Az indiai szír-malabár katolikusok szerint a jóga összeférhetetlen a kereszténységgel
2018. április 25. írta: Katolikus Válasz

Az indiai szír-malabár katolikusok szerint a jóga összeférhetetlen a kereszténységgel

india_0406_yoga.jpgA részegyház hittani bizottsága jelentést adott ki "A jóga és a katolikus hit" címmel, miután az indiai kormány kötelezővé tette a jóga oktatását az iskolákban. A bizottság szerint a hindu nacionalisták "megpróbálják felhasználni a jógát arra, hogy elérjék a politikai és szektariánus céljaikat".

A szír-malabár rítusú egyház (az indiai katolikus egyház három részegyházának egyike) egy nemrég megjelent közleménye szerint a jóga gyakorlása összeférhetetlen a kereszténységgel. A részegyház hittani bizottságának cikkét a Mananthavady eparchia hivatalos lapja közölte.

Az "A jóga és a katolikus hit" ("Yogayum Katholika Vishvasavum") című közlemény szerint a jóga keresztényként nem művelhető, hindu nacionalista csoportok pedig "megpróbálják felhasználni a jógát arra, hogy elérjék a politikai és szektariánus céljaikat".

A közlemény "a jóga újragondolására" hív, miután "a jógát a kormány kötelezővé tette az iskolákban, és az indiai kultúra elválaszthatatlan részeként mutatja be".

Nem ez az első alkalom, hogy a szír-malabár püspökök felszólaltak ebben a kérdésben. Tavaly kijelentették, hogy "a jóga nem az istenivel való kapcsolatteremtés eszköze, még ha hozzá is járulhat a testi és szellemi egészséghez".

A jóga testi, szellemi, és lelki gyakorlatok gyűjteménye, amely Indiából indult ki, és az egész világon elterjedt. Mint mozgásterápia, a testi gyakorlatokat ötvözi a különféle légzéstechnikákkal. A hinduizmusban ugyanakkor a jóga lelki utazást is jelent, amely során a jóga gyakorlója megtapasztalja az isteni világgal való kapcsolatot.

Az indiai iskolákban kötelező a jóga gyakorlása, és minden év június 21-én, a Nemzetközi Jóganapon, az iskolák különféle programokat szerveznek, a jógát helyezve azok középpontjába.

Indiai aktivisták és értelmiségiek régóta mondják, hogy a programokon való kötelező részvétel, valamint az, hogy az iskolai tanulókat hindu énekek és mantrák éneklésére kényszerítik, korlátozza a szabad vallásgyakorlás jogát, és "érzéketlen" a keresztény és muszlim diákokkal szemben.

A hittani bizottság vezetője, Mgr Joseph Kallarangatt úgy nyilatkozott: "A jógában nincs hely a teremtő és fenntartó Isten számára, még a művelői lelki élményeit figyelembevéve sem. Bár a jóga India szekuláris hagyományaiból eredt és nőtt ki, később a hindu vallás hatása alatt terjedt el, a brahmani dominancia alatt."

A bizottság ezért figyelmeztet "annak veszélyére, hogy már a fizikai gesztusok és gyakorlatok önmagukban is bálványimádóvá válhatnak". A bizottság szerint a jógát művelők könnyen abba a tévedésbe eshetnek, hogy "a jógából eredő fizikai tapasztalatokat a Szentlélek működésének" tulajdonítják.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csaba_carmarthen 2018.04.26. 00:14:32

A hinduizmus arcai..
www.youtube.com/watch?v=GEpJdHS1pV0

Egy guru vagy Jézus? – Joseph Marie atya tanúságtétele

Tanúságtétel Jacque Joseph Marie Verlinde,- Joseph Marie atyától.

Elkezdett keresni. Valóban kereste. A világ távoli pontján megtalálta....Őt.

A tanúságtételéből megtudhatjuk, hogy miért becsapás a keleti meditációs lelki gyógyítás, hogyan is működik ez valójában.

Ennek az embernek az útja, tapasztalata – mert valóban Jézust kereste -, tisztán, érthetően rávilágít arra a sötét erőre, ami ennek a látszólag problémákat megoldani képes "keleti világnak" (hinduizmus, buddhizmus, jóga, keleti miszticizmus...stb) hátterében áll.

A buddhizmus világának, a "csodás keleti megoldásoknak" csak felszines működését szemlélve, nehéz eljutni arra a felismerésre, mely hosszú útja során Jacque Joseph Marie atyának megadatott, hogy végül tanúságtételével segíthessen másoknak.....

www.youtube.com/watch?v=EcIyvki1kN0

midnightcoder2 2018.04.27. 11:13:27

@csaba_carmarthen: Szerintem Jézus is egy guru volt, aki anno meglátta a lehetöséget a zsidókban akik várták a megváltójukat, és épített a dologra egy saját vallást.

csaba_carmarthen 2018.04.27. 11:49:42

@midnightcoder2:

Buddha volt a guru, aki megvilagosodott ti. ejfelkor az almafa alatt...(hogy jobban ertsd: de-koodolt)

De ma is vannak sokan, akik megvilagosodnak, mert guruk:
www.youtube.com/watch?v=7cz-ZH_RlIw

ok sajat vallast ...

www.youtube.com/watch?v=lb13ynu3Iac&t=15

...hoznak letre:

fatherofloveandmercy.wordpress.com/2013/06/05/the-rest-of-my-sacred-servants-will-sign-a-pledge-of-allegiance-to-the-new-one-world-religion/

The rest of My sacred servants will sign a pledge of allegiance to the new one world religion. It will be then that you will be divided into two – those who follow the Truth and those who will accept laws, which amount to only one thing – the adulation of false gods and the condonement of sin...

EZZEL SZEMBEN -

JEZUS a VILAG VILAGOSSAGA

s vannak akik OT kovetik....

My sacred servants, must adhere to all instructions given to them by My Church, until the day My Sacraments are changed. Then, their duty will be to Me.

To those of My sacred servants who do not believe in the prophecies foretold, where My Church on Earth will be destroyed from within, you need to pray, so that I will keep you strong and loyal to My Teachings, until the day of darkness will wipe out all Presence of Me in the Holy Tabernacles around the world. For when that happens, your only duty will be to Me, Jesus Christ.
(...)

This day has not yet come, but when you are asked by those within your highest ranks to discard the Holy Eucharist, you will know then that you were given the Truth.

When you are asked to accept certain doctrines, before that day comes, which you will know in your hearts could never be condoned by Me, you will realise the awful reality of the destruction, which faces the Church.

(...) You will continue to administer the Sacraments of Baptism, Holy Communion, Confession, Confirmation, Marriage and Extreme Unction.....

mas szoval:

...másik alkalommal így beszélt Jézus:

„Én vagyok a világ világossága. Aki követ, nem jár többé sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.”...

Jn 8,12...

...egyre több felszentelt szolgám válaszol végre Hívásomra, bár, ha ezt teszik, ez egy nagyon magányos út lesz számukra.

Engedelmességgel tartoznak feletteseiknek, mert Én hatalmat adtam földi Egyházamnak, hogy Isten minden gyermeke fölött gyakorolja azt. Nekik, felszentelt szolgáimnak, követniük kell minden utasítást, amelyet Egyházam ad nekik, egészen addig a napig, amíg Szentségeimet meg nem változtatják. Azt követően már csak Nekem tartoznak engedelmességgel.

Azokhoz a felszentelt szolgáimhoz szólok, akik nem hisznek a megjövendölt próféciákban, miszerint földi Egyházamat belülről fogják megsemmisíteni: nektek imádkoznotok kell, hogy Én megtartsalak benneteket erőben és hűségben Tanításaim iránt, egészen addig a napig, amíg a sötétség napja teljesen el nem törli világszerte Jelenlétemet a Szent Tabernákulumokban. Mert amikor ez megtörténik, akkor ti csak Nekem, Jézus Krisztusnak tartoztok engedelmességgel.

Ne nyugtalankodjék a szívetek, mert ha ti egyedül csak Tanításaim Igazságát hirdetitek, és olyan módon szolgáltatjátok ki a Szentségeket, ahogyan arra tanítottak benneteket, ez lesz a ti megmentő Kegyelmetek. Ha, és amikor arra utasítanak benneteket, hogy tagadjátok meg földi Egyházam Igazságát, akkor ez lesz az az időpont, amikor észre kell vennetek a különbséget. Ez a nap még nem érkezett el, de amikor majd arra kérnek benneteket a legfelsőbb körökben lévő elöljáróitok, hogy vessétek el a Szent Eukarisztiát, akkor tudni fogjátok, hogy ti már megkaptátok az Igazságot.

Amikor arra kérnek fel benneteket, hogy bizonyos tanokat elfogadjatok – még mielőtt eljönne az a nap, tudni fogjátok a szívetekben, hogy Én ezt sohasem nézném el –, akkor fel fogjátok ismerni a pusztítás szörnyű valóságát, amellyel az Egyháznak szembesülnie kell.

Közületek csak a merészek és a bátrak lesznek azok, akik majd ki fognak állni az Igazságért. Amikor majd megpróbálják a pogány hazugságokat elfogadtatni veletek, ki marad majd hűséges Hozzám? Ti továbbra is ki fogjátok szolgáltatni a szentségeket: a Keresztséget, a Szentáldozást, a Bűnbánat szentségét (a Gyónás), a Bérmálást, a Házasság szentségét és a Betegek kenetét.

A többi Felszentelt Szolgám pedig alá fog írni egy, az új világvallás iránti hűségfogadalmat. Ekkor lesz az, amikor két táborra fogtok oszlani: azokra, akik az Igazságot követik, és azokra, akik el fogják fogadni azokat a törvényeket, amelyeknek csak egyetlen céljuk van: hamis istenek dicsőítése és a bűn jóváhagyása.

Sokan közületek többé már nem fognak tisztelni Engem. Ha nem maradtok hűségesek Hozzám és hazugságokkal etetitek nyájamat, akkor sokan el fognak veszni a Számomra. (....)

-------------------------------

"Tudod már, miért jöttem el hozzád? Nézd, most tudtodra adom, mi van megírva az igazság könyvében." Dán10, 20

midnightcoder2 2018.04.27. 19:21:01

@csaba_carmarthen: Vallást elég sokan alapítottak előtte is, utána is. Akkor és ott azért volt elég kényelmes, mert a zsidók akkoriban úgy várták a Messiást mint a Messiást. Volt is akkoriban pár másik jelentkező is, lásd Pl. Simon. Aztán hogy valójában mi történt akkor igazán senki nem tudja, mert abból az időből közvetlenül nem sok minden maradt fenn.
Mondjuk Jézus, ha már annyira komolyan vette ezt a vallásalapítás dolgot, vehette volna a fáradtságot és leírhatta volna hogy mit akar, ahelyett hogy elmeséli egy csapat hülyének, akik aztán úgy 80-100 évvel később leírnak valamit, amit más ügyes emberek kicsit megmódosítanak, kiterjesztenek itt-ott, majd egy-két a kor uralkodói által pénzelt zsinat csinál belőle egy hatalomtechnikai eszközt amit ma úgy ismerünk hogy Újszövetség, majd művelnek a nevében sok-sok olyan dolgot, amihez nem hiszem hogy Jézus a nevét adná, az invizíciótól a vallásháborúkon át az erőszakos térítésekig, és a kontinensek "felfedezéséig".
süti beállítások módosítása