2018. április 2. Húsvéthétfő
2018. április 02. írta: Katolikus Válasz

2018. április 2. Húsvéthétfő

Stációs templom: Szent Péter bazilikája

hh.jpgAz Egyház új báránykáit: a Húsvét alkalmával megkeresztelt hívőket először a legfőbb pásztornak, Szent Péternek a templomába vezeti el. Szent Péter bazilikájában van ma Rómában a főistentisztelet, ö szól hozzánk a szentleckében, az evangélium elbeszélése szerint is neki jelenik meg az Úr. Egyébként az egész szentmise a megkeresztelt hívők új életének boldogságát hirdeti. A mai evangélium teljesen bevezet az apostolok lelkivilágába. Látjuk a küzdelmet, a hit és a kételkedés, a remény és a bizonytalanság között, melyet a feltámadásról szóló első hírek keltettek bennük, míg végre a Megváltó jelenlétének világossága elűzött minden sötétséget.

Lectió (ApCsel 10,37-43)

Azokban a napokban: Péter a nép között állva így szólt: Atyámfiai, ti tudjátok, mely ige lett az egész Judeában; mert Galileában kezdődött az a keresztség után, melyet János hirdetett; hogy őt, a názáreti Jézust miképen kente föl Isten Szentlélekkel és erővel; ki körűljárt, jóltévén és meggyógyítván mindazokat, kiken az ördög hatalmat vett, mert az Isten vala ővele. És mi tanúi vagyunk mindazoknak, miket a zsidók tartományában és Jeruzsálemben cselekedett, hol őt megölték, felfüggesztvén a fára. Ezt az Isten feltámasztá harmadnapon, és nyilván megjelenté őt - nem az egész népnek, hanem az Istentől eleve rendelt tanúknak, nekünk, kik ettünk és ittunk ővele, minekutána feltámadott halottaiból. És megparancsolá nekünk, hirdessük a népnek és bizonyítsuk, hogy ő az, ki Istentől az elevenek és holtak birájává rendeltetett. Erről minden próféták bizonyságot tesznek, hogy a bűnök bocsánatát az ő neve által nyerik mindnyájan, kik őbenne hisznek.

Evangélium (Lk 24,13-45)

Abban az időben: Ime ketten Jézus tanítványai közül az napon menének egy Emmausz nevű helységbe, mely hatvan futamnyi távolságra való Jeruzsálemtől. És ők beszélgetének egymással mindazokról, amik történtek vala. És lőn, mikor szót váltottak és kérdezkedtek egymás között, önmaga Jézus oda érkezvén, velök méne. Az ő szemeik pedig tartóztatva valának, hogy meg ne ismerjék őt. És mondá: Micsoda beszédek ezek, melyeket egymással váltotok útközben, és szomorúak vagytok? És felelvén egyik, kinek Kleofás vala neve, mondá neki: Te vagy-e egyedüli jövevény Jeruzsálemben, ki nem tudtad meg, amik abban történtek e napokban? Kiktől ő kérdé: Micsodák? És felelének: A názáreti Jézus felől, ki próféta férfiú volt, hatalmas a cselekedetben és beszédben, Isten és az egész nép előtt; és mimódon adták őt a főpapok és a mi fejedelmeink halálos itéletre, és megfeszitették őt. Mi pedig reménylők, hogy ő megváltja Izraelt. És most mindezek után harmadnapja ma, hogy ezek történtek. De némely közülünk való asszonyok is rémítének minket, kik virradat előtt a sírnál voltak, és nem találván az ő testét, visszajöttek, mondván, hogy ők angyalok jelenését is látták, kik őt élni mondják. És némelyek közülünk a sírhoz mentek, és úgy találták, amint az asszonyok mondották, őt magát pedig nem találták. Erre ő mondá nekik: Oh balgatagok és késedelmes szívűek mindazok elhívésére, miket a próféták szólottak. Nem ezeket kellett-e szenvedni a Krisztusnak, és úgy menni be az ő dicsőségébe? És elkezdvén Mózesen és mind a prófétákon, fejtegeté nekik mind, amik az irásokban felőle szóltanak. És elérkezének a helységhez, ahova mennek vala, és ő tovább látszék tartani. De kényszeríték őt, mondván: Maradj velünk, mert esteledik és már hanyatlik a nap. És betére velök. És lőn, mikor, letelepedvén velök, vevé a kenyeret, és megáldá, és megszegé, és nekik nyujtá. És megnyilának az ő szemeik, és megismerék őt; de ő eltünék szemeik elől. És mondák egymásnak: Nemde szivünk gerjedez vala bennünk, midőn szólott az úton, és megfejtette nekünk az irásokat. És fölkelvén azon órában visszatérének Jeruzsálembe, és egybegyűlve találák a tizenegyet és azokat, kik velök valának, mondván: hogy valóban föltámadott az Úr, és megjelent Simonnak. És ők is elbeszélék, amik az úton történtek vala és mint ismerték meg őt a kenyérszegésben.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása