. Pius pápa az egész nyolcadra kiterjesztette.[5] Így volt ez egészen X. Pius pápa idejéig.
Azóta (1913. október 23.) Jézus nevének ünnepe január 2-5. között előforduló vasárnapon ülendő meg, ha pedig nincs ebben az időközben vasárnap, akkor január 2-án. A teljes búcsút is ekkor és a következő nyolc napon nyerhetjük meg a szokásos föltételek mellett.[6]
A Szentmise részeinek összeállításánál a vezérlő gondolat az Úr nevének dicsőítése volt. Ezért minden szentírási részlet ezt a jelleget viseli magán. „Jézus nevére mindenki térdre meghajoljon... (Phil. 2,10.) Uram, mily csodálatos a te neved az egész földön!” (Zsolt. 8, 2. Intr.) Szent Péternek a synedriumban Jézus üdvözítő nevéről való hitvallását tartalmazza a Lectio (Ap. Csel. 4,8-12.), míg az Evangélium a névadás történetét említi meg. (Luk. 2,21.) A Szentmise többi zsoltárrészei is a legszentebb név magasztalását foglalják magukban. (Zsolt. 105,47. Iz. 63,16. Zsolt. 144,21.85,12.5.9.10.)
____________________
[1] Sermo 15. in Cant. és Sermo 2. in Circumc.
[2] De perfectione Christiana.
[3] S. R. C. 1721. nov. 29.
[4] Bened. XIV.: De fest. D. N. J. Chr. I. 3.
[5] 1810. május 21.
[6] Mihályfi 124. o. 4. j.
(Forrás: Dr. Artner Edgár: Az egyházi évnek, ünnepeinek és szertartásainak kimerítő leírása és magyarázata a művelt közönség számára különös tekintettel a magyar viszonyokra. Szent István Társulat, Budapest, 1923. 68-70. old.)
