Az Egyház "sokkmerevségét" bírálta Basel püspöke
2018. augusztus 05. írta: Katolikus Válasz

Az Egyház "sokkmerevségét" bírálta Basel püspöke

"Én semmiképp sem egy múltbeli Istent akarok, hanem egy Istent a ma és a holnap számára - máskülönben én nem hiszek benne."

bischof_gmur.jpgFilozófusok és teológusok, mintegy 900 résztvevővel, egy hetes konferenciát tartottak az ausztriai Salzburgban, "Félelem?" címmel. A konferencia felszólalói között volt a német püspöki konferencia elnöke, Reinhard Marx is. Az esemény zárómiséjét pedig vasárnap a salzburgi dómban tartották.

A zárómise homíliáját a svájci Basel egyházmegye püspöke, az 52 éves Felix Gmür tartotta. A püspök ebben bírálta az Egyházat a jelenlegi - ahogy mondta - "sokkmerevségéért", vagyis hogy megijedni látszik a jövőtől, amit Ferenc pápa a lendületes reformjaival is képvisel.

A püspök szerint a bizonytalan jövőtől való félelem nemcsak a társadalomban, de az Egyházban is meghatározó jelenséggé vált, a keresztények között pedig az egyszerűségre és a múlt iránt való vágyódás figyelhető meg. Ezek azonban a püspök szerint lebénítják és életképtelenné teszik az Egyházat.

Gmür szerint a "sokkmerevség" kifejeződései azok a viták, amelyek középpontjában a hit "marginális témái" állnak, és amelyek elterelik a figyelmet a keresztény üzenet lényegétől. Ilyen témára a püspök a nemkatolikus házastársak áldoztatásának kérdését hozta: "Egyesek azt mondják, hogy ettől össze fog omlani az Egyház. De miféle gyenge egyház az, ami ettől a vitától összeomolhat?" - tette fel a kérdést a homíliájában.

A püspök szerint helyesen értve a keresztény üzenet nem maradi, hanem a jövőbe mutató. "Én semmiképp sem egy múltbeli Istent akarok, hanem egy Istent a ma és a holnap számára - máskülönben én nem hiszek benne." - jelentette ki. Gmür szerint ezért szükség van arra, hogy állandóan törekedjünk az Egyház megújítására.

A salzburgi konferenciát jövőre ugyanígy megrendezik. Akkor a témája "A világ komplexitása, és a vágyódás az egyszerűségre" lesz.


(Forrás: katholisch.de)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gratia Copiosa 2018.08.06. 07:54:46

Basel puspoke azt mondja ket Isten van. Egy multbeli es egy jovobeli, Ferenc papa , Marx biboros es Basel puspokee. Az a multbeli Isten akinek lejart a mandatuma a Vatikan es Szentszek titkarsagan majd szavaztak a szavahihetosegerol a csalad synoduson, o az aki megkulonboztette, majd szetvalasztotta a sotetseget a vilagossagtol. Nekem jo ez az Isten, pedig elegge regen tette ezt. Az Ige aki kezdetben volt ugyanaz ma es holnap.
Akik visszafele lapoznak a Kommunista Kialtvanyhoz Baselben, abban az illuzioban elnek a jovot ok alakitjak, amikor a Kommunista Part Kozponti Bizottsaganak direktivait magukeva tettek. A Nemzetkozi Kommunista Internacionale himnusza egy sora visszhangzik 2013 ota: "A multat elfelejteni rabszolga had indulj VELUNK." Az a progressio Isten akinek koreiihez csatlakoztak, celjait mi rossz katolikusok, klerikaris reakciosok megismertuk, megkulonboztettuk, volt ki meg 1945 elott, masok 1945 utan. Ilyen volt egy klerikalis reakcios Boldog Brenner Janos tobbek kozott. A szocialista embertipus eloallitasa nem sikerult, a marxista-kommunista-katolikus embertipuse sem fog menni. Erre ha lassan is, de a nyugati civilizacio oshonos nepei is rajonnek, hogy atvertek oket es lapozni fognak. Akkor megint jon egy teologiai csavar? Elore, vagy hatra? Ide- oda?

nickolett 2018.08.06. 09:03:58

Arról nem hallott, hogy Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké, így Ő nem csak a múlt, hanem a jelen és jövő Istene?

Más: Értem, hogy gondnak látja, hogy a hívek a múltba vágynak. Más kérdés, hogy mit ért ez alatt, mert tapasztalatok szerint az ún. progresszívek sokmindent nem értenek, hanem félreértenek, amikor erre panaszkodnak.
DE azzal mi a baja, ha a hívek vágynak az egyszerűségre????
süti beállítások módosítása