A sötét-zsolozsma első zsoltára, a 4. zsoltár mintegy a sírban fekvő Üdvözítő beszéde gyanánt hat reánk, mert ő némasága mellett is hangos tanulságul szolgál az emberiségnek.

Mit ér minden földi dicsőség, érdemes-e háborúskodni a világ javaiért, mikor mindez csak hiúság. Az igazságért áldozatot kell hozni és akkor fogjuk mi is a Krisztus Urunk által hirdetett békét élvezhetni. A 14. zsoltár röviden elsorolja, hogy kik azok, akik majd az Úr hajlékában helyet fognak találni és akik ővele együtt fognak majd az örök nyugalomban részesülni. Végül a 15. zsoltár azt a gondolatot fejezi ki, hogy Isten az ő híveit szenvedésekkel kipróbálja ugyan, de a romlástól megóvja. Itt az Úr föltámadására kell már vonatkoztatni.

Amivel az I. Noct. végződött, azzal kezdődik a második. Az Üdvözítő legyőzte a halált és szenvedése árán megváltotta a világot. A 23. zsoltár a pokol tornácába immár isteni dicsőségében bevonuló Fiúistent juttatja eszünkbe. Az erre következő 26. zsoltárt vagy az Úr Jézus bizalmának kifejezése gyanánt foghatjuk fel, vagy helyesebben a pokol tornácából megszabadult jámbor lelkek hálaénekének. Ugyanezt folytatja a 29. zsoltár, amelyben már a Megváltó föltámadását sejtető mondások is előfordulnak.

Az 53. zsoltárt a föltámadás által ellenségein diadalmaskodó Üdvözítő helyett mondja az egyház. Ugyanezt a gondolatot szolgálja a 75. zsoltár is e helyen : a halál pihenése után, melyre a gonoszok az isteni Megváltót kárhoztatták, föl fog Ő támadni és majdan ítélkezni fog bírái fölött. Azután éppúgy mint Nagycsütörtökön, ma is egy szomorú akkorddal zárul a Matutinum: az Üdvözítő sebekkel átlyuggatott holtteste még a sírban fekszik. Ezt a gyászos emlékezést fejezi ki a 87. zsoltár.

A bűnbánó 50. zsoltár után a mai Laudes hangulata már teljesen a föltámadás hatása alatt áll. A 91. és 63. zsoltárok után — amelyekben az ellenségek cseleitől és támadásaitól megszabaduló és a szenvedések után megdicsőülő Istenember imádsága jut kifejezésre — Ezechiás hálaéneke következik, mellyel ez a király a haláltól való megmentését köszönte meg Istennek. Az alkalmazás kézenfekvő. Ezután a rövid, de hatalmas erejű 150. zsoltárral, a Mindenható nagyságainak magasztalásával zárul Nagyszombat Laudese.

Nagyszombaton az Úr teste a sírban nyugodott, lelke pedig leszállott a pokol tornácába és megvitte az ott levő igazaknak az ördögi rabságból való szabadulást. Ennek a napnak régebben nem volt és tulajdonképpen, ma sincsen liturgiája, mert a mostani szertartások már tényleg Húsvétra vonatkoznak.[1] Kezdetben valóban a Nagyszombatról Húsvétra virradó éjjel végezték ezeket,[2] amit még mai szövegük is több helyen elárul, amint látni fogjuk. Mindezek a szertartások a keresztségre vonatkoznak, melynek ünnepélyes kiszolgáltatása a régi egyházban a feltámadás éjjeléhez és Pünkösd virrasztásához (vigília) volt kötve.[3] Mikor az éjjeli virrasztásokat kezdték kiküszöbölni, akkor ezeket a szertartásokat is a többi vigíliához hasonlóan az ünnepet megelőző napra tették át. Így Húsvét vigíliáját már a VIII. században Nagyszombat délután tartották meg,[4] míg végül a XVI. században reggelre került.[5] (1951/1955-től éjjel van – szerk. megj.)

E nap szertartásaiban már enyhíti a szomorúságot a föltámadás közeledtének tudata. A tűzszentelésnél még violaszínben jelenik meg a papság, de a húsvéti örömének alatt már fehér dalmatikát olt magára a szerpap. A leckék, könyörgések és a keresztvízszentelés violaszínű ruhákkal megy végbe, de a Szentmisén ismét az örvendező fehér színű ruhák tűnnek föl és hosszú némaság után fölhangzik újra az Alleluja : örvendezzünk![6] a „Dicsőség a magasságban énekére pedig megszólal az orgona és megkondulnak ismét a Nagycsütörtökön elnémult harangok.[7]

I. TŰZSZENTELÉS.

A szertartások a tűzszenteléssel kezdődnek. Az egyház megszenteli mindazt, amire különösen a szent istentiszteleti ténykedéseknél szükség van. Mivel pedig a Nagyhét három utolsó napján a gyász kifejezésére el szokták oltani a gyertyákat és lámpákat a templomban, azért azok örvendetes föllángolása előtt, mely az Úr föltámadásakor fog bekövetkezni, alkalmasnak látszott a tüzet is megszentelni. Mint annyi sok szép szertartásnak, ennek is a nyomát Galliában találjuk,[8] ahol már Amalarius metzi diakónus (IX. század) az előbb elmondott okát adja az „új tűz megáldásának”. Mások más okát keresik e szertartásnak. Így pl. a régi kivilágítás emlékét látják benne, melyet a keresztelendők fölvonulása alkalmával már N. Konstantin császár elrendelt.[9]

A keresztelendők régi neve: illuminandi ( = megvilágositandók) is alkalmul szolgálhatott arra, hogy épp e napon történjék a tűzszentelés.[10] Mindenesetre a tűz nagyon alkalmas szimbóluma a halálnak és a föltámadásnak : elalszik, de újra meg lehet gyújtani.[11] Jelképezi azonkívül az Úr tanítását is : a kovakő, melyből a tüzet ki kell ütni, Krisztus, a tűz, melyet kiütnek belőle, a Szentlélek jelképe.[12] Rómában csak később honosodott meg a tűzszentelés, de már Sz. Bonifác idejében, azaz 751 táján, Zakariás pápa így írja le a római szokást a tüzet illetőleg : Nagycsütörtökön meggyújtottak három olajjal telt nagy lámpát és azokat félretették a templom egy elrejtett helyére, Nagyszombaton azután ezekből gyújtotta meg a pap a templom többi gyertyáit. Németországban ez nem volt szokás, ott abban az időben gyűjtőlencsével gyűjtve össze a napsugarakat keltették lángra az új tüzet.[13] A római tűzszentelés a Gelasianum tanúsága szerint egy századdal később már Nagypénteken történt.[14] Mindent egybevetve azt kell megállapítani, hogy a tűzszentelés Rómában a IX. század végén vagy a X. elején honosult meg, de Nagycsütörtökön — és csak 1200 körül találjuk meg először a nagyszombatit, mégpedig legnagyobbrészt már a mai imádságokkal.[15]

A XI. században jelenik meg e szertartás Németországban is, ahol szintén e két napon találkozunk vele, de itt a nagycsütörtöki szentelés a szombati mellett a XV. századig fönnmaradt.

Nagyon népszerű szentelmény volt ez. A házakban is eloltottak ez alkalommal minden tüzet és a szentelt tűzzel meggyújtott fával élesztették újra. Hamuját jégkár és rovarok ellen szétszórták a mezőn. Néhol — hazánkban[16] is — egy bábut is beledobtak a tűzbe, ami vagy Júdást jelezte, vagy az Ostermannt.[17]

A mai tűzszentelés három könyörgésből áll. A templom bejárata előtt gyújtják meg kovakőből a tüzet, amelyhez violaszínű vecsernyepalástban járul a pap.

Ezután a húsvéti gyertyába tűzendő öt tömjénszem megáldása következik egy különös könyörgés keretében, mely részben a tömjénre, részben a tűzre és gyertyára vonatkozik. Ennek az a magyarázata, hogy ez az imádság eredetileg teljesen a húsvéti gyertyaszenteléshez tartozott,[18] de később, mikor a tömjén neve „incensum” lett, félreértették az elején előforduló kifejezést: „super hunc incensum” (t. i. erre a meggyújtott gyertyára) és a tömjénszentelésre vonatkoztatva „super hoc incensum”-ot csináltak belőle,[19] míg a gyertyaszentelés formája az „Exultet” lett. Az öt tömjénszem jelzi a Krisztus Urunkat szimbolizáló húsvéti gyertyán az üdvözítő öt szent sebét és azokat az illatszereket, melyekkel bebalzsamozták Jézust.[20]

II. BEVONULÁS.

A szerpap most fehér dalmatikát ölt magára és kezébe vesz egy vesszőt (arundo), melynek végére három gyertya van erősítve, így indul meg a menet be a templomba. Útközben háromszor mind emelkedettebb hangon énekelvén : „Krisztus világossága” F. „Hála Istennek", — a szerpap térdhajtás mellett egyenként meggyújtja a vesszőn levő gyertyákat a szentelt tűzből. Ez a szertartás, mely a XIII. században keletkezett,[21] szinten jelképes értelmű. A vessző jelzi Krisztus emberségét, mely meghajolt a szenvedésben, de a föltámadásban visszaegyenesedett, a három gyertya (Szentháromság[22]) pedig az Istensége, mely nem mindjárt ragyogott föl teljes fényében, hanem csak lassanként.[23]

III. HÚSVÉTI ÖRÖMÉNEK ÉS GYERTYAFELAJÁNLÁS.

Ezen ünnepélyes bevonulás után a szerpap áldást kér a paptól, mint evangélium előtt szokás és megtömjénezvén a misekönyvet elénekli a húsvéti öröméneket (Praeconium paschale), miközben fölajánlja a húsvéti gyertyát.[24] Már sz. Ágoston is írt „laus cerei”-t, ami alighanem a húsvéti gyertyára vonatkozott,[25] Sz. Jeromos is tanúskodik róla,[26] hogy 384-ben Felsőitáliában már megvolt helyenként ez a szertartás, de ugyan őtőle azt is megtudjuk, hogy Rómában az ő idejében még nem volt. Ennodius páviai szerpap (+ 521-ben mint püspök) két „benedictio cerei”-t is írt, melyek gondolatmenete megegyezik a maival.[27] A Liber Pontificalis szerint Zozimus pápa (417—418) engedte meg,[28] de annyi bizonyos, hogy Rómában a Szent Péter-bazilikában a IX. században még nem volt gyertyaszentelés, azonban a X.-ben mar igen.[29] Nápolyban 770-ben már „régi szokás” a húsvéti gyertya[30] és ugyancsak, a VIII. században már a Gelasianum arról tanúskodik, hogy Galliában is megvolt e szertartás.[31] Spanyolországban még előbb, talán már a IV. vagy V. században is ismeretes volt,[32] de csak a 633.-i IV. toledoi zsinat 9. can. után lett általánossá.[33] Az „Exultet” először a VII. századi gallikán liturgikus könyvekben található föl.[34] Kezdetben Sz. Ágostont tekintették szerzőjének és a X. századi poitiersi pontificale szerint Sz. Jeromos javította volna. Sőt Honorius és Durandus szerint Sz. Ambrus a szerzője.[35] Tényleg csak annyit lehet megállapítani, hogy felsőolaszországi vagy gall eredetű.[36]

Mielőtt az Exultet fordítására áttérnénk, még meg kell jegyeznünk, hogy a húsvéti gyertya az egyházi szimbolika szerint az Üdvözítőt jelképezi, aki Húsvétkor halottaiból föltámadott.[37] Innét van, hogy igen fel szokták díszíteni ezt a gyertyát,[38] melynek már nagy méretei is mutatják, hogy a rendesnél nagyobb és ünnepélyesebb célt szolgál.[39] A szerpap a húsvéti öröméneket a rendes Praefationál sokkal ünnepélyesebb dallamban is énekli, mely a műértők szerint a régi egyházi zenének igazi mesterműve.[40]

Örvendezzenek immár a mennynek angyali seregei, örvendezzenek az isteni titkok és ily nagy Király diadala miatt harsanjon meg az üdvösség kürtje. Örüljön a föld is, melyet ily fényesség sugarai ragyognak tele és az örök Király fényétől meg világítva érezze, hogy az egész világról elmúlott a sötétség. Örüljön az egyház is, a mi anyánk, melyet ily nagy világosság fényessége díszített föl és a népek nagy rivalgásától visszhangozzék ez a terem. Azért kérlek benneteket szeretett testvéreim, kik mellettem álltok, hogy e szent világosság ily csodás fénye miatt velem együtt a mindenható Isten irgalmáért esedezzetek. Hogy aki engem érdemeimen kívül a leviták sorába fölvenni méltóztatott, az belém öntvén az ő világosságának fényét, képessé tegyen ennek a gyertyának dicséretét elzengeni. A mi Urunk Jézus Krisztus, az ő Fia által, aki vele él és uralkodik a Szentlélekkel egyetemben Isten

V. Mindörökkön örökké. F. Ámen.
V. Az Úr legyen veletek. F. És a te lelkeddel.
V. Föl a szívekkel. F. Emeljük az Úrhoz.
V. Adjunk hálát a mi Urunknak Istenünknek.
F. Méltó és igazságos.

Valóban méltó és igazságos a láthatatlan Istent, a mindenható Atyát és az ő egyszülött Fiát, a mi Urunk Jézus Krisztust, szívünk és lelkünk egész hevével és a szó erejével zengvén megdicsőíteni. Aki helyettünk az örök Atyának megfizette Ádám tartozását és a régi vétek büntetését szent vérével eltörölte. Mert ezek a húsvéti ünnepek, melyek alkalmával azt az igaz Bárányt megölték, kinek vére által a hívek ajtófélfái megszenteltettek. Ez az az éj, melyen egykor a mi Atyáinkat, Izrael fiait, kivezetvén Egyiptomból, a Vörös-tengeren száraz lábbal átkelni rendelted. Ez tehát az az éj, mely a bűnök sötétségét a tűzoszlop világosságával megtisztította. Ez az az éj, mely ma az egész földön a Krisztusban hívőket, a világ bűneitől és a bűnök homályától elválasztva, visszaadja a kegyelemnek és egyesíti a szentséggel. Ez az az éj, melyben lerontva a halál bilincseit Krisztus a pokolból győzelmesen fölszállott. Mert semmit sem használt volna születnünk, ha meg nem váltattunk volna. Ó, mily csodálatosan megbecsült bennünket a te irgalmasságod, mely körülvesz ! Ó, mily megbecsülhetetlen nagysága a szeretetnek, szolgád megváltására Fiadat adtad oda ! Ó, bizonyára szükséges volt Ádám vétke, melyet Krisztus halála eltörölt ! Ó, boldog vétek, mely ily nagy és magasztos Megváltót érdemelt ![41] Ó, valóban boldog éj, mely egyedül volt méltó megtudni az időt és órát, melyben Krisztus a halálból föltámadott! Ez az az éj, melyről írva vagyon : „És az éj világossá lesz mint a nappal: És az éj az én világosságom az én gyönyörűségemben". Tehát ennek az éjnek megszentelése elűzi a vétkeket, lemossa a bűnöket, visszaadja a bukottnak ártatlanságát és a szomorúnak vígságát. Elűzi a gyűlölködést, kieszközli az egyetértést és megtöri a zsarnokságot.

Itt szúrja bele a szerpap a gyertyába keresztalakban az öt tömjénszemet.[42]

Fogadd tehát, szentséges mennyei Atyánk, ezért az éjért hála gyanánt ezt a gyertyát esti áldozatul, melyet neked ennek a viaszgyertyának ünnepélyes felajánlásával a méhek munkájából szolgái keze által ad az Anyaszentegyház. Immár ismerjük ennek az oszlopnak dicséretét, melyet Isten tiszteletere a fénylő tűz meggyújt.

Itt a szerpap a háromágú gyertyatartó egyik gyertyájával meggyújtja a húsvéti gyertyát.[43]

Melynek fénye bar mindenfele eloszlik, mégis világossága kölcsönzésének kárát nem ismeri. Mert az olvadó viasz táplálja, melyet ez értékes világító anyagává a méhecske alkotott.[44]

Itt meggyújtják a templom lámpáit is.

Ó, valóban boldog éj, mely kifosztotta az egyiptomiakat és gazdagította a zsidókat.[45] Éj, melyben a földiek a mennyeiekkel, az emberi az istenivel összekapcsolódik. Kérünk tehát, Uram, hogy ez a neved tiszteletére megszentelt gyertya ez éj sötétségének eloszlatására állandóan fönnmaradjon. És kellemes illatáldozat gyanánt a magasságbeli világosságokkal egyesüljön. Lángjait meglássa a hajnalcsillag, az a hajnalcsillag, amelyik soha le nem nyugszik. Az, aki visszatérvén a pokol tornácából az emberi nemnek világosságára fölragyogott.[46] Kérünk tehát téged, Uram, hogy minket, a te szolgáidat és az egész papságot, valamint az ájtatos népet, meg Szentatyánkat ... pápát és főpásztorunkat ... (...) békés időket engedve e húsvéti örömökben hatalmas segítségeddel vezetni, kormányozni és fönntartani méltóztassál. A mi Urunk Jézus Krisztus, a te Fiad által, ki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egyetemben Isten mindörökkön örökké. F. Amen.

IV. 12. PRÓFÉCIA = JÖVENDÖLÉS.

A húsvéti örömének végeztével ismét violaszínű ruhát ölt a szerpap is és a tizenkét prófécia olvasása következik, melyeknek célja volt régen egyszer röviden a keresztelendők elé tárni, hogy mit tett Isten az ő üdvükért. Az első római ordók szerint ezeket görögül olvasták,[47] és csak a XIV. meg a XV. ordo bízza a pápa tetszésére, hogy csak latinul is olvastathatja.[48] Számuk helyenként változó volt[49] és olvasásuk módja legősibb formája a római egyház éjjeli istentiszteletének abból az időből, amikor még az antiphonális éneklés ismeretlen volt.[50]

Minden szentírási részlet után a szerpap fölszólítása : „Hajtsunk térdet”. F. „Keljetek föl”. — következik[51] és azután egy könyörgés, mely megfelel az olvasott prófécia tartalmának. A negyedik, nyolcadik és tizenegyedik után pedig Tractust is énekel a kar, melyekben Isten jótéteményeit dicsőíti, amiket a hívek védelmére és áldására cselekedett.[52]

I. prófécia. Gen. l, 1-2, 2. (A világ és az első ember alkotása)
II. prófécia. Gen. 5, 31-6, 22. 7, 6, 11-14. 18-8. 21. {A vízözön)
III. prófécia. Gen. 22, 1-19. (Izsák föláldozása és Isten ígérete)
IV. prófécia. Exod. 14, 24-15, 1. (Az egyiptomi sereg pusztulása)
Tractus. Exod. 15, 1-3. (A zsidók hálaéneke.)
V. prófécia, Iz. 54, 17-55, 11. (Mindenkit hív az igaz Istenhez)
VI. prófécia. Bar. 3, 9-38. (Az igaz bölcsesség és annak áldása)[53]
VII. prófécia. Ez. 37, l-14.(Csontokkal telt mezőt Isten föltámaszt)[54]
VIII. prófécia, Iz. 4,1-6. (Izrael bűnhődése után öröm : az Üdvözítő jön)
Tractus. Iz. 5, 1. 2, (Izrael az Úr szőlőkertje)
IX. prófécia. Exod. 12, 1-11. (A húsvéti bárány = Krisztus előképe)
X. prófécia. Jónás 3, 1-10. (Ninive város megtérése.)
XI. prófécia. Deut. 31, 22-30. (Mózes búcsúbeszéde : ne lázongjatok !)
Tractus. Deut. 32, l-4. (Mózes éneke.)
XII. prófécia. Dán. 3, l-24. (Nabukodnozor aranybálványa, a három ifjú nem imádja, sértetlenül maradnak a kemencében)

V. KERESZTVÍZSZENTELÉS.

A pap violaszín vecsernyepalástot ölt és a kereszt meg a húsvéti gyertya előlvitele mellett megindul a körmenet a keresztkúthoz, mialatt a kar a következő Tractust énekli:

Tractus. Zsolt. 41, 2-4. Mint a szarvas vágyódik a vizek forrásaihoz, úgy vágyódik az én lelkem tehozzád, Istenem. Szomjazza az én lelkem az élő Istent, mikor fogok eljutni és megjelenni Isten színe előtt? Könnyűim voltak kenyerem éjjel és nappal, mikor mondták nekem naponként: Hol van a te Istened?[55]

V. Az Úr legyen veletek. F. És a te lelkeddel.

Oratio. Mindenható örök Isten, tekints kegyesen újjászülető néped ájtatosságára, mely mint a szarvas keresi a te vizeidnek forrását és engedd kegyesen, hogy a hitnek szomjúsága a keresztség szentsége által lelkét és testét megszentelje. A mi Urunk...

Ezután következik a keresztvízszentelés. A mai formula majdnem szó-szerint benne van a Gelasianumban,[56] de a keresztvízszentelésnek eddig ismert legrégibb szövege már a IV. századból való.[57] Azonban a keresztséghez használt víz megszentelésére vonatkozólag már a II. századból is vannak adataink,[58] azután pedig mind sűrűbben említik az egyházi írók ezt a szertartást.[59] Hogy az egyház miért választotta a keresztség kiszolgáltatása és ezzel összefüggésben a keresztvíz szentelése napjának épp a Nagyszombatot, annak okát Durandus nagyon helyesen abban látja, hogy a keresztség részint az Úr szenvedéséből (bűnöktől való megtisztulás), részint föltámadásából meríti erejét (a kegyelem megújítása), azért szolgáltatják ki Nagypéntek és Húsvétvasárnap között.[60]

A szentelés egy Praefatio keretében történik, melyet megelőz egy könyörgés: Isten segítségével nyerjék el a keresztelendők a keresztség kegyelmét:

V. Mindörökkön örökké. F. Amen.
V. Az Úr legyen veletek. F. És a te lelkeddel.
V. Föl a szívekkel. F. Emeljük az Úrhoz.
V. Adjunk hálát a mi Urunknak Istenünknek. F. Méltó és igazságos. Valóban méltó és igazságos, méltányos és üdvös, hogy mi neked mindig és mindenhol hálát adjunk, szent Urunk, mindenható Atya, örök Isten. Aki láthatatlan hatalmaddal csodálatosan eszközlöd szentségeidnek hatását és bár mi ily nagy titkok elnyerésére méltatlanok vagyunk, te mégsem hagyván el kegyelmed adományait, a mi kérésünkre is kegyesen hallgatsz Isten, kinek Lelke a világ kezdetén a vizek fölött lebegett, hogy már akkor is elnyerje a víz a szentelés erejét. Isten, ki a gonosz világ bűneit a vízzel lemosván az újjászületés módját éppen a vízözön kiárasztásával jelölted meg: hogy egy és ugyanannak az elemnek titka legyen mind a bűnök vége, mind az erények forrása. Tekints, Uram, egyházadra és szaporítsd benne az újjászületéseket, aki kegyelmed bőséges áradatával örvendezteted meg városodat és a keresztkutat megnyitod az egész földkerekségen a nemzetek megújítására, hogy a te fölséged rendeletéből magába fogadja Egyszülötted kegyelmét a Szentlélektől.

Itt a pap kezével keresztalakban szétválasztja a vizet.[61]

Aki ezt a vizet, mely az emberek újjászületésére készíttetett, titkos hatalmának hozzáadása által megtermékenyíti, hogy megszentelést foganván és az isteni forrás szeplőtelen méhéből új lénnyé születvén mennyei nemzetségnek adjon életet. És mindazokat, akiket akár nemük a testben, akár koruk megkülönböztet az időben, a kegyelem-anya egy gyermekségre szülje. Messze távozzék tehát el innét, Uram, a te parancsodra minden tisztátalan lélek, távolodjék el az ördögi cselszövésnek minden gonoszsága. Ne legyen itt helye az ellenséges hatalom beleavatkozásának, ne vethessen cselt körüle, ne lopódzhassék bele titokban, ne ronthassa meg fertőjével.

Kezével érinti a vizet.[62]

Legyen ment ez a szent és ártatlan teremtmény az ellenség minden támadásától és tisztuljon meg minden gonoszság eltávozásával. Legyen élő forrás, megújító víz, tisztító áradat, hogy mindazok, akik ez üdvhozó fürdőben meg fognak mosdani, a Szentlélek működése által a tökéletes megtisztulás kegyelmét elnyerhessék. Azért meg + áldalak téged, vízteremtmény, az élő Isten által, az igaz + Isten által, a szent + Isten által, Isten által, ki téged az ő szavával kezdetben elválasztott a szárazföldtől, kinek Lelke fölötted lebegett.

Kezével szétválasztván a vizet, a négy égtáj felé hint belőle[63] mondván:

Aki téged a paradicsom forrásából eredeztetett és a négy folyammal az egész földet megöntöztette. Aki téged, mikor a sivatagban keserű voltál, kellemessé és így ihatóvá tett és a szomjazó nép számára a sziklából előhozott. Meg + áldalak téged Jézus Krisztus, az ő egy Fia a mi Urunk által is, aki téged a galileai Kánában csodajel gyanánt hatalmával borrá változtatott. Aki lábaival járt fölötted és akit a Jordánban János tebenned megkeresztelt. Ki téged vérével együtt oldalából kifolyatott és tanítványainak parancsolá, hogy a hívők tebenned megkereszteltessenek, mondván: „Menjetek, tanítsatok minden népet, megkeresztelvén őket az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében. Megváltoztatva a hangot így folytatja: Ezt a parancsot megtartván, mindenható Isten, légy kegyesen segítségünkre és jóságosán sugalmazz. Háromszor keresztalakban a vízbe lehel.[64] Áldd meg szájaddal ezt az egyszerű vizet, hogy a természetes tisztuláson kívül, melyet a test mosása által lehet vele elérni, a lelkek megtisztítására is hatásossá legyen. Ezután a húsvéti gyertyát belemártva a vízbe énekli: Szálljon le e kútfő teljességébe a Szentlélek ereje. Kihúzza a gyertyát, majd mélyebben belemártva emelkedettebb hangon énekli ugyanazt: Szálljon le... és így harmadszor is.[65] Azután Ψ alakban[66] háromszor rálehelvén a vízre, így folytatja az éneket: És ennek a víznek egész lényegét termékenyítse meg a megújítás erejével. Itt kiveszik a húsvéti gyertyát a vízből. Itt pusztuljanak el mindenki bűnének szennyei, itt tisztuljon meg a te hasonlóságodra teremtett és az ő eredetének tiszteletére megjavított természet minden régi rútságától, hogy minden ember, aki a megújulásnak ezt a szentségét fölveszi, az igazi ártatlanság új gyermekségére újjászülessék. Mondja: A. mi Urunk Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki el fog jönni ítélni eleveneket és holtakat és a világot a tűz által. F. Amen. A segédkezők egyike meghinti a népet vízzel[67] és merít a keresztkútból a házak meghintésére is.[68] Azután a szentelő pap a keresztelendők olajából önt keresztalakban egy keveset a vízbe e szavak kíséretében:

Szenteltessék és termékenyíttessék meg e forrás az üdvösség olajával a belőle újjászületők számára az örök életre. F. Amen.

Azután ugyanígy a krizmából[69] is mondván:

A mi Urunk Jézus Krisztus és a vigasztaló Szentlélek krizmájának beleöntése történjék meg a Szentháromság nevében. F. Amen.

Végül egyszerre öntvén olajat és krizmát ezeket mondja:

A megszentelés krizmájának, a megkenés olajának és a keresztvíznek összevegyítése történjék hasonlóképpen az Atyá + nak és Fiú + nak és Szent + léleknek nevében. F. Amen.

Ezután összekeveri kezével a vizet és a beleöntött olajakat és meghinti a keresztkutat.

Ezzel a keresztvízszentelés be is fejeződött és ha vannak keresztelendők, azokat most mindjárt meg is lehet keresztelni. Tulajdonképen egy a mai szertartás tetőpontja, mert hiszen az Üdvözítő keresztáldozatát e szentség alkalmazza az egyes hívő lelkekre. Azért ha volna keresztelendő e napon, akkor okvetlenül a szertartásnak ezen részénél kell megkeresztelni.[70] Ennek végeztével[71] az őskeresztény korban az újonnan kereszteltek ragyogó fehér ruhákban, égő gyertyákkal a kezükben vonultak a papsággal együtt a keresztelési kápolnából a templomba, aminek örömére — mint láttuk — Nagy Konstantin az utcákat kivilágíttatta és alamizsnát osztatott a szegényeknek.

VI. MINDENSZENTEK LITÁNIÁJA.

Az oltárhoz érve[72] a papság arcraborul és a karral váltakozva a Mindenszentek litániáját éneklik, melyet a hívek is térdenállva mondanak a következő évben megkeresztelendőkért.[73] Mikor a litánia e könyörgéséhez érnek: „Mi bűnösök: Kérünk téged, hallgass meg minket!” — akkor a papság bemegy a sekrestyébe és

VII. SZENTMISE.

A Szentmiséhez — a húsvéti öröm kifejezésére[74] — fehér színbe öltözvén tér vissza az oltárhoz, mialatt a kar elérvén a litánia végére 3—3-szor ünnepélyesen énekli a Kyriet „Uram, irgalmazz nekünk; Krisztus, kegyelmezz nekünk; Uram, irgalmazz nekünk”. E közben a pap elmondja a lépcsőimát, azután megcsókolván és megtömjénezvén az oltárt intonálja az angyali éneket[75] (Gloria) „Dicsőség a magasságban Istennek ...” mire az orgona diadalmas zenéje és a harangok zúgása fejezi ki az egyháznak az Üdvözítő dicsőséges föltámadása fölött érzett örömét. Az Oratio és a Szentlecke[76] a lélekben való megújulás és a Krisztushoz való emelkedés szükségességére figyelmeztet.

Lectio befejeztével a pap kezdi[77] és az énekkar feleli háromszor mindig emelkedettebb hangon az Alleluját. Majd rögtön ezután „Valljátok meg az Urat, mert jó ő, mert örökkévaló az ő irgalmassága”[78] karverssel a 116. zsoltárt éneklik Tractus gyanánt.[79]

A föltámadásról szóló evangélium[80] olvasására csak tömjént visz a papság, de gyertyákat nem. Ennek az az oka, hogy régen ez alkalommal minden neophyta kezében ott volt a keresztségnél kapott égő gyertya, az ambon mellett pedig, ahonnét a szerpap az evangéliumot olvasta, ott égett a húsvéti gyertya, tehát úgyis elég világosság lévén, szokássá vált a mostan dívó gyakorlat.[81] Az újabb (1014) eredetű Credo természetesen nincs a mai misében,[82] úgyszintén az Offertorium, békecsók és Agnus Dei is elmarad.[83] A Communio és Postcommunio helyébe lép a Vecsernye, mely igen rövid.[84] Hármas Alleluja karverssel elénekli a kar a 116. zsoltárt, majd a Magnificat következik a „Vespere autem Sabbati...” antiphonával, mialatt a pap mint rendes vecsernyén megtömjénezi az oltárt. „Öntsd belénk, Uram, a te szeretetednek szellemét, hogy kiket húsvéti szentségeiddel eltöltöttél, a te kegyeletedben egyesítsd” — könyörgés[85] után kettős Allelujás”Ite missa est.” fejezi be rendes szertartások kíséretében a Szentmisét — „hogy a hívek az Úr házából magukkal honvigyék azon magasztos éneket, mellyel a keresztény világ a Jézus föltámadása fölötti örömét tizenkilenc század óta hirdeti s melyet Sz. Jeromos szerint[86] hajdan a hívek még mezei munkájok közben is hangoztattak” — olvassuk Lonovicsnál.[87] Ezért szoktak a hívek egymásnak boldog Alleluját kívánni, ami megfelel a keletiek e napokon szokásos „Krisztus feltámadt” köszöntésének.[88]

Szentmise után nálunk kiteszik a szentsírra az Oltáriszentséget.

HÁZSZENTELÉS.

A plébános vagy valamelyik más pap azután a keresztkútból az olajak belevegyítése előtt merített vízzel a lakóházak szentelésére megy. Karinget és fehér stólát vevén magára, mikor a házba belép Krisztus Urunk szavaival így köszönti annak lakóit: „Békesség e háznak és minden benne lakónak”. — Azután meghintvén szenteltvízzel a házat és lakóit a „Vidi aquam” karverset énekli, majd pedig egy Könyörgésben arra kéri az Istent, hogy „amint a zsidók házait az Egyiptomból való kimenet alkalmával, mert a bárány vérével voltak megkenve, (mely a mi Húsvétunkat jelezte, amikor Krisztus áldoztatott föl) az öldöklő angyaltól megőrizte, úgy méltóztassék elküldeni szent angyalát a mennyből, hogy őrizze, oltalmazza, pártfogolja, látogassa és védje meg ennek a háznak minden lakóját".[89]

Nagyszombat délelőtt kezdve a böjt mindkét parancsa (hústól való megtartóztatás és egyszeri jóllakás) megszűnik. Ezzel a nagyböjt véget ért. A nagyszombati Completorium után, már a húsvéti Szűz Mária karvers hangzik föl: „Regina caeli, laetare, alleluja”.[90]

Oratio. Isten, ki e szentséges éjt Urunk föltámadásának dicsőségével világossá tetted, tartsd fenn családod új sarjadékában a fiúvá fogadás lelkét, melyben részesítetted, hogy testben és lélekben megújulván, neked tisztán szolgálhasson.

_____________________

[1] Így tudja ezt már Durandus is, aki az apostolok elrejtőzésével magyarázza a napi istentisztelet hiányát (Rat. div. off. 207. o.)

[2] Az első csillag megjelenése után kezdték. (Nilles: Kalend. II. 270. o.) Sajnos a húsvéti virrasztás részleteit a jeruzsálemi zarándoknő nem írja le, mert „vigilae autem paschales sic fiunt quemadmodum ad nos.” (Peregr. c. 38. Corp. ser. eccl. Lat. 39,90.) De a görögök szintén fényes szertartások között virrasztották át már akkor is az éjjelt. L. Nysszai Sz. Gergely: Or. 4. in s. Pascha (M. Gr. 46, 681.) és Naz. Sz. Gergely: Or. 42. (M. Gr. 36, 623.)

[3] Már a II. században. (Tertullianus: De bapt. c. 19.)

[4] Így Duchesne: i. m. 239. stb; de még Durandus idejében is éjjel voltak néhol a húsvéti szertartások.(i. h.), amint ma is a görögöknél. (A keletiek Húsvétját és az arról szükséges tudnivalókat illetőleg l. Mihályfi: 169. sköv. o., azután Miksa hrg.: Praelectiones ... I. 93. sköv. és Nilles; Kalend. II. 256. sköv. o.)

[5] (Müller); Mihályfi szerint azonban már a IX. vagy X. században. A szent sírra az Oltáriszentséget csak a mise után szokás kitenni (Így írja elő az eszterg. Director. 1918. 50. o.)

[6] Szó szerint „dicsérjük az Istent”, de az egyház használatában az öröm kifejezésére szolgál. Ilyen értelemben használja már a Jelenések könyve is (19. fej.) I, még „Hetvenedvasárnap”.

[7] Régen t. i. ez volt a mise eleje. A nagyszombati misében, általában csak a legrégibb részek vannak még, az újabbak — amint látni fogjuk — elmaradnak.

[8] Duchesne szerint brit vagy ír szokás volt ez, melyet a VIII. századi misszionáriusok hoztak a kontinensre. Ezt a nézetet a Sz. Patrik legendára építi. (Origines ... 240. o.)

[9] Eusebius: Vita Const. 4, 22. így Thalhofer: Handbuch I. 640. o., aki különben megemlíti azt a föltevést is, hogy e szertartás a pogány Wuotan tiszteletére gyújtani szokott tavaszi tüzek elnyomására rendeltetett. (L. még Mihályfi: A nyilvános istentisztelet. 146. o.)

[l0] Így Kellner: Heortologie 64. o.

[11] Duchesne: i. h.

[12] Franz: Die kirchl. Bened. I. 516. o. és már Durandus: Rat. div. off. 209. o.

[13] Epist. Zach. pp. ad Bonif. 87. Id. Thalhofer: Handbuch I.

[14] Gelas. I. 42. (id. Franz: i. m. I. 509. o.)

[15] A X. római ordóban.

[16] Szaniszló: A kath. Anyaszentegyh. ünn. szert. 85. o. Júdás megégetése. „Ez régi közmondás és jelenti, hogy valamint az előbbi esztendőből fönnmaradt szentelt olaj az új szentelt olaj megérkeztével e tűzben megégettetik: úgy lőn Júdás, Krisztus árulója is, a tűznek, mégpedig a kárhozat tüzének boldogtalan prédája”.

[17] Franz: i. m. I. 517. o.

[18] Így még a Gelasianumban.

[19] Először a st. jumiégesi Sacramentariumban (tehát a IX. vagy XI. században) szerepel tömjénszentelő ima gyanánt, a „hoc incensum” a XII. században jelenik meg. Franz: i. m. I. 529.)

[20] Durandus: i. m. 200. és Szaniszló: i. m. 87. o.

[21] Nyoma van ugyan már a XII. római ordóban, de a teljes szertartás csak a XIV.-ben van meg, tehát a XIII. században. (M. L.. 78, 1218.) L. Binterim: Denkw. V. 221. Durandus még nem említi.

[22] Így Szaniszló is: i. m. 87. o.

[23] így Thalhofer: i. m. 641. o.

[24] Ez nem szentelés csak fölajánlás. (Franz: i. m. I. 5-17. és Thalhofer; i. h.) Durandus ebben is mysztikus értelmet keres: a szerpap jelzi a gyöngébb nemet, azért szenteli ő, mert Krisztus is először Mária Magdolnának jelent meg. (Rationale 208. o.) Később is mindenütt szerpap énekelte, csak Ravennában maga a püspök, (Így N. Sz. Gergely: Epist. XI. 20.)

[25] De civ. Dei 15, 22. (M. L. 41, 467.)

[26] Epist. 18. ad Praesidium diac. (Piacensa) (M. L. 30, 182.) ő nem helyesli az ez alkalommal mondott énekeket.

[27] (Corp. ser. eccl. Lat. 6, 415. sköv.)

[28] „Per parrocia concessa licentia cereum benedicendi” (I. 87, 225.) U. i. Amalar: De eccl. off. 1. 17. (M. L. 105, 1033.) és Durandus: Rat. div. off, 208. o.: Zozimus és I. Theodorus pápa.

[29] I. római ordo, M. L. 78, 955. így Franz i. m. I. 526. o., míg Thalhofer szerint a VI. században Rómában már rég szokás volt a gyertyaszentelés, (i. m. 644.)

[30] — egyszer meg is gyúlt itt a templom tőle — (Franz: i.m. 527. o.)

[31] ed. Wilson 80. o. A Gelasianum húsvéti öröménekének gondolatmenete megegyezik Ennodiuséval.

[32] Prudentius M. L. 59, 818.

[33] M. L. 34, 369.

[34] Bobbioi Sacram., Missale Gallic. vetus, Missale Gothicum,

[35] V. ö. a Te Deum hynmusz szerzőjére vonatkozó találgatásokkal.

[36] Franz: i. m. L 533. sköv. o. Alsóitáliában ezt tekercsről énekelték. Amint a szerpap a tekercset forgatta, mindig a szövegnek megfelelő kép fordult a nép felé, mert a képek éppen e célból fordítva voltak rajzolva a szöveg közé. Ilyen pergamenttekercsek még a XIV. és XV. századból is maradtali fönn. (Thalhofer: i. m. 645. o. stb.)

[37] Durandus szerint még azt a tűzoszlopot is eszünkbe juttatja, mely a zsidókat a sivatagban vezette. (Rat. div. off. 209.)

[38] Régen az év ünnepeit is rárótták, vagy pedig egy táblára fölírva ráakasztották. (Nilles: Kalend. II. 270. o.); Durandus szerint Parisban a szenvedés ereklyéit is rátették. (i. h.)

[39] A püspökök szertartáskönyve szerint kiválóan nagy legyen. Hogy mely alkalmakkor kell meggyújtani, arra vonatkozólag l. Mihályfi: i. m. 147. o. Áldozócsütörtök evangélium után el kell oltani, mert ekkor az általa jelképezett üdvözítő fölment a mennybe.

[40] Nickel: Heil. Zeiten II. 268. o. (id. Lonovics: i. m. 180. o.) L. még Braun: Osterprakonium und Osterkerzenweibe. (St. aus. M. L. 56. (1899.) 273. sköv.)

[41] Ezt az első hallásra kissé merésznek tetsző két mondatot — mely pedig csak a szerető szív lángodozásának természetes túlzása, de semmiképpen sem akar theologiai vélemény lenni - a IX. és X. században kihagyták. (Lonovics : i. h. és Franz : i. m. I. 540. o.)

[42] A XII. század óta.

[43] Mint láttuk a háromágú gyertya a Szentháromság syimboluma, míg a húsvéti gyertya Krisztus Urunkat jelképezi azért mondja e meggyújtásról

Szaniszló : „Deum de Deo, lumen de lumine”. (i. m. 87. o.) Régen Poitiersban egy kígyóalakú csőre erősített gyertyával gyújtották meg (rézkígyó). Az örömének e helyén pedig már a XI. század óta történik a meggyújtás, (Franz : i. m. I. 547. o.) .

[44] Régen itt következett a méhek dicsérete, melyet részint dagályossága miatt, részint pedig a benne előforduló physiologiai tévedés miatt később (X. században) kihagytak. A régiek ugyanis a méhet a szüzesség symbólumának tekintették, mert azt gondolták, hogy parthenogenezis által szaporodik a száján keresztül. (Franz : i. m. I. 541. o.)

[45] Ez nem volt rablás az akkori zsidók részéről, hanem jogos kárpótlás az egyiptomiaktól elszenvedett sok igazságtalanságért. {J... Zschokke : H. S. 85. o.)

[46] t. i. az Üdvözítő.

[47] A IV. században Jeruzsálemben Húsvét után nyolc napig tanulták az újonnan kereszteltek a hittitkokat. Ezeket is görögül mondta a püspök és egy presbyter fordította le a hallgatóságnak szír és latin nyelvre. (Peregr. c. 47. Corp. script. eccl. Lat. 39, 99.)

[48] Thalhofer, Handbuch 1.647.

[49] Néhol 14, másutt 24 is. Gelasianumban 10, Gregorianumban csak 7. Már Sz. Ágoston is említi ezeket. (Sermo 2. in Sabb Sancto — id. Lonovics: i. m. 181. o.)

[50] Pachomii vita c. 22. (M. L 73, 243) és Reg. s. Bened. c. 11. (id. Thalhofer.)

[51] Kivéve a 12. után, mert ebben azt olvassuk, hogy Nabukodonozor a bálvány előtt parancsolt térdhajtást.

[52] Müller: Das Kirchenjahr 315.o. Szerinte ez a 12 prófécia az Úr Jézus által tanított új életmód bemutatása. (i. m. 313. sköv. o.)

[53] Így Müller : i. h.

[54] Mint az élettelen csontváz, olyan az emberi lélek Isten kegyelme nélkül. Azonban a Mindenható irgalma a keresztség szentségében új és magasztos életre hívja a bűn által meghalt lelkeket. (Kramp : i. m. II. 198.)

[55] Már a IV. században is erre alkalmazták a 41. zsoltárnak ezeket a verseit. Pl. Sz. Ágoston : Enar. in Ps. 41. (id. Lonovics : i. m. 180. o.)

[56] ed. Wilson 84. sköv. o. (Mihályfi : i. m. 147.)

[57] Thmuisi Serapion püspök (+ 362) imái között található.

[58] Excerpta Theodoti c. 82. (M. L. 9, 695.) és Tertull. : De bapt. c. 4. (id. Thalhofer.)

[59] Sz. Cyprianus: Epist. 70. ad Jan., epist. 73.; Sz. Vazul: De Spir. So. c. 27.; jeruzs. Sz. Cyrill: Catech. Mystag. 3.; Sz. Ambrus: De sacram. I. 5. stb.

[60] Rationale div. off. 211. o. V. ö. Róm. 6, 4.

[61] Müller magyarázata : a kereszt négy ága szerint csurogjon a Megváltó vére az új paradicsom négy világtája felé (i. m, 918. o.); Durandus e szertartásban exorcizmust lát. (i. m. 212.) Ez már a Gregoriánumban megvan.

[62] Ezzel jelzi annak birtokbavételét és megszentelését a papi hatalom által.

[63] Ez azt juttatja eszünkbe, hogy a keresztség kegyelme az egész világra elterjedt. (Durandus : Rat. div. off. 212. o. ; Müller: i. m. 318. o.; Lonovics: i. m. 184. o. stb.)

[64] Így már a Gregorianum, az óspanyol (mozarab misekönyv és a görögök euchologiuma is. (Lonovics i. h. 3. jegyz.) „hogy valamint lehelete által öntött lelket Isten az első emberpárba s valamint Jézus a Szentlelket az apostolokkal lehelete által közölte, úgy a keresztvízben is a Szentlelket a hívekre az Úr mindenható ereje árassza”.

[65] A Szentléleknek ez a segítségül hívása a Krisztust jelképező húsvéti gyertya belemerítése által a szentelés főpontja, (így Thalhofer: i. m. 650. o.) Értelme: miként Jézus a Jordánba lépvén megszentelte a vizet, úgy szentelődjék meg az most is az ő jelképének belemerítése által. Régen a keresztelendők és a gyertyavivők tették bele gyertyáikat (már a 800 körül írt st. amandi ordó is tud erről. l. Duchesne: Origines . .. Append. 461. sköv. o.), a húsvéti gyertyát a XII. század óta merítik bele. (Franz: i. m. I. 551. o.)

[66] A keresztrefeszített Üdvözítő alakja. (Müller: i. m. 319. o.) Mások a Szentháromság jelképének tartják. Igen szellemes magyarázat, mely a görög Ψ betűt ψυχή = lélek rövidítésének tekinti. Eszerint mintegy lelket lehelvén a vízbe a pap megeleveníti azt. A következő szavak igazolni látszanak e föltevést. (Kramp. i. m. II. 206.)

[67] (Annak emlékeztetekéül, hogy egykor ők is a keresztkút habjaiban lettek az igaz egyház sorsosi s hogyha lelkeiket bűn fertőzteti, igyekezzenek azt az Őszinte bánat könnyeivel tisztára mosni." (Lonovics: i. m. 185. o.)

[68] L. alább házszentelés.

[69] „Per huiusmodi ergo admixtionem unio Christi et ecclesiae significatur, nam chrisma est Christus, aqua populus. (Durandus: Rat. div. off. 213. o.)

[70] L. Kramp. i. m. II. 207.

[71] Abban az időben (mint a görögöknél most is) mindjárt a keresztség után következett a bérmálás is, de már Durandus úgy tudja, hogy hét nappal később lettek a neophyták megbérmalva. (Rat. 216. o.)

[72] Régen az említett körmenet alatt énekelték a Mindenszentek litániáját.

[73] A szentek segítségéért e litániával az egyház minden fontos cselekmény alkalmával szokott könyörögni, (pápa-, püspök-, templomszenteles stb.) L.Kiss: Imádkozzunk 237. o. (egészen a Miatyánkig kizárólag.)

[74] Nem szabad elfelejtenünk, hogy ez tulajdonképpen már húsvéti mise, melyet régente már Húsvét hajnalán mutattak be az Úrnak. (A hajnali csillag föltüntekor: Gelasianum.)

[75] Nincs Bevezetés (Introitus), mert ez mint antiphonális ének (u. e. áll a Fölajánlás és Áldozásra is) későbbi eredetű, (VII. század vége: Duchesne: Origines ... 246.) már pedig ilyen nagy ünnepélyes alkalommal mindig ragaszkodtak a régi szokásokhoz és tartózkodtak a változtatásoktól. (Thalhofer: Handbuch. L 652. o.) — Azért nincs Introitus — írja Durandus — mert Krisztus, aki pedig a principium, még a sírban nyugszik. (Rat. 218. 0.)

[76] Kolossz. 3, 1—4.

[77] A főpapi misében az alszerpap ilymódon figyelmezteti erre a celebranst: „Főtisztelendő Atya! nagyörömet hirdetek Önnek, ami annyit tesz: Alleluja!”

[78] Zsolt. 117, 1.

[79] Alleluja már az öröm kifejezője, de az utána következő Tractus mutatja, hogy még a Nagyböjtben vagyunk. Erről az ősrégi szertartásról l. Wolter: i. m. IV. 393. és 428. o.

[80] Mt. 28, 1—7.

[81] Thalhofer i. h. Mihályfi 148. o. Durandus szerint azért nincs gyertya, mert még akkor senki sem hitte az Üdvözítő föltámadását, de tömjén van, mert az asszonyok illatszereket hoztak az Úr sírjához, (i. h.) Kb. u. i. XIV. Bened. I. 8.

[82] Durandus szerint ez sokak kételkedését akarja kifejezni, mellyel a föltámadás hírét fogadták. Az Ő idejében néhol volt Credo e napon.

[83] A már előbb említett okon kívül az Offertorium azért is elmarad, mert e napon a húsvéti gyertya az oblatio, (Mihályfi 147. o.) azután meg Durandus szerint „még nem támadott föl, aki adhatna nekünk mit fölajánlani.” A hívek áldozásával összefüggő békecsók az áldozás elmaradásával együtt szintén elmaradt, az áldozó neophyták pedig már bérmáláskor megkapták. (Thalhofer 652. o.) Gavantus szerint azért, nincs, „mert még nem mondta Krisztus az apostoloknak: Békesség nektek!” (Lonovics 190.) Agnus Dei csak a VII. század óta énekeltetik (Sergius pp. 687—701.), különben is énekelték már a litániában, tehát ismételni nem kell.

[84] A szertartások már úgyis hosszúra nyúltak, azért nem akarja az egyház fárasztani az újonnan keresztelteket és híveit hosszú officiummal. (Így magyarázták ezt már a régiek is.) V. ö. Sz. Ágoston: Sermo 228. in die paschae (Mur. Lit. Rom. vet. II. 61.) és a zarándoknő a IV. században: „sed totum ad momentum fit propter populum, ne diutius tardetur et sic iam dimittitur populus." (Peregr. c. 38. - Corp. scr. 39, 81.)

[85] Ezt az imát mondja a pap a húsvéti időben a Szentmisén kivül) való áloztatás után is. — A vecsernye éneklése e helyen a X. század óta szokásos. (Thalhofer I. 653.)

[86] Epist. 18. ad Marcell.

[87] I. m. I. 189. o.

[88] Felelet: „Valóban föltámadt” (Mihályfi 170 o.) Ezt régen nyugaton is gyakorolták: „Resurrexit Dominus: Deo gratias” vagy „Et apparuit Simoni" — utána békecsók. (Durandus 221. o.)

[89] Ennek az imának elemei már a Gelasianumban vannak. {V. ö. Franz: i. m. L 604. sköv.) E szertartás a római és esztergomi Rituáléban egyformán megtalálható.

[90] Kiss: Imádkozzunk 11. o. Szerzője ismeretlen. Alighanem a XIII. századból ered.A régiek szerint N. Sz. Gergely pápa idejében Húsvét táján nagy pestis pusztított, miértis a pápa elrendelte, hogy hordozzák körül könyörgő körmenetben a Sz. Lukács által festett Mária képet. Ez alkalommal a kép mellett három angyal hangja hallatszott, akik azt énekelték: Regina caeti laetare ... mire N. Sz. Gergely folytatta: Ora pro nobis Deum, alleluja — és látta amint az Úr angyala letörölve véres kardját visszadugta azt hüvelyébe, mire a pestis megszűnt. (Durand: Rat. 224. o. és mások.) Nagyon helyesen jegyzi meg erre Lonovics, hogy ez eseményről épp N. Sz. Gergely legrégibb életírói nem tudnak.

(Forrás: Dr. Artner Edgár: Az egyházi évnek, ünnepeinek és szertartásainak kimerítő leírása és magyarázata a művelt közönség számára különös tekintettel a magyar viszonyokra. Szent István Társulat, Budapest, 1923. 166-189. old.)