Szent Ágota azon kevésszámú kiváltságos szent közé tartozik, akik név szerint meg vannak említve a szentmise kánonjában. Ez is mutatja, milyen nagy tisztelettel viseltetik az egyház a keresztény ókor e vértanúja iránt, aki nemét meghazudtoló bátorsággal viselte el a legborzalmasabb szenvedéseket.

Előkelő és dúsgazdag katániai görög családból származott. Szülei gondos keresztény nevelésben részesítették s Ágota a legteljesebb mértékben igazolta is nevét (Agatha = jó). Mivel pedig erényeihez feltűnő szépség és gazdagság is járult, felserdülése után sokan pályáztak a kezére. Ezek közé tartozott a sziget hatalmas kormányzója, Kvinciánus prétor is, aki azonban nem annyira erényeiért, mint inkább nagy vagyonáért vetett rája szemet. Ágota azonban kereken kijelentette, hogy ő halandó ember kedvéért nem hajlandó megszegni mennyei vőlegényének fogadott hűségét.

Kvinciánust módfelett bántotta a visszautasítás. Mivel Décius császár (249-51) éppen az időben véres üldözést rendelt el a keresztények ellen, elhatározta, hogy ha kell, erőszakkal is érvényt szerei akaratának. Először szűzi ártatlanságától akarta megfosztani Ágotát, mert úgy gondolkozott, hogy ha sikerül őt bűnre vinnie, könnyebben el fogja majd tántorítani hitétől. Ezért haladéktalanul elfogatta s átadta egy Afrodízia nevű romlott asszonynak és hasonló gondolkodású lányainak azzal az utasítással, hogy igyekezzenek őt mindenáron bűnre csábítani. De Ágota a tisztátalanság házában is állandóan a tisztaság királya, Krisztus felé irányította gondolatait. És Krisztus nem hagyta el az ő hűséges jegyesét. Afrodízia egy hónap múlva kénytelen volt jelenteni a helytartónak, hogy Ágota állhatatosságán hajótörést szenved minden mesterkedése.

Ekkor Kvinciánus maga elé rendelte és vallatóra fogta. Mindenekelőtt származása felől tudakozódott. „Szabad vagyok - felelte Ágota - és mint rokoni összeköttetéseim mutatják, előkelő nemzetségből származom.” „Hogy nem restelled tehát - kérdezte tovább a helytartó - előkelő létedre a keresztények megvetett és szolgai életmódját követni?” Ágota: „A keresztények alázatossága és szolgálata sokkal előbbre való, mint a királyok minden gazdagsága és felfuvalkodottsága. Mert nincsen nagyobb szabadság, mint Krisztusnak szolgálni”. Kv.: „Hogyan, tehát mi, akik a ti Krisztusotokat megvetjük, nem vagyunk szabadok?” Á.: „Nem, ti nem vagytok szabadok; a ti szabadságtok szomorú rabság, mely nemcsak a bűnnek, hanem a fáknak és köveknek is szolgáivá teszen benneteket”. Ezen a nyomon elindulva kifejtette a bálványozás esztelenségét és egy merész argumentum ad horninemmel kivágta, hogy maga a helytartó sem kívánna magának olyan feleséget, aminőnek a mithologia Vénuszt feltünteti, s magára nézve bizonyára sértésnek venné, ha erkölcseit Jupiteréihez hasonlítanák. Kvinciánust egészen kihozta sodrából ez a bátor fellépés és tehetetlensége érzetében néhány arculcsapás után visszakísértette a börtönbe áldozatát. Ágota, mint szenvedéstörténetében olvassuk, oly vidáman ment a börtönbe, mint a lakomára szokás, és hősi küzdelmét az Úr segítő oltalmába ajánlotta.

Másnap tovább folytatódott az eljárás. Kvinciánus felszólítatta Ágotát, hogy mutasson be áldozatot az isteneknek, mert különben kénytelen lesz a törvény egész szigorával eljárni ellene. Ágota azonban rendületlenül kitartott Krisztus mellett s kijelentette, hogy a rája várakozó kínoktól nem fél. Kvinciánus most már végképen elvesztette türelmét; intett tehát hóhérainak, mire ezek kínpadra vonták az ártatlan szüzet. De Ágota a legnagyobb kínok közt is állhatatos maradt, sőt újra meg újra kijelentette, hogy a szenvedések olyan gyönyörűséget okoznak neki, mint amilyent az érez, aki viszontlátja régen várt barátját. Kvinciánus haragjára csak olaj voltak ezek a lelkes szavak. Féktelen dühében olyan cselekedetre ragadtatta magát, mely nemcsak a bírót, hanem a férfit is mélyen megalázta benne: hóhéraival levágatta a szűz emlőit. Ekkor a megkínzott és megalázott szűz így kiáltott fel: „Ó te istentelen, kegyetlen és vad zsarnok, hogy nem szégyelled egy nő testéről levágni azt, amit annakidején anyádon te is szívtál!”. A helytartó félholtan visszavitette a börtönbe áldozatát és szigorúan megtiltotta, hogy orvost merészeljenek hozzá hívni.

De az Úr nem feledkezett meg hű szolgálójáról. Tiszteletreméltó aggastyán alakjában megjelent börtönében Szent Péter apostol és felajánlotta segítségét. A szent először nem ismerte fel az Úr küldöttjét és szemérmesen elhárított magától minden idegen segítséget. Erre az apostol így szólt: „Ne kételkedjél lányom, én Krisztus apostola vagyok; és tudd meg, hogy az ő nevében meg fogsz gyógyulni”. Ágota, mire feleszmélt a látomásból, érezte, hogy egész testében meg-gyógyult. Azonnal leborult a börtön földjére és hálát adott az Úrnak nagy jóságáért. Mialatt imádkozott, a börtönt olyan vakító fényesség árasztotta el, hogy az őrök ijedtükben elszaladtak. Fogolytársai váltig biztatták Ágotát, hogy éljen az alkalommal s észrevétlenül tűnjék el a börtönből. Ő azonban méltatlankodva utasította el magától az ajánlatot; kijelentette, hogy mindaddig nem távozik a küzdő térről, míg csak kezében nem lesz a győzelmi pálma.

Harmadnapon újra Kvinciánus elé került, aki most égő parázson és éles cserépdarabokon hengergette őt. De mintha az ég is megsokallotta volna a hóhérok kegyetlenségét, a kínzás tartama alatt heves földrengés rázta meg a várost, mely a helytartói székház egy részét is romba döntötte s Kvinciánus két bizalmas emberét, Szilvínust és Falkóniust agyonütötte, A népet nagy félelem fogta el és hangosan zúgolódni kezdett a helytartó ellen, mert mindenki az ő kegyetlenségét okolta a váratlan szerencsétlenségéit, Kvinciánus erre abbahagyatta a kínzást és a szentet újra visszavitette a börtönbe. Ágotában azonban ekkor már alig volt élet. Mihelyt visszaért a tömlöcbe, imádkozni kezdett: „Uram Istenem, aki teremtettél és kora fiatalságomtól kezdve megoltalmaztál engem, aki nem engedted szívembe férkőzni a világ szeretetét, aki tisztán megőrizted testemet minden szennytől és erőt adtál a hóhérok kínzásainak elviselésére, add, hogy irgalmasságod színe elé jussak. Mert valóban ideje már elhagynom a világot, hogy kegyelmedben részesüljek”. Alig hogy befejezte imádságát, csendesen elszenderült. Kvinciánus, mihelyt a szűz haláláról értesült, azonnal rá akarta tenni kezét vagyonára. De vesztére. Mert útközben, mikor egy folyón át akart kelni, hirtelen lefordult lováról s nem került többé elő.

Katánia lakói a legrégibb idők óta nagy tisztelettel viseltetnek városuk szent szülöttje iránt. Ez még fokozódott azóta, mióta az Etna egyik kitörése alkalmával a város felé hömpölygő láva-folyamnak elébe vitték a szentnek fátyolát, és a tűzár megállt. A máltai lovagrend szintén egyik pátrónáját tiszteli a szentben, mivel egy alkalommal az ő segítségül hívásával aratott fényes győzelmet a törökök felett.

(Forrás: Balanyi György - Schütz Antal - Sebes Ferenc - Szamek József - Tomek Vince: Szentek élete az év minden napjára. 1-4. köt. Szerk. Schütz Antal. Budapest, 1932.)