Mélyponton - Olvasói válasz Kasper bíborosnak
2018. március 06. írta: Katolikus Válasz

Mélyponton - Olvasói válasz Kasper bíborosnak

Az elmúlt évek egyik mélypontjaként értékeltük, amikor Walter Kasper bíboros tegnap a Vatikán hivatalos híroldalán rekeszthetett ki minden olyan személyt Isten Népéből - a valódi hívek közül -, akik az újraházasodott elváltak áldoztatását az Egyház világos és definitív tanítása alapján elképzelhetetlennek tartották, és akik ezért Ferenc pápa apostoli buzdítása, az Amoris Laetitia előzmény és kifejtés nélküli célzását erre (ld. AL 351. lábjegyzet) zavarosnak vélték.

A lázadásában az előző két pápa által elutasított, majd Ferenc pápa által piedesztálra emelt Kasper arra is időt szánt, hogy ugyanitt kifejtse: a házasságtörés lehet bocsánatos bűn vagy egyáltalán nem is bűn, és hogy ilyen esetekben a házasságtörésben élők természetesen - és az Amoris Laetitia szerint - szentáldozásban részesülhetnek.

Kasper interjúját a Magyar Kurír gyorsan le is közölte, az a mai napon Tőzsér Endre SP fordításában meg is jelent. Köszönet érte!

Bíztunk benne, hogy a Kurír hasonló igyekezettel fog beszámolni a Hittani Kongregáció előző prefektusa, Gerhard Müller határozott állásfoglalásáról az Amoris Laetitia "paradigmaváltásként" való értelmezésével szemben. Sajnos a Kuríron Müller bíboros megmaradt azokra az alkalmakra hivatkozási alapnak, amikor egy-egy kontextus nélküli mondatát az Amoris tarthatatlan értelmezésének alátámasztásaként lehet beállítani. És Kasper hiába gálánsan megengedő az egyházbeli vitákkal szemben, nehéz ennek örülni, amikor az establishment egyházi sajtóban e vitákból csak a kasperek, cupichok, és parolinok álláspontja marad. Mint ismeretes, a Kurír ellentétes álláspont kifejtését még Facebook-os hozzászólásokban sem tűri meg.

A vita a Katolikus Válasz blogon és Facebook oldalon hozzászólásokban szabadon folytatható. Walter Kasper felvetéseire egy olvasónk a Facebook oldalunkon ilyen hozzászólásban adott választ, az Egyház tanításának talaján. Az összefoglalóját az alábbiakban közöljük, és hálásan köszönjük! (A formázások és hivatkozások tőlünk.)

26047447_1625573660837083_6710644984411718078_n.pngPelikán sem érti.
[2017. december 29-ei Facebook mémünk]


- Aki mással létesít szexuális kapcsolatot, mint a házastársa, házasságtörést követ el.

- Aki együttélésben folytatja ezt, az a házasságtörésben makacsul megátalkodott.

- A házasságtörés belsőleg, azaz a szándéktól és a körülményektől függetlenül erkölcstelen cselekedet, amit tudva és akarva elkövetni halálos bűn.

- Bűn csak a megtérés őszinte vállalása esetén oldozható fel, ami házasságtörés esetén a beszüntetésének őszinte vállalását jelenti.

- Halálos bűnnel szentáldozást végezni szentségtörés, ami a házasságtörésnél is súlyosabb bűn.

- Mivel senki lelkének kegyelmi állapota emberileg nem ítélhető meg, a papnak az Oltáriszentség kiszolgáltathatóságát a látható jegyekből kell megítélnie.

- Amelyik pap a házasságtörés nyilvánossága esetén is kiszolgáltatja a feleknek az Oltáriszentséget, szentségtörést követ el.

- Az Oltáriszentség kiszolgáltatásának megtagadása nem jelent ítéletet az adott személy lelkének kegyelmi állapotáról (mivel az emberileg nem ítélhető meg).

- Aki a látható jegyek ellenére mégis kegyelmi állapotban lenne az Eucharisztia szentségi vételéhez, az lelki áldozással ugyanazokban a kegyelmekben részesül, mint ha szentségi áldozást végzett volna.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása