Vatikáni levél igazolja Viganò érsek egyes állításait
2018. szeptember 08. írta: Katolikus Válasz

Vatikáni levél igazolja Viganò érsek egyes állításait

20180907t1513-0578-cns-mccarrick-sandri-ramsey-800x500.jpgA vatikáni államtitkárság egyik vezető hivatalnoka elismerte, hogy egy New York-i pap már 2000-ben jelezte feléjük az akkori érsek, Theodore McCarrick homoszexuális visszaéléseit. Minderről egy levél tanúskodik, amelyet az Egyesült Államok katolikus püspöki konferenciájának hivatalos hírszolgálata, a Catholic News Service (CNS) tett közzé pénteken.

A CNS-nek a New York-i Yorkville Szent József Templom papja, Boniface Ramsey számolt be arról, hogy még 2006. október 11-én levelet kapott Leonardo Sandri érsektől, a Vatikán korábbi általános ügyekért felelős államtitkár-helyettesétől. Sandri érsek ebben információkat kért tőle a newarki érsekség egyik papjáról, a Szeplőtelen Fogantatás Szeminárium korábbi papnövendékéről, akit az érsek egy hivatali pozícióba való felvétele előtt ellenőrizni akart. Az államtitkár-helyettes 2006-os levelét Ramsey atya a CNS rendelkezésére bocsátotta.

A levelében Sandri érsek azt írta az éveken át a Szeminárium tanáraként szolgáló Ramsey atyának: "Különösen azokra a súlyos ügyekre tekintettel érdeklődök, amelyekben a Szeplőtelen Fogantatás Szeminárium egyes növendékei is érintettek, és amelyekre ön volt szíves 2000 novemberében bizalmasan felhívni az Egyesült Államok akkori apostoli nunciusának, Gabriel Montalvo érseknek a figyelmét."

Ramsey atya 1986-tól 1996-ig volt a szeminárium tanára, és 2000-ben levélben tájékoztatta Montalvo érseket azokról a panaszokról, amelyekről az ott tanuló papnövendékektől hallott. Az atya erről a CNS-nek úgy nyilatkozott:

Panaszkodtam McCarrick papnövendékekkel folytatott viszonyairól, és erről az egészről, hogy szeminaristákkal alszik együtt - az egész ügyről, amiről mindenki tudott.

Ramsey atya szerint Sandri érsek, aki ma már bíboros és a Keleti Egyházak Kongregációjának prefektusa, azért említ a levelében "súlyos ügyeket", mert egy bíborossal szemben nyílt vádat megfogalmazni "túlságosan érzékeny" dolog.

A 2000. november 22-ért írt levelem McCarrickről szólt, és papnövendékeket nem vádoltam semmivel. McCarricket vádoltam.

- nyilatkozta pénteken Ramsey atya.

Az atya elmondása szerint sohasem kapott hivatalos választ a 2000-ben írt levelére, ennek ellenére biztos volt abban, hogy a levelét az illetékesek megkapták. Az atya szerint ezt támasztja alá Sandri érsek 2006-os levele is, ami hivatkozik az ő 2000-ben írt levelének vádjaira.

A levél azonban nemcsak Ramsey atyát támasztja alá, hanem a 2011-2016 között az Egyesült Államok pápai nunciusaként szolgáló Carlo Maria Viganò érsek vallomásának egyes állításait is.

A vallomásában ugyanis az érsek arra hívta fel a figyelmet, hogy a Vatikán már 2000-ben értesült arról, hogy McCarrick érsek "papnövendékekkel osztja meg az ágyát". Maga Viganò érsek is 2000-ben az államtitkárság hivatalnokaként dolgozott.

Viganò érsek szerint a Vatikánt az USA két pápai nunciusa - az 1998-2005 között szolgáló Montalvo érsek, és a 2005-2011 között szolgáló Pietro Sambi érsek - is tájékoztatta McCarrick homoszexuális visszaéléseiről. Az érsek II. János Pál és XVI. Benedek pápa államtitkárait, Angelo Sodano és (az érsek szerint közismerten homoszexuálisokat vezető pozíciókba segítő) Tarcisio Bertone bíborosokat vádolta meg azzal, hogy McCarrick visszaéléseit fedezték a pápák előtt.

Viganò szerint ugyanakkor 2009-2010-ben XVI. Benedek pápa privát módon mégis egyházi szankciókat szabott ki ezekért McCarrickre, aki azonban a teljes körű végrehajtásukban, az illetékes érsek utódjával, Donald Wuerl bíborossal együtt, nem volt együttműködő.

A volt pápai nuncius azt állította, Ferenc pápa legkésőbb 2013 júniusában (tőle, mint pápai nunciustól) értesült McCarrick visszaéléseiről és a vele szemben kiszabott szankciókról, ő ennek ellenére azokat feloldotta, McCarricknek jelentős megbizatásokat adott, és bizalmi tanácsadójának tette meg őt.

Ramsey atya levelét ugyanaz a CNS tette közzé, amely korábban videóösszeállítással kérdőjelezte meg Viganò érsek azon állítását, hogy XVI. Benedek pápa idejében léteztek a McCarrick bíborosra kiszabott szankciók. A CNS videóösszeállítására Viganò érsek részletesen válaszolt.

Az Egyesült Államokban már közel 30 püspök adott ki közleményt vagy tett olyan nyilatkozatot (többről külön tudósítást közöltünk), amelyben Viganò érsek állításainak alapos és hiteles vizsgálatát sürgették. A vizsgálatot kérők között van az USA katolikus püspöki konferenciájának elnöke, Daniel DiNardo bíboros is. Ferenc pápa egyelőre teljesen elzárkózott minden vizsgálattól és válaszadástól az ügyben.


(Források: Catholic Herald, Crux, LifeSiteNews)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása