A következőkben az Egyesült Államok 2011-2016 között szolgáló pápai nunciusa, Carlo Maria Viganò érsek augusztus 22-ei keltezésű vallomását közöljük magyar nyelven, két részletben. Az érsek által is két részre tagolt, 11 oldal terjedelmű vallomást augusztus 25-én hozta nyilvánosságra több katolikus híroldal olasz és angol nyelven.

Az alábbiakban a vallomás második felét adjuk közre. Az első rész ide kattintva elérhető. A magyar nyelvű fordítást Nagy Péter felsőszeli plébános atya készítette a dokumentum eredeti, olasz nyelvű változata alapján. A szöveg korrektúrázását a szerkesztőink végezték, a formázásban pedig ezt a változatot vettük alapul.

Kapcsolódó cikkeink:
- Kitálalt a korábbi pápai nuncius: Ferenc pápa fedezte McCarrick bíboros szexuális visszaéléseit
- Ami Viganò érsek vallomásáról eddig tudható (cikklistánk)
- Viganò érsek vallomásának eddigi hatása (cikklistánk)

A lelkiismeretem arra kötelez, hogy nyilvánosságra hozzam azokat a tényeket is, amelyeket személyesen tapasztaltam meg Ferenc pápával kapcsolatban, és amelyeknek drámai jelentőségük van. Püspökként, valamennyi püspök és az egyetemes egyház iránti felelősségem tudatában a lelkiismeretem nem engedi, hogy hallgassak. Itt leszögezem, hogy akár eskü alatt is kész vagyok megvallani mindezt, és tanúként Istent hívni megerősítésül.

Benedek pápa a pontifikátusának utolsó hónapjaiban Rómába hívta az összes apostoli nunciust, ahogy ezt több alkalommal megtette VI. Pál és Szent II. János Pál pápa is. A pápai kihallgatás kitűzött dátuma 2013. június 21-e, péntek volt. Ferenc pápa megtartotta ezt a kötelezettséget, amelyet még az elődjétől örökölt. Természetesen én is Washingtonból Rómába utaztam. Ez volt az első találkozásom a három hónappal korábban, Benedek pápa lemondása után megválasztott új pápával.

2013. június 20-a, csütörtök reggelén a Szent Márta Házba mentem, hogy csatlakozzak azokhoz a kollégáimhoz, akik ott voltak elszállásolva. Amint beléptem az előtérbe, összetalálkoztam McCarrick bíborossal. Tiszteletteljesen köszöntöttem őt, mint mindig. Ő, valahol a sejtelmes és a győzedelmes hangvétel között, rögtön azt mondta nekem: "A pápa tegnap fogadott engem, holnap Kínába megyek."

Akkor még semmit sem tudtam arról, milyen szerepet játszott a közte és Bergoglio bíboros közötti hosszú barátság a pápa nem sokkal korábbi megválasztásában, amiről később maga McCarrick beszélt egy a Villanova-i Egyetemen rendezett konferencián, valamint egy a National Catholic Reporter-nek adott nyilatkozatában. Sohasem gondoltam volna, hogy részt vett a konklávét megelőző találkozókon, ahogy arra sem, milyen szerepet játszhatott pápaválasztóként 2005-ben. Így nem fogtam fel rögtön McCarrick nekem címzett üzenetét sem. Csak pár nappal mindezek után lett minden világos a számomra.

A következő napon Ferenc pápa megtartotta az audienciát. A beszédét követően – amit részben olvasott, részben rögtönözve mondott - egyenként akarta üdvözölni a nunciusokat. Egyes sorban haladva – emlékszem, hogy az utolsók között voltam -, amikor sorra kerültem, éppen csak arra volt időm, hogy azt mondjam: "Az Egyesült Államok nunciusa vagyok." Ő azonnal szemrehányó hangon rám támadt, ezekkel a szavakkal: "Az Egyesült Államok püspökeinek nem szabad ideologizáltnak lenniük. Pásztoroknak kell lenniük!" Természetesen nem voltam abban a helyzetben, hogy magyarázatot kérjek a szavai értelmére, és arra az agresszív hangvételre, amivel szemrehányást tett nekem. O’Malley bíboros portugál könyve volt a kezemben, amelyet néhány nappal korábban ő maga küldött a pápának, mondván: "Így mielőtt a riói ifjúsági világtalálkozóra menne, felfrissítheti a portugál nyelvtudását." Azonnal átnyújtottam neki a könyvet, hogy megszabaduljak ettől a rendkívül kellemetlen és zavarba ejtő helyzettől.

A kihallgatás végén a pápa bejelentette: "Aki még jövő vasárnap Rómában lesz, azt meghívom, hogy misézzen velem a Szent Márta Házban." Természetesen arra gondoltam, hogy ott maradok, már csak azért is, hogy tisztázzam mindazt, amit a pápa mondani akart nekem.

Június 23-án, vasárnap, a pápával ünnepelendő szentmise előtt megkértem Mons. Riccát – aki mint a ház felelőse, segített felölteni a liturgikus öltözékeket -, hogy kérdezze meg a pápát, hogy a jövő hét folyamán tudna-e engem fogadni. Hogyan térhettem volna vissza Washingtonba anélkül, hogy tisztázom mindazt, amit a pápa akart tőlem? A mise befejeztével, miközben a pápa üdvözölte azt a kevés hívőt, aki jelen volt, Mons. Fabian Pedacchio, az argentin titkára odajött hozzám, és azt mondta: "A pápa kérdezi, hogy szabad-e Ön most?" Természetesen azt feleltem, hogy állok a pápa rendelkezésére, és köszönöm neki, hogy ilyen rövid időn belül fogad engem. A pápa felkísért engem az első emeleti apartmanjába, és azt mondta: "Van 40 percünk az Úrangyala előtt."

Én kezdtem el a beszélgetést, arról kérdezve a pápát, hogy mit értett az alatt, amit a múlt pénteki találkozónkon mondott nekem. A pápa egy teljesen más, inkább barátságos, szinte nyájas hangon azt mondta: "Igen, az Egyesült Államok püspökeinek nem szabad ideologizáltnak lenniük. Nem szabad, hogy jobboldaliak legyenek, mint a philadelphiai érsek (a pápa nem mondta ki az érsek nevét), pásztoroknak kell lenniük; és nem szabad, hogy baloldaliak legyenek – majd mind a két kezét felemelve hozzátette –, és amikor azt mondom, baloldali, úgy értem, homoszexuális." Természetesen nem értettem a baloldaliság és a homoszexualitás közötti összefüggés logikáját, de nem reagáltam semmit arra, amit mondott.

Rögtön ezután a pápa csalafinta hangnemben azt kérdezte: "Milyen ember McCarrick bíboros?" Én teljes őszinteséggel, vagy ha úgy tetszik, naívan azt válaszoltam neki: "Szentatya, nem tudom, ismeri-e McCarrick bíborost, de ha megkérdezi a Püspöki Kongregációt, megmondják, hogy vaskos dosszié van róla. Papnövendékek és papok nemzedékeit rontotta meg, Benedek pápa pedig vezeklő és imádságos életre való visszavonulásra kötelezte őt." A pápa nem fűzött semmit azokhoz a súlyos szavakhoz, amiket mondtam neki, és nem volt látható az arcán a meglepettségnek még csak nyoma sem. Mintha mindez számára már nyilvánvaló lett volna, ezért rögtön témát váltott. De akkor mi volt a pápa célja, amikor megkérdezte tőlem: "Milyen ember McCarrick bíboros?"? Nyilvánvalóan azt akarta megtudni, vajon McCarrick szövetségese vagyok-e vagy sem.

Miután visszatértem Washingtonba, minden világossá vált számomra, köszönhetően egy olyan új fejleménynek, amire mindössze néhány nappal a Ferenc pápával való találkozásom után derült fény. Az El Paso-i egyházmegye új püspöke, Mark Seitz 2013. június 9-ei beiktatására a főtanácsosomat küldtem, Mons. Jean-Francois Lantheaume-t, mert ugyanezen a napon én Dallasba utaztam, egy bioetikai konferenciára. Hazatérve Mons. Lantheaume arról számolt be nekem, hogy El Pasoban találkozott McCarrick bíborossal, aki félrevonva őt, szinte teljesen ugyanazokat a szavakat mondta neki, mint amelyeket a pápa mondott nekem Rómában: "Az Egyesült Államok püspökeinek nem szabad ideologizáltnak lenniük, nem szabad jobboldaliaknak lenniük, pásztoroknak kell lenniük..." Teljesen ledöbbentem! Ebből világossá vált, hogy Ferenc pápa 2013. június 21-ei hozzám intézett szavait McCarrick adta a szájába. Még amit a pápa említett, hogy "nem mint a philadelphiai érsek", az is McCarrickre vezethető vissza, mivel a két személy között erős nézeteltérés volt az abortuszt pártoló politikusok szentáldozáshoz engedését illetően. McCarrick ugyanis a püspököknek szóló megnyilatkozásaiban manipulálta az akkor még bíboros Ratzinger levelét, amelyben ő megtiltotta az áldoztatásukat. Tudomásom volt arról, hogy bizonyos bíborosok, mint pl. Mahony, Levada, és Wuerl, erős szövetségesei voltak McCarricknek, és ellenezték Benedek pápa kinevezéseit olyan fontosabb püspöki székhelyekre, mint Philadelphia, Baltimore, Denver, és San Francisco.

Nem elégedve meg azzal a csapdával, amit 2013. június 23-án, McCarrick felől érdeklődve állított nekem, Ferenc pápa néhány hónappal később, 2013. október 10-én, a nekem adott személyes audiencián egy második kérdést intézett hozzám egy a védelmét élvező másik bíborossal kapcsolatban, aki nem más volt, mint Donald Wuerl bíboros. Megkérdezte: "Milyen ember Wuerl bíboros? Jó vagy rossz?" Azt válaszoltam: "Szentatya, nem fogom megmondani, hogy jó vagy rossz-e, de elmondok róla két tényt." E két tény, amelyeket már említettem, Wuerl bíboros lelkipásztori hanyagsága volt a Georgetown-i Egyetemen történt megtévelyedésekkel szemben, valamint a washingtoni egyházmegye újságjába bekerült meghívó, amely a papság iránt érdeklődő fiatalokat invitálta, hogy találkozzanak McCarrickkel. A pápa ezesetben sem mutatott semmilyen reakciót.

Nyilvánvaló volt, hogy Ferenc pápa megválasztását követően McCarrick immár minden megkötése alól feloldva szabadnak érezhette magát, állandóan utazott, előadásokat tartott, és interjúkat adott. Rodriguez Maradiaga bíborossal együtt "királycsinálónak" számított a kúriai és az egyesült államokbeli kinevezésekben. Ugyancsak ő volt a leginkább meghallgatott tanácsadó a Vatikánban, amikor az Obama kabinettel való kapcsolattartásról volt szó. Ekképpen magyarázható az is, hogyan váltotta fel a Püspöki Kongregációban Wuerl Burke bíborost, és hogy milyen úton nevezték ki Cupich-ot bíborossá. A mindenkori és az említett püspöki kinevezésekben a Washingtoni Nunciatúra már a játéktéren kívülre került. Mindezen felül a brazil Ilson de Jesus Montanarit – aki nagy barátja az ő argentin személyi titkárának, Fabian Pedacchionak – a Püspöki Kongregáció és a bíborosi kollégium titkárává nevezte ki. Ezzel egycsapásra léptette őt elő egyszerű hivatalnokból a dikasztérium érsek titkárává. Ilyen fontos pozíció betöltésére ez példa nélküli eljárás!

Blase Cupich chicagói és Joseph W. Tobin newarki kinevezését McCarrick, Maradiaga, és Wuerl irányították, akiket bűnös szövetség köt össze – míg az első zaklató volt, addig a másik kettő a visszaéléseket leplezte. A chicagói és newarki székhelyek betöltésére az ő nevük nem is szerepelt a nunciatúra felterjesztésében.

Cupichot illetően senki sem mulasztja el megjegyezni, milyen szemtelenül kérkedő arroganciával képes letagadni a nyilvánvalót: a felmerült visszaélések 80%-át olyan homoszexuálisok követték el fiatal felnőttekkel szemben, akiknek autoritásuk volt az áldozatok felett.

A chicagói székfoglaló beszédekor – aminél a pápa képviselőjeként én is jelen voltam – Cupich szellemesen megjegyezte, hogy nem kell azt elvárni az új érsektől, hogy a vízen járjon. Talán elég lenne az is, ha két lábbal a földön állna, és nem akarná a valóságot a feje tetejére állítani. Ő a Gyermekek és Fiatalok Védelméért Felelős Bizottság elnökeként a témába vágóan fitogtatta a különleges hozzáértését - melegpárti ideológiától elvakulva -, amikor az America Magazine-nak nyilatkozva bizonygatta, hogy a papi szexuális visszaélések válsághelyzetében az elsődleges probléma nem a homoszexualitás. Szerinte ezt állítani figyelemelterelés a valódi problémáról, ami nem más, mint a klerikalizmus. Hogy ezt a feltevését alátámassza, Cupich furcsa módon egy a 2000-es évek elején végzett felmérésére hivatkozott, amikoris a kiskorúakkal szembeni szexuális visszaélések száma megsokszorozódott. Mindeközben nem vett tudomást arról, hogy ezeket az eredményeket a John Jay Büntetőjogi Kollégium [John Jay College of Criminal Justice] független jelentésben cáfolta meg 2004 és 2011 között. Ez a jelentés pedig úgy zárul, hogy a szexuális visszaélések 81%-ában az áldozatok férfineműek voltak. Ami azt illeti, Hans Zollner S.J. atya, a Gregoriana Pápai Egyetem rektorhelyettese, a Gyermekvédelmi Központ [Centre for Child Protection] elnöke, és a kiskorúak védelmére felállított pápai bizottság tagja nemrégiben kijelentette a La Stampa újságnak, hogy: "az esetek többségében homoszexuális visszaélésekről van szó."

McElroy San Diego-i kinevezését magas körökből, ellentmondást nem tűrve valósították meg. Nekem mint nunciusnak Parolin bíboros parancsba adta: "Tartsa fenn McElroy számára a San Diego-i széket." McElroy is ugyanúgy tudott a McCarrick által elkövetett visszaélésekről, ahogy ez kiderül Richard Sipe 2006. július 28-án neki írt leveléből.

Mindezen személyek szorosan kapcsolódnak olyan egyénekhez, akik a jezsuiták elhajló szárnyához tartoznak, és akik sajnos ma ott többségben is vannak. Mindez már VI. Pál pápának és az utána következő pápáknak is aggodalomra adott okot. Elég csak Robert Dinan S.J. atyára gondolni, akit már négyszer beválasztottak az Egyesült Államok Kongresszusába, és aki eltökélt támogatója volt az abortuszoknak; vagy Vincent O’Keefe S.J. atyára, aki a Land O’Lakes-i Nyilatkozat legfőbb támogatói között volt 1967-ben, és aki súlyosan kompromittálta az egyetemek és főiskolák katolikus identitását az Egyesült Államokban. Érdemes megjegyezni, hogy McCarrick akkoriban a Puerto Rico-i Katolikus Egyetem elnökeként vett részt a baljóslatú kezdeményezésben, ami annyi kárt okozott az amerikai fiatalság lelkiismereti formálásában, és ami szorosan kapcsolódott a jezsuiták elhajló szárnyához.

James Martin S.J. atya - a fent említett egyének közül leginkább Cupich, Tobin, Farrell, és McElroy által magasztalt személy -, a kommunikációért felelős dikasztérium tanácsadója, ismert LMBT aktivista. Őt szemelték ki arra, hogy megrontsa a dublini Családok Világtalálkozóján résztvevő fiatalokat. Mindez szomorú példa a jezsuiták deviáns szárnyának működésére.

A pápa több alkalommal is teljes átláthatóságot szorgalmazott az Egyházon belül, és kérte a püspököket és híveket, hogy legyenek bátrak az igazság feltárásában. A hívek világszerte tőle is elvárják ugyanezt, hogy mutasson példát ebben. Mondja el őszintén, mióta tudott a McCarrick által elkövetett bűntettekről, amelyeket McCarrick a hatalmát kihasználva papnövendékekkel és papokkal szemben követett el.

Akárhogyis, a pápa tőlem 2013. június 23-án szerzett tudomást minderről, és mégis tovább fedezte őt. Figyelmen kívül hagyta azokat a szankciókat, melyeket Benedek pápa szabott ki rá, és Maradiagával együtt megtette őt a bizalmas tanácsadójává.

Utóbbi személy [Maradiaga] olyannyira biztonságban érzi magát a pápa védelme alatt, hogy egyszerűen „pletykának” mondva semmibe veszi több tucat papnövendék őszinte kérését, akik bátorkodták megírni neki, hogy egy kispap közülük öngyilkosságot kísérelt meg, mert a szemináriumban homoszexuális visszaélések áldozata lett.

A hívek mostanra már jól megértették Maradiaga stratégiáját: az áldozatokat sértegeti, hogy önmagát mentse, és a legvégsőkig hazudik, hogy takargassa a hatalmi visszaélések feneketlen mélységét, az Egyház javainak visszaélésszerű kezelését, és a közeli barátai pénzügyi katasztrófákba sodrását, mint ami például Alejandro Valladares hondurasi nagykövettel, a szentszékhez akkreditált diplomáciai testület dékánjával is történt.

A korábbi segédpüspök, Juan José Pineda esetével kapcsolatban – amiről múlt februárban a L’Espresso hetilapban jelent meg egy cikk - Maradiaga az Avvenire hasábjain így nyilatkozott: "A találkozót a segédpüspököm, Pineda kérte, hogy tisztázza a nevét egyes rágalmak alól." Pinedáról azonban csak annyi került a nyilvánosságra, hogy a lemondását elfogadták. Ezzel az ő és Maradiaga lehetséges felelősségének kérdése semmivé vált.

Az átláthatóság nevében, amit Ferenc pápa oly sokszor hangoztatott, legyen nyilvánossá téve a vizitátor, Acides Casaretto argentin püspök jelentése, amelyet közvetlenül és egyedül a pápának adott át, egy évvel ezelőtt.

Edgar Peña Parra érsek államtitkár-helyettesi kinevezésének is köze van Hondurashoz, vagyis Maradiagahoz. 2003 és 2007 között Peña Parra ugyanis Tegucigalpa nunciatúráján mint tanácsadó szolgált. Pápai képviseleti delegátusként aggodalmat keltő információk jutottak a birtokomba az ő személyét illetően.

Ugyanolyan szörnyű botrány ismétlődik meg Hondurasban, mint amilyen Chilében is volt. A pápa végsőkig védi Maradiaga bíborost, amint tette ezt Juan de la Cruz Barros püspökkel is, akit ő maga nevezett ki Osorno püspökévé a chilei püspökök ellentétes véleménye ellenére. Először az áldozatokat sértegette, majd - miután a médián keresztül a chilei hívek és áldozatok felháborodása erre rákényszerítette – elismerte a hibáját, és bocsánatot kért. Igaz, megjegyezte, hogy rosszul informálták, amivel katasztrofális helyzetet idézett elő a chilei egyházban, de továbbra is védi Errazurizzi és Ezzati chilei bíborosokat.

Ferenc pápa McCarrick esetében sem járt el másként. Legalább 2013. június 23-a óta tudott arról, hogy McCarrick egy megrögzött ragadozó. Annak ellenére, hogy tudott a bíboros romlottságáról, mégis a végsőkig fedezte őt, sőt, a magáévá tette a tanácsait, amelyeket nem éppen az őszinte szándék és az Egyház iránti szeretet inspirált. Csak amikor egy fiatalkorún elkövetett visszaélésről tett feljelentés miatt újra a média kereszttüzébe került, akkor hozta meg a szükséges intézkedéseket a bíborossal szemben. Tette mindezt azért, hogy mentse a saját médiabéli imázsát.

Most az Egyesült Államok hívő közössége hallatja a hangját, amihez már egyes papok és püspökök is csatlakoztak, követelve, hogy mindazok, akik eddig csendben leplezték McCarrick bűnös magatartását, vagy felhasználták őt az Egyházban betöltött hatalmuk, karrierjük, és törekvéseik előmozdítására, le kell, hogy mondjanak.

Ez azonban nem lesz elég ahhoz, hogy a helyzet, amit a papok, a püspökök, vagyis a klérus által elkövetett súlyosan erkölcstelen cselekedetek előidéztek, megváltozzon. A megtérés és bűnbánat idejét kell meghirdetni. Helyre kell állítani a tisztaság erényét a szemináriumokban. Harcolni kell a hívek adományainak és az Egyház javainak helytelen felhasználása ellen. Le kell leplezni a homoszexuális magatartás súlyosságát. Fel kell számolni az Egyházban jelenlévő homoszexuális hálózatokat, ahogy azt nemrégiben Janet Smith, a detroiti Szent Szív Főszeminárium morálteológia professzora írta: "A klerikusok visszaéléseinek problémáját nem lehet egyszerűen azzal megoldani, hogy egyes püspököket eltávolítanak, de még azzal sem, hogy új bürokratikus előírásokat alkotnak. A probléma gyökerét a klérusban megjelent homoszexuális hálózatok jelentik, amelyeket fel kell számolni." Ezek a homoszexuális hálózatok már szétterjedtek több egyházmegyében, szemináriumban, és szerzetesrendben, a titkolózás és hazugságok rejtekében működnek a polip csápjaihoz hasonlóan, és megfojtják az ártatlan áldozatokat, a papi hivatásokat, és az egész Egyházat.

Mindenkihez, legfőképpen a püspökökhöz könyörgök, hogy győzzék le a cinkos hallgatás kultúráját, és jelezzék a médiában, továbbá jelentsék a civil hatóságoknál is a zaklatási eseteket, amelyekről tudomásuk van.

Hallgassuk meg Szent II. János Pál pápa örökségül ránk hagyott legerősebb üzenetét: "Ne féljetek! Ne féljetek!"

Benedek pápa 2008 vízkeresztjének ünnepén elhangzott prédikációjában emlékeztetett bennünket arra, hogy az Atya terve a megváltásra Krisztus kereszthalálának és feltámadásának titkában nyilvánult meg a maga teljességében. Isten e nagy titkát az emberiségnek is be kell fogadnia; Isten részéről ez mindig a hűség története marad, ám az emberek részéről sajnos a hűtlenségé is. Az Egyházat az Újszövetség áldásának letéteményeseként a Bárány vére jelölte meg. Szent, de bűnösökből is áll. Ahogy Szent Ambrus is írta: az Egyház "immaculata ex maculatis" – szent és makulátlan, annak ellenére, hogy bűnös emberekből áll.

Emlékeztetni szeretném mindazokat az Egyház szentségének örök igazságára, akiket oly mélyen megbotránkoztatott az egykori washingtoni érsek, Theodore McCarrick szentségtörő viselkedése, a pápa súlyos, nyugtalanító, és bűnös magatartása, és sok püspök cinkos hallgatása, hogy ezáltal kísértve érzik magukat rá, hogy elhagyják az Egyházat, melyet oly sok gyalázat csúfít. Ferenc pápa 2018. augusztus 12-én vasárnap, az Úrangyala imádságában ezt mondta: "Mindenki bűnös annak a jónak tekintetében, amelyet megtehetett volna, de nem tett meg. ... Ha nem szállunk szembe a rosszal, azzal hallgatólagosan tápláljuk azt. Közbe kell avatkoznunk, ahol terjed a rossz; mert a rossz ott terjed, ahol nincsenek merész keresztények, akik jósággal szállnának szembe vele." Ha mindezt úgy kell értenünk, mint minden egyes keresztény hívő súlyos erkölcsi felelősségét, akkor mennyivel inkább vonatkozik ez az Egyház legfőbb pásztorára, aki azonban a McCarrick-üggyel kapcsolatban nemhogy nem állt ellen a rossznak, de szövetkezett azokkal, akik mélyen romlottak voltak. Követte annak tanácsait, akiről jól tudta, hogy a velejéig romlott, a legfőbb tekintélyével megsokszorozva mindazt a rosszat, amit McCarrick elkövetett. És még mennyi olyan bűnös pásztort támogat Ferenc pápa továbbra is, akik a cselekedeteikkel lerombolják az Egyházat!

Ferenc pápa távolodik attól a küldetéstől, amelyet Krisztus adott Péternek, hogy megerősítse a testvéreket. A tetteivel valójában megosztja és tévútra viszi őket, miközben a farkasokat bátorítja, hogy marcangolják tovább Krisztus nyáját.

Ebben a rendkívül drámai helyzetben az egyetemes Egyház számára arra van szükség, hogy beismerje a hibáit, a sokat hangoztatott zéró tolerancia jegyében Ferenc pápa legyen az első, aki jó példát mutat a McCarrick visszaéléseit fedező bíborosoknak és püspököknek, és mindannyiukkal együtt lemondjon.

Még a történtek szörnyűsége miatti kiábrándultság és szomorúság ellenére is, nem szabad, hogy elveszítsük a reményt! Jól tudjuk, hogy a pásztoraink nagy többsége hűségben és odaadással éli meg a papi hivatását.

Isten kegyelme a nagy próbatételek idején mutatkozik meg túláradóan, az Ő határtalan irgalmát pedig mindenki számára rendelkezésre bocsátja. Ez az irgalom azonban csak azoknak adatik meg, akik valóban megbánják a bűneiket, és őszintén megjavulnak. Az Egyház számára ez a megfelelő idő, hogy megvallja a bűneit, megtérjen, és bűnbánatot tartson.

Imádkozzunk mindnyájan az Egyházért, és a pápáért, hisz emlékezzünk rá, hányszor kért minket arra, hogy imádkozzunk érte!

Újítsuk meg mindnyájan a hitünket az Egyházban, a mi Anyánkban: "Hiszem az egy, szent, katolikus és apostoli Anyaszentegyházat!"

Krisztus soha nem hagyja el az Ő Egyházát! Az Ő vérében szülte azt, és az Ő Lelke által éleszti azt mindig újjá!

Mária, az Egyház anyja, könyörögj érettünk!
Mária, Szűz és Királynő, a Dicsőség Királyának anyja, könyörögj érettünk!

Róma, 2018. augusztus 22.
A Boldogságos Szűz Mária Királynő emléknapján