Titkos marad a német püspökök interkommúnió-tervét elutasító szentszéki határozat?
2018. április 19. írta: Katolikus Válasz

Titkos marad a német püspökök interkommúnió-tervét elutasító szentszéki határozat?

cna_5ad7774794300_143146.jpgAhogy tegnap beszámoltunk róla, több katolikus sajtóorgánum értesülése szerint is elutasította a Hittani Kongregáció a német püspöki kar interkommúnió-tervezetét, miután hét német püspök a Kongregációt a tervezet felülvizsgálatára kérte. A sajtóértesülések szerint az elutasítást közlő levelet, amelyet a Hittani Kongregáció prefektusa, Luis Ladaria érsek írt, maga Ferenc pápa is aláírta.

Most azonban további részletek derültek ki a döntésről és annak körülményeiről.

A National Catholic Register német forrásra hivatkozva azt írja, hogy az új prefektus, Ladaria érsek által leírtak "semmiben nem különböznek" a prefektuselőd Gerhard Müller bíboros által az ügy kapcsán nyilvánosan elmondottaktól.

A katolikus híroldal ugyanakkor azt is közölte, hogy Ferenc pápa ismeretlen okból elrendelte a Kongregáció elutasító határozatának titokban tartását. Amennyiben ez igaz, az abban foglaltak nem kerülhetnek (legalábbis hivatalos úton) a nyilvánosság elé, a Kongregáció levelét csak német püspökök olvashatják. Ez aránytalan helyzetet teremtene a német püspöki kar álláspontjával szemben, tekintve, hogy a püspöki kar elnöke, Reinhard Marx bíboros nyilvános (de téves) érveket hangoztatott az interkommúnió tervezett lehetősége mellett.

A Register arról is értesült, hogy az interkommúnió tervezetére Németország 67 püspöke közül mindössze 13 szavazott nemmel a püspöki kar rendes tavaszi nagygyűlésén (aminek végén a tervezet nyilvános bejelentése is megtörtént). A tervezetet ellenző püspökök közül heten fordultak a Hittani Kongregációhoz felülvizsgálatért, közülük öten a bajorországi régió püspökei (a bajor régiónak összesen hat püspöke van). A Register információ szerint ez az ellenállás komoly feszültséget teremtett a bajorországi egyházi vezetés és Reinhard Marx bíboros között.

A német püspöki kar szóvivője, Matthias Kopp, egyelőre tagadta az elutasító határozat létét. Mint elmondta, a konferenciának "nincs tudomása" bármiféle elutasításról, de ha létezik is ilyen, Marx bíboros a Hittani Kongregációnak amúgy sem küldte el a hivatalos tervezetet, az eddig nyilvánosan közöltek annak csupán "egy vázlatát" jelentik, amely még felülvizsgálat alatt áll.


Kapcsolódó cikkünk:
- Amoris Laetitia: a megvalósult freiburgi lázadás

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csaba_carmarthen 2018.04.21. 23:28:40

Semmiképp se ámítson el titeket senki, mert előbb az elpártolásnak kell bekövetkeznie...
www.youtube.com/watch?v=yHZ6e_-Mec4&t=6

....az elpártolásnak...
www.youtube.com/watch?v=DxVVrdXaJoA&t=8s

kell bekövetkeznie...

2 Tessz 2,3

"Közülük az egyikből szarv nőtt ki. Először parányi volt, de aztán annál jobban megnőtt dél, kelet és a dicső ország felé. Sőt felnőtt az ég seregéig, a seregből és a csillagok közül néhányat a földre vetett, és összetiporta őket. Felnőtt egészen a (mennyei) sereg Fejedelméig,

megszüntette a mindennapi áldozatot,

és elpusztította szentélye helyét és seregét. A mindennapi áldozatot gonosztettel váltotta fel, az igazságot földre tiporta, és minden tette sikerrel járt.... "

Dán 8, 9 sk.

Nihil Obstat et Imprimatur
www.tlig.org/en/testimonies/churchpos/nihilobstat/

Igen ünnepélyesen mondom nektek: elérkezett a lázadás órája! Itt van annak órája, aki azt állítja, hogy sokkal nagyobb, mint amit az emberek "istennek" neveznek. És ő közöttetek van. Az a vágya, hogy szentélyemben emelje trónra magát, hogy saját tanításával tetszelegjen...

megszentségtelenítve az Oltáriszentség alapítását, az én alapításomat. Ő és a hozzá hasonlók el akarják törölni Örök Áldozatomat, meg akarják törni szövetségemet és törvényemet.

És ha ez megtörtént, a lázadó azzal fog sokaknak hízelegni, hogy nagy megtiszteltetésben részesíti őket. Ezért fogják sokan elismerni őt és tanítását.

De az enyémek, az én jákobjaim, akik ismernek engem, ők szilárdan fognak mellettem állni és szembeszállnak vele.

A lázadó már most is sokakat rávesz arra, hogy dühödt támadást indítsanak szentjeim ellen , mert szívét arra használja, hogy elpusztítson mindenkit, aki szent. Most rejtve van, de adott időben felkel, hogy elkövesse gonosztettét... A Sátán már sok éve lekötötte őt..

És ti, nehogy elveszítsétek reményeteket! Ezért mondtam: "Áldott, aki hiszi, hogy beteljesedik ígéretem... Édesanyám és én tanítványokat nevelünk, akik személyes, meghitt barátainkká válnak. Egyenesen fognak állni mint gyertyák a gyertyatartón és a megpróbáltatás idején világítani fognak. Egyházam erős oszlopai lesznek, mert Szentlelkem megsegíti őket és Ő lesz belső erejük. www.tlig.org/hu/humsg/hum982.html

Nihil Obstat and Imprimatur (TLIG: Testimonies: Church Position)

„Tudod már, miért jöttem el hozzád? Nézd, most tudtodra adom, mi van megírva az igazság könyvében." Dan10,20

A Szent Eucharisztia Létezésének veszélybe kerülése Egyházamon belül azok önteltségén keresztül fog megmutatkozni számotokra, akiknek terve az Igazság megváltoztatására komolyan elkezdődött.

Nem számít, hogy sokan gúnyolódnak ezen Küldetésemen, mely azért van, hogy felkészítsétek lelketeket a Nagy Napra. Idővel tudni fogjátok, hogy valóban Én vagyok az, Jézus Krisztus, Aki eljött hozzátok, hogy szolgáljon titeket.

Én vagyok a ti Mesteretek és egyben a ti Szolgátok. Nektek, felszentelt szolgáim, emlékeznetek kell a státuszotokra (papi mivoltotokra), és nem szabad arról megfeledkeznetek. Szolgaként nem lehettek egyben mesterek is. Mert ha ti mesterek vagytok, akkor ti nem szolgálhattok Nekem.

Egyházamban sokan közületek már elfelejtették azt, amit tanítottak nekik. Elfelejtettétek Isten Szavát.

Ígéretem az, hogy ellátlak benneteket az Élet Táplálékával – Testemmel és Véremmel –, és mégis ti újból meg fogtok tagadni Engem.

Ti ezt azáltal fogjátok megtenni, hogy eltávolítjátok a Szent Eukarisztiát Isten Templomából, és annak helyébe egy hullát helyeztek.

A helyettesítés ravasz módon fog történni, és el fog tartani egy ideig, míg ezt a gonosz cselekedetet meg tudjátok érteni, amelyet rátok erőltetnek.

Mivel a Testem a Szent Eukarisztia által fenntart benneteket, a Testem, Egyházam lesz az, amely halált fog hozni azon lelkek számára, akik félredobnak Engem.

Az utálat megmutatkozására az idő nagyon rövid. Az idő, amelyben választanotok kell Ösvényem és a hamis próféta között, szinte rajtatok van. Figyeljétek most, hogy a csaló, mint forgatja ki az Igazságot. Nézzétek, hogyan magasztalja fel magát az Én helyemen, de közben vonakodik attól, hogy Isten szolgájaként az Igazság ösvényén járjon. 2013. március 28. csütörtök

„Tudod már, miért jöttem el hozzád? Nézd, most tudtodra adom, mi van megírva az igazság könyvében."

Dán 10, 20 sk.

csaba_carmarthen 2018.05.20. 17:01:30

56.

Imahadjárati IMA -
A PAPSÁG RÉSZÉRE AKIK VÉDELMET KERESNEK A SZENT EUCHARISZTIÁNAK

„Ó, Drága Atyám, a Te Drága Fiad nevében, aki feláldozta Magát a Kereszten az egész emberiségért.

Segíts meg engem, hogy hűséges maradjak az Igazsághoz.
Boríts be engem a Te Fiad Drága Vérével, és add meg nekem a Kegyelmeket, hogy továbbra is hittel, bizalommal és becsülettel szolgáljalak Téged, papi szolgálatom hátralevő részében.

Soha ne engedd, hogy eltérjek a Szentmise-Áldozat valódi értelmétől vagy a Szent Eucharisztia, Gyermekeidnek való bemutatásától.

Add meg nekem az erőt, hogy Téged képviseljelek, és úgy tápláljam a Te nyájadat, ahogy táplálni kell őket, a Te Fiad, Jézus Krisztus, az Emberiség Megváltójának Testével, Vérével, Lelkével és Istenségével. Ámen.”


56.

Az utca másik oldalán. Pesti Piar. Színes, magyar dokumentumfilm.
www.youtube.com/watch?v=w7KsyRyeRbY

További Imahadjárati IMÁK:

70.

Ima a Papság részére az Egyház megmentésére.

„Ó, Drága Jézus, segítsd meg Felszenteld Szolgáidat, hogy felismerjék az Egyházadon belüli szakadást, amikor az kibontakozik. Segítsd meg Felszenteld Szolgáidat, hogy megingathatatlanok és hűek maradjanak a Te Legszentebb Igédhez. Soha ne engedd, hogy a világi törekvések elhomályosítsák az Irántad való tiszta szeretetüket. Add meg nekik a kegyelmeket, hogy tiszták és alázatosak maradjanak Előtted, és hogy tiszteljék a Te Legszentebb Jelenlétedet az Oltáriszentségben. Segítsd és vezesd mindazon felszentelt szolgákat, akik szeretete esetleg kihűlt Irántad, és éleszd újra Szentlelked tüzét az ő lelkükben minden pillanatban. Segítsd meg őket, hogy felismerjék - az eltérítésükre elébük helyezett – kísértést Nyisd fel szemüket, hogy meglássák az Igazságot minden időben.Áldd meg most őket, Drága Jézus, és borítsd be őket a Te Drága Szent Véreddel, hogy megóvd őket minden veszedelemtől. Adj nekik erőt, hogy ellenálljanak a sátán csábításának, ha eltérítené őket annak varázsa, hogy tagadják a bűn létezését. Ámen.”

81.

Ima a Szentáldozás Ajándékáért

Ó, Mennyei Ostya, töltsd el testemet a szükséges táplálékkal.
Töltsd el lelkemet Jézus Krisztus Isteni Jelenlétével. Add meg nekem a kegyelmeket, Isten Szent Akaratának teljesítéséhez. Tölts el engem a Te Szent Jelenlétedből áradó békével és nyugalommal. Soha ne engedj kételkednem a Te Jelenlétedben.

Segíts elfogadnom Téged Testben és Lélekben, és segíts elfogadnom, hogy a Szent Eucharisztia által nekem adományozott Kegyelmek segítenek majd hirdetnem a mi Urunk, Jézus Krisztus Dicsőségét. Tisztítsd meg szívemet.

Nyisd meg lelkemet, és szentelj meg engem, mikor a Szent Eucharisztia nagy Ajándékát magamhoz veszem. Add meg nekem a kegyelmeket, melyeket a Szent Eucharisztia adományoz Isten minden gyermekének, és adj nekem mentességet a Tisztítótűz lángjaitól. Ámen.



83.

Ima a büntetések enyhítéséért

„ Ó drága Atya, Magasságos Isten, mi, a te szegény gyermekeid, leborulunk a Te Mennyei Dicsőséges Trónod előtt.

Könyörögve kérünk Téged, szabadítsd meg a világot a gonosztól.

Irgalmadért esedezünk azon lelkek számára, akik rettentő nehézségeket okoznak Gyermekeidnek a földön.

Kérünk, bocsáss meg nekik.

Kérünk, távolítsd el az Antikrisztust, amint ő felfedi magát.

Kérünk Téged, drága Urunk, csillapítsd le büntető Kezed.

Könyörögve kérünk Téged, inkább fogadd el imáinkat és szenvedéseinket, Gyermekeid szenvedéseinek enyhítésére, ebben az időben.

Bízunk Benned.

Tisztelünk Téged.

Hálát adunk Neked az Általad hozott nagy áldozatért, mikor elküldted egyetlen Fiadat, Jézus Krisztust, hogy megváltson bennünket a bűntől.

Örömmel fogadjuk a Te Fiadat, újra, mint az emberiség Megmentőjét.

Kérünk, oltalmazz meg minket. Óvj meg bennünket minden veszedelemtől. Segítsd meg családjainkat. Irgalmazz nekünk.

Ámen.”

docplayer.hu/993059-Imak-a-keresztes-imahadjarat-96-imaja-es-4-litaniaja.html

SZOKATLANUL ERŐS TORNÁDÓ NÉMETORSZÁGBAN.........
2018.05.16

CRAZY TORNADO IN GERMANY (MAY 16, 2018)
www.youtube.com/watch?v=YBXWykS-Vdc&feature=youtu.be

Ungewöhnlich stark für Deutschland: Heftiger Tornado sucht Nordrhein-Westfalen heim 05.16.2018
www.youtube.com/watch?v=r7O5Z8bV3-I&feature=youtu.be
süti beállítások módosítása