Reinhard Marx bíborost "meglepte" a Hittani Kongregáció elutasító levele
2018. június 04. írta: Katolikus Válasz

Reinhard Marx bíborost "meglepte" a Hittani Kongregáció elutasító levele

kna_160215-93-000211_marx_reinhard.jpgMiközben május 3-án még a német püspökök felkérést kaptak Ferenc pápától arra, hogy jussanak "egyhangú" álláspontra a protestáns házastársak áldoztatásának kérdésében, a Szentatya most mégis az interkommúnió-tervezet elutasításával vetett véget ennek a folyamatnak.

A német püspöki konferencia elnöke, Reinhard Marx bíboros a meglepettségét fejezte ki a Hittani Kongregáció ma nyilvánosságra hozott levele miatt, amelyben Luis Ladaria érsek, a Kongregáció prefektusa, Ferenc pápa döntését tolmácsolva elvetette a német püspöki kar háromnegyede által megszavazott interkommúnió-tervezetet (a levél teljes szövege magyarul ide kattintva olvasható).

Ahogy Marx bíboros elmondta, ő a Kongregáció levelét június 4-én este kapta kézhez. A május 3-án Rómában tartott megbeszélésen a német püspökök azt az útmutatást kapták, hogy "jussanak egyhangú álláspontra, amennyire lehetséges, az Egyház egységének szellemében". A német püspöki konferencia hétfő esti közleményében Marx bíboros azt írta: meglepő a számára a Hittani Kongregáció levele, mivel "ez a levél Rómától még azelőtt érkezett meg, hogy [a német püspökök] ilyen egyhangú álláspontra juthattak volna".

A püspöki konferencia elnökeként Marx bíboros szükségesnek látja, hogy a konferencia e fejleményt megvitassa, "különösen az állandó tanácsban és az őszi nagygyűlésen".

A május 3-ai római találkozót követően Marx bíboros még magabiztosan arról nyilatkozott, hogy Ferenc pápa elismerte, hogy a protestáns házastársak áldoztatásának kérdése csupán lelkipásztori természetű, ezért abban dönteni a német püspökök illetékesek.

Lényegében beismerve, hogy nem lát esélyt a püspöki karon belül az egyhangú álláspont kialakítására, Marx bíboros később már azt hangsúlyozta (Mainz püspökével összhangban), hogy a püspöki konferenciának amúgy sincs jogi fennhatósága Németország egyes egyházmegyéi felett, ezért az interkommúnió megvalósításáról az egyes egyházmegyék püspökei maguk dönthetnek majd.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása