A Jordan Peterson jelenségről bővebben írtak már hazánkban is. Dióhéjban ő az a kanadai klinikai pszichológus, aki felrobbantotta az internetet kiállásával a szólásszabadság mellett a kanadai gender-fasiszta törvénykezések ellenében. Mint mondta:

Nem hiszem, hogy az államnak elő kéne írnia konkrét fogalmakkal, hogy az emberek hogyan beszéljenek.

Ez csak a kiugrási pont volt, mely világszerte híressé tette, és mely után az állam megvonta a kutatási támogatását, ám Peterson több, mint a szólásszabadság egyszeri hőse. Előadásaiban, interjúiban és Youtube csatornáján erővel hirdeti az emberiség közös hagyományát az archetípusokról, a nőiesség és a férfiasság értékéről, és a személyes felelősségvállalásról, melyeknek annyi ember, különösen a fiatalok érzik égető hiányát az életükben.

Jordan Peterson azért is lenyűgöző jelenség, mert közszereplésének személyes vonatkozásait őszintén megosztja, ami cseppet sem tolakodó, hiszen a támadások ellene rendszerint személyesek.

Félek, hogy hibázom. Mindenki hibázik előbb-utóbb. Nem tudom hová vezet az utam. Félek, hogy valami elfogadhatatlant mondok, és megsemmisülök a nyilvánosság előtt. Őrület, mi folyik körülöttem az elmúlt másfél évben. De azt hiszem eddig még nem hibáztam.

Peterson többek között a bibliai történeteket is feldolgozza előadásaiban, melyek megtekinthetőek a Youtube csatornáján. Pszichológiai szempontok alapján vizsgálja a Nyugati Civilizáció alapdokumentumát, a Bibliát, melyet szerinte ismernie kell és értenie legalább az új generációknak – még ha az előzőek fel is adták ezt a tudást, aminek a fokozódó civilizációs és egyéni irányvesztettség nagyban köszönhető Peterson szerint.

Adódik tehát a kérdés, hogy keresztényként mit gondoljunk Jordan Peterson munkásságáról, és hogyan vélekedjünk a Bibliát és a hitet érintő kijelentéseiről?

A szólásszabadságért és az általános értelemben vett normalitásért folytatott tevékenységéről bizonyos értelemben egyszerűbb állást foglalnunk, hiszen a Jordan Peterson által képviselt emberi értékekkel a legtöbb keresztény egyetért, illetve ezeket a kulturális kérdéseket sok szempontból meg lehet közelíteni, és nem érezzük a kényszert, hogy mindenben egyet is értsünk vele.

Jordan Peterson, mint vallási guru, azonban nehezebben megfogható. Önmagában az a tény, hogy ő egy helyes értékeket képviselő erős és megnyerő személyiség, aki a Bibliáról is bőven beszél, magában hordozza annak valószínűségét, hogy sokan vallási kérdésekben is tekintélyként kezeljék, és a vallásos fejlődésükben megrekedjenek, vagy visszafejlődjenek arra a szintre, amit Peterson képvisel.

Kétségkívül Peterson sok mindent helyesen lát a Bibliát illetően is, és a képessége, hogy kallódó fiatalok számára vonzó kulturális, filozófiai és pszichológiai olvasmányként képes bemutatni a Bibliát, figyelemreméltó. Azonban ugyanebből fakadnak a korlátai is, mint vallási tekintély.

Robert Barron püspök, miután elismeri Peterson jótékony kulturális szerepét, a gnoszticizáló tendenciára hívja fel a figyelmet. Mint mondja, a kereszténység szempontjából elsődleges fontosságú, hogy bizonyos dolgok megtörténtek a történelemben. A bibliai történetek archetipikus jelentőségének túlhangsúlyozása az ókori gnoszticizmushoz hasonló vallásosság kialakulásához vezethet, melyben a hit lényegi tárgya nem a kinyilatkoztatás történeti ténye és annak természetfeletti igéretei, hanem csupán annak pszichológiai és jelképes jelentősége.  

Peterson nem annyira tagadja a Biblia és a kereszténység történeti állításait, mint inkább saját tudatlanságára hivatkozik ezzel kapcsolatban, ami egy ilyen határozott személyiség esetében a tudhatatlanság üzenetéteként is félreérthető. Mint mindig, a gnoszticizmus, az által, hogy a hangsúlyt a titkos és jelképes tudásra helyezi, előidézi az agnoszticizmust is, ami a tényszerű igazság megismerhetetlenségét jelenti.

A Jordan Peterson előadásain inspirálódó keresztényeknek azzal volna jó kiegészíteniük a bibliai archetípusok értelmet adó erejéről szóló előadásokat, hogy amennyiben a kereszténység tényszerűen igaz, és nem csak jelképesen (elsősorban Isten történeti megtestesülésére és Jézus testi feltámadására gondolok), akkor az jelentőségben messze felülmúlja az archetípusok pszichológiáját. Sőt, akkor a keresztény igazságok - mint tényszerű, történeti és egyben természetfeletti igazságok - forrásai minden archetípusnak.

Jordan Peterson természetesen meg sem próbálja magát keresztény guruként bemutatni, sőt egyre kijelenti, hogy a történeti és tényszerű igazságokkal egyszerűen nem foglalkozik, mert „még” nincsen róla meggyőződése. Ne maradjon azonban kimondatlan, hogy a bibliai és keresztény szimbólumok éppen azáltal válnak életbevágóan fontossá, ha azok, mint jelzőtáblák, éppenséggel egy valóságra utalnak: ha a meghaló és feltámadó Isten szimbóluma nem csak praktikus jelentőséggel bír a földi életünk harcai közepette, hanem ha Jézus történetileg elsőszülött a testileg feltámadottak között, és ha benne az Isten minket is testben támaszt majd fel a halhatatlan dicsőségre.