A következőkben az Egyesült Államok 2011-2016 között szolgáló pápai nunciusa, Carlo Maria Viganò érsek augusztus 22-ei keltezésű vallomását közöljük magyar nyelven, két részletben. Az érsek által is két részre tagolt, 11 oldal terjedelmű vallomást augusztus 25-én hozta nyilvánosságra több katolikus híroldal olasz és angol nyelven.

Az alábbiakban a vallomás első felét adjuk közre. A magyar nyelvű fordítást Nagy Péter felsőszeli plébános atya készítette a dokumentum eredeti, olasz nyelvű változata alapján. A szöveg korrektúrázását a szerkesztőink végezték, a formázásban pedig ezt a változatot vettük alapul.

Kapcsolódó cikkeink:
- Kitálalt a korábbi pápai nuncius: Ferenc pápa fedezte McCarrick bíboros szexuális visszaéléseit
- Ami Viganò érsek vallomásáról eddig tudható (cikklistánk)
- Viganò érsek vallomásának eddigi hatása (cikklistánk)

Mons. Carlo Maria Viganò apostoli nuncius, Ulpiana címzetes érsekének

VALLOMÁSA

Ezekben a tragikus időkben az Egyházon belül a világ több pontján – az Egyesült Államokban, Chilében, Hondurasban, Ausztráliában, stb. - nagy a püspökök felelőssége. Itt különösképpen az Egyesült Államokra gondolok, ahová nunciusként 2011. október 19-én, az első észak-amerikai mártírok emléknapján, XVI. Benedek pápa küldött. Az Egyesült Államok püspökei, és velük együtt én is, arra vagyunk hivatottak, hogy kövessük a mártírok példáját, akik az evangéliumot Amerikába vitték, és hogy hiteles tanúi legyünk Krisztus, az Út, az Igazság, és az Élet mérhetetlen szeretetének.

Püspökök és papok a saját tekintélyüket kihasználva, a híveik - kiskorúak, ártatlan áldozatok, az Egyháznak önmagukat odaszentelni vágyó fiatal férfiak - kárára szörnyű bűntényeket követtek el, ugyanakkor megint mások a hallgatásukkal nem akadályozták meg e bűntettek további véghezvitelét. 

Annak érdekében, hogy Krisztus jegyesének arca újból a szentségi szépségét tükrözze vissza, bátran le kell döntenünk a titkolózás kultúráját, és nyilvánosan meg kell vallanunk az igazságot, amit mindezidáig elfedtünk. Meg kell szüntetni a püspökök és papok cinkos hallgatását, amivel – a híveik kárára -, elfedték önmagukat. Azt a cinkos hallgatást kell ledönteni, ami a világ szemében az Egyházat szektaként láttatja. Azt a cinkos hallgatást, ami nem sokban tér el a maffiában uralkodó cinkosságtól. "Amit sötétben mondotok, világos nappal hallják majd, és amit a zárt falak közt fülbe súgtok, azt a háztetőkről fogják hirdetni." (Lk 12,3).

Mindig hittem és reméltem, hogy az Egyház hierarchiája meg tudja találni önmagában a lelki erőforrást és erőt ahhoz, hogy a megújulás érdekében napfényre hozza az igazságot. Ezért, még ha több alkalommal szorgalmaztam is, mindig elkerültem, hogy minderről a kommunikációs eszközökön keresztül nyilatkozzak. Ugyanígy tettem akkor is, amikor jogom lett volna rá, hogy visszautasítsam a római kúria prelátusaitól származó és személyemet érintő rágalmakat. Ám most, amikor a romlottság elérte az Egyház hierarchiájának csúcsát, a lelkiismeretem ösztönző szava arra késztet, hogy felfedjem az igazságot Theodore McCarrick emeritusz washingtoni érsek rendkívül szomorú esetével kapcsolatban. Az esettel akkor ismerkedtem meg közelebbről, amikor a pápai képviseletek delegátusi feladatait láttam el Szent II. János Pál pápa megbízásából 1998-tól 2009-ig, és az Egyesült Államokban szolgálatot teljesítve apostoli nunciusként, amely feladatra XVI. Benedek pápától kaptam megbízást 2011. október 19-től 2016. májusáig. 

Mint az államtitkárság apostoli képviseletének delegátusa, az én felelősségem nemcsak az apostoli nunciatúrákra terjedt ki, hanem magába foglalta a római kúria személyi ügyeit (felvételek, kinevezések, püspökjelöltekről szóló információs eljárások stb.), valamint azon püspökök és bíborosok érzékeny ügyeit is, amelyeket az államtitkár bíboros vagy az államtitkár-helyettes a delegátusra bízott. 

A burkolt gyanúsítások és célzások tisztázására - amelyek nemrégiben egyes cikkekben felbukkantak - rögvest leszögezem, hogy az Egyesült Államokban szolgálatot teljesített nunciusok, Gabriel Montalvo és Pietro Sambi (mindketten idejekorán elhunytak), nem késlekedtek, hogy a Szentszéket informálják McCarrick érsek súlyos viselkedésbeli és erkölcstelen cselekedeteiről, melyeket papnövendékekkel és papokkal szemben követett el. Sőt, Boniface Ramsey O.P. 2000. november 22-i levele is erről szólt, amelyet - Pietro Sambi nuncius feljegyzései szerint - Montalvo nuncius kérésére írt meg. Ebben a levélben Ramsey - aki a newarki egyházmegyei szeminárium professzora volt a ‘80-as évektől kezdve egészen 1996-ig -, leszögezi, hogy a szemináriumban a rossz nyelvek szerint a püspök „megosztotta az ágyát a szeminaristákkal“ – egyszerre öt személyt is meghívva, hogy töltsék vele a hétvégét a tengerparti házában. Hozzáteszi, hogy tudomása van több, később a newarki érsekség számára felszentelt kispapról is, akik meghívást kaptak az említett tengerparti házba, és megosztották az ágyat az érsek úrral. 

A hivatal, amelyet akkor vezettem, nem szerzett tudomást arról, hogy a Szentszék bármiféle intézkedést foganatosított volna a 2000. év végén a Montalvo nuncius által benyújtott feljelentéssel kapcsolatban. Akkoriban az államtitkár Angelo Sodano bíboros volt. 

Ugyanúgy, Sambi nuncius is elküldött Gregory Littletontól - akit megfosztottak a klerikusi állapotától kiskorúak bántalmazásáért - egy McCarrick elleni vádlistát Tarcisio Bertone bíboros államtitkárnak, továbbá még két dokumentumot  Littletontól, amelyekben elbeszéli az akkori érsek papokkal és szeminaristákkal szemben elkövetett szexuális visszaéléseit. A nuncius hozzátette, hogy 2006. júniusától mintegy húsz embernek juttatta el Littleton az említett vádlistát, többek között civil- és egyházjogi képviselőknek, a rendőrségnek és ügyvédeknek. Feltehetőleg az volt a cél, hogy a hír hamar nyilvánosságra kerüljön. Mindazonáltal szorgalmazta a Szentszék azonnali közbelépését.

E dokumentumokról írt feljegyzéseim szerkesztése közben, amellyel mint delegátust 2006. december 6-án bíztak meg, Tarcisio Bertone bíborosnak és Leonardo Sandri helyettesnek megírtam, hogy a Littleton által leírt tények McCarrickről olyan súlyosak és aljasok, hogy mély megdöbbenést, valamint az illetlenség érzését, mély undort és keserűséget váltottak ki belőlem. Mindezek a következőek: a kispapok és papok – egyszerre többé is -, többszöri súlyos bűnre csábítása; több pap jelenlétében egy kispap kigúnyolása, aki védekezni próbált a csábítás ellen; bűnrészesek aljas tettek alóli feloldozása; az Eucharisztia szentségtörő ünneplése ugyanezen papokkal, akik részt vettek az orgián.

A feljegyzés, amelyet 2006. december 6-án átadtam az elöljárómnak, Leonardo Sandri helyettesnek, a következő eljárást javasolta:

• Megelőlegezném, hogy úgy tűnt, a most felmerült, bíborost érintő új botrányt az Egyesült Államok egyházának többi botránya közé sorolták.
• És mivel ez a bíborost érinti, mint ahogy az 1405. számú kánon §1 2. bekezdése is mondja: "Csak a római pápának van joga ítélkezni a bíboros atyákról."
• Indíttassék a bíborossal szemben példaadó eljárás, amelynek gyógyító jellege lenne, megelőzésképpen a jövőbeli visszaéléseket az ártatlan áldozatokkal szemben, és hogy enyhítsük a mély és súlyos botrányt a hívek érdekében, akik mindezek ellenére továbbra is szeretik az Egyházat, és hisznek is benne. 

Hozzátettem, hogy méltányos lenne, ha elsőként az egyházi és nem a civil tekintély lépne közbe, és tenné ezt mihamarabb, még mielőtt a botrány kirobbanna a sajtóban. Ez ugyanis valamelyest visszaadná az Egyház számára azt a méltóságot, amely súlyos megpróbáltatásoknak és megaláztatásoknak volt kitéve egyes pásztorok galád viselkedése miatt. A civil hatóságoknak így nem egy bíboros felett kellene ítélkezniük, hanem az állami hatóság egy egyszerű pásztorral szemben lépne fel. Az adott bíborossal szemben ugyanis az Egyház már meghozná a szükséges lépéseket, gátat szabva így annak, hogy a bíboros továbbra is a tekintélyét kihasználva ártatlan életeket tegyen tönkre.

A 2006. december 6-i feljegyzésemet soha nem kaptam vissza, az elöljáróim azt bárminemű döntés nélkül tartották vissza.

Ezt követően, 2008. április 21-23-a körül, a világhálón publikálásra került Richard Sipe XVI. Benedek pápának írt beszámolója az Egyesült Államok szexuális visszaélési válságáról (Statement for Pope Benedict XVI about the pattern of sexual abuse crisis in the United States). Április 24-én eljuttatták azt a Hittani Kongregációnak, William Levada bíborosnak és Tarcisio Bertone bíboros államtitkárnak. Nekem egy hónappal később, május 24-én küldték el.

A következő napon az új helyettes államtitkárnak, Fernando Filonninak küldtem el a feljegyzésemet, amely magában foglalta a 2006-os jelentésemet is. Ebben összefoglaltam Richard Sipe dokumentumát, amely ezzel a tiszteletteljes és őszinte kéréssel zárult XVI. Benedek pápa felé: "Illő tisztelettel fordulok Szentségedhez, ugyanazzal a buzgósággal, ami Damjáni Szent Pétert is arra indította, hogy az Ön elődjéhez, IX. Leó pápához forduljon a kora papságának jellemzésével. A problémák, amelyekről ő beszélt, hasonlóak és ugyanolyan súlyosak ma az Egyesült Államokban, mint amilyenek akkor Rómában voltak. Ha Szentséged úgy kívánja, személyesen nyújtok át dokumentációt arról, amiről beszéltem."

A feljegyzésemet azzal zártam, hogy újra megismételtem feljebbvalóim előtt azokat a gondolataimat, melyek szerint McCarrick bíborost minél előbb meg kellene fosztani a bíborosi kalapjától, és hogy szükséges lenne őt azon szankciók alá vetni, amelyekről az egyházjog rendelkezik, vagyis megfosztani őt a klerikusi állapotától.

A második feljegyzésemet sem kapta vissza a személyi ügyek irodája, én pedig nagyon megdöbbentem az elöljáróimmal kapcsolatban. Mind a bíborossal szembeni intézkedésük teljes hiánya, mind a velem való kommunikációjuk végsőkig menő hiányossága a 2006. decemberében megírt első feljegyzésem óta felfoghatatlan a számomra.

Giovanni Battista Re bíboroson keresztül azonban, aki akkortájt a Püspöki Kongregáció prefektusa volt, megbizonyosodtam arról, hogy Richard Sipe bátor és tiszteletteljes beszámolója elérte a kívánt eredményt. Benedek pápa ugyanazokat a büntetéseket szabta ki McCarrick bíborosra, mint amelyekkel a közelmúltban Ferenc pápa sújtotta őt: a bíborosnak el kellett hagynia a szemináriumot, ahol eddig lakott; megtiltották számára a nyilvános misézést, a nyilvános találkozókon való részvételt, bárminemű előadás tartását és az utazást, és életre szólóan imádságra és vezeklésre kötelezték őt.

Nem tudom, hogy Benedek pápa mikor hozta ezeket az intézkedéseket McCarrick-kel szemben; valamikor 2009-2010 között, mert időközben áthelyeztek a Vatikáni Kormányhivatalba. Ugyanígy azt sem tudtam, hogy ki volt a felelős mindeme hihetetlen késedelemért. Nem hiszem, hogy Benedek pápa lett volna, hiszen ő már bíborosként is több alkalommal elítélte az egyházban lévő romlottságot, sőt, a pápaságának első hónapjaiban rendíthetetlen álláspontot képviselt azzal szemben, hogy homoszexuális hajlamokkal rendelkező egyéneket vehessenek fel a szemináriumokba. Fenntartom, hogy a felelős a pápa első munkatársa, Tarcisio Bertone bíboros lehetett, aki közismerten előnyben részesítette a homoszexuálisok felelős pozícióba való helyezését, és ő kezelte azokat az infromációkat is, amelyeket megfelelőnek ítélt rá, hogy a pápához eljussanak. 

Mindenesetre az biztos, hogy Benedek pápa a fent említett kánoni szankciókkal sújtotta McCarricket, és hogy ezeket az Egyesült Államok apostoli nunciusán, Pietro Sambin keresztül továbbították McCarricknek. Mons. Jean-François Lantheaume, a nunciatúra Chargé d’Affaires-je [ügyvivője], Sambi nuncius Baltimore-i halála után jelentést tett nekem – és erről ő maga kész is tanúskodni -, egy Sambi nuncius és McCarrick bíboros között lezajlott viharos és feldúlt beszélgetésről, mely szerint: "A nuncius hangja – mondta Mons. Lantheaume – egészen a folyosó végéig hallatszott."

2011. novemberében, Washingtonba való elutazásom előtt egy beszélgetés keretén belül a Püspöki Kongregáció prefektusa, Marc Ouellet bíboros a többi instrukció mellett közölte velem Benedek pápa ugyanazon rendeleteit, amelyek az új nunciusra vonatkoztak. 

A legelső találkozásunk alkalmával a nunciatúrán mindent megerősítettem McCarrick bíboros felé. A bíboros morogva, alig érthetően ismerte el, hogy talán hibát követett el azzal, hogy néhány papnövendékkel egy ágyban aludt a tengerparti házában, de úgy mondta el ezt, mintha semmi jelentősége nem lenne.

A hívek kitartóan kérdezgetik, miként volt lehetséges az ő bíborosi és washingtoni kinevezése. Minden joguk megvan rá, hogy megtudják, ki tudott a súlyos gaztetteiről, és ki volt az, aki ezeket elkendőzte. Ezért kötelességemnek érzem, hogy felfedjem mindazt, amit tudok, kezdve a Római Kúriával. 

Angelo Sodano bíboros 2006. szeptemberéig volt vatikáni államtitkár, minden információ hozzá jutott el. 2000 novemberében Montalvo nuncius elküldte neki a jelentését, átadva neki a már idézett Boniface Ramsey levelét, amelyben McCarricket a súlyos visszaéléseiért vádolta meg. 

Ismeretes, hogy Sodano a végsőkig leplezte Maciel atya botrányát, mi több, Justo Mullort, Mexikóváros nunciusát is eltávolították hivatalából, amiért elutasította, hogy Maciel atya botrányának leplezésében bűnrészes legyen. Ezért az ő helyére Sandri bíborost nevezték ki, az akkori venezuelai nunciust, aki készségesen együttműködött Sodanoval. Sodano még arra is vetemedett, hogy a Vatikánban egy sajtónyilatkozatot adjon ki, amelyben hamisan azt állította, hogy Benedek pápa úgy döntött, Maciel atya ügyét lezártnak tekinti. Benedek pápa – Sodano fáradhatatlan védekezése ellenére – reagált erre, és Maciel atya bűnösségét végre ki is mondták, majd őt visszavonhatatlanul elítélték.

Vajon Sodano műve volt McCarrick bíborosi és washingtoni kinevezése is, amikor II. János Pál pápa már nagyon beteg volt? Erről nincs tudomásunk. Ám jószerivel erre lehet gondolni, ámbár nem hiszem, hogy csupán ő volt az egyetlen felelős. McCarrick gyakran járt Rómában, és mindenütt barátokra tett szert a kúria valamennyi szintjén. Ha Sodano védte Macielt – ahogy ez biztosnak tűnik -, nem tette volna meg ugyanezt McCarrickért, akinek - ahogy ezt sokan mondják - megvoltak azok a pénzügyi eszközei és befolyása, hogy hatással legyen egyes döntések kimenetelére? Giovanni Battista Re bíboros, a Püspöki Kongregáció akkori prefektusa ellene volt annak, hogy McCarricket kinevezzék Washingtonba. A washingtoni nunciatúrán megtalálható egy saját kezűleg írt feljegyzése, amelyben Re bíboros elhatárolódik McCarrick kinevezésétől, és megerősíti, hogy ő csak a 14. volt a listán azon püspökök sorában, akiket Washingtonba kineveztek volna.

Tarcisio Bertone bíborosnak, mint mindenkori államtitkárnak, Sambi nuncius jelentését az összes melléklettel együtt elküldték. A fent említett 2006. december 6-ai és 2008. május 25-ei jelentéseimet feltehetőleg megkapta a helyettesétől. Ahogy már említettem, neki nem esett nehezére, hogy kitartóan olyan jelölteket javasoljon, akik nyíltan vállalták aktív homoszexualitásukat, továbbá szűrte és manipulálta azokat az információkat, amelyek a pápához eljutottak – csak idézném Vincenzo di Mauro közimert esetét, akit Vigevano érsekévé neveztek ki, majd eltávolították a hivatalából, mert megrontotta a kispapokat.

Pietro Parolin bíboros, a jelenlegi államtitkár is részese volt McCarrick gaztetteinek elfedésében, hiszen Ferenc pápa megválasztását követően McCarrick nyíltan dicsekedett a kontinenseket átívelő missziós útjaival. 2004 áprilisában a Washington Times a címoldalán számolt be McCarrick egyik útjáról, amelyet a Közép-afrikai Köztársaságba tett a Vatikánállam küldötteként. Mint washingtoni nuncius, írtam Parolin bíborosnak, megkérdezve őt, hogy vajon még mindig hatályban vannak-e a Benedek pápa által McCarrick bíborost sújtó szankciók. Ça va sans dire [természetesen] nem kaptam választ a levelemre!

Ugyanez mondható el William Levada bíborosról is, aki azidőtájt a Hittani Kongregáció prefektusa volt, és Marc Ouellet bíborosról, a Püspöki Kongregáció prefektusáról is, továbbá Lorenzo Baldisseriről, mint a fent említett Püspöki Kongregáció titkáráról és Ilso de Jesus Montanari érsekről, a Püspöki Kongregáció jelenlegi titkáráról. Nekik hivataluknál fogva tudomásuk volt Benedek pápa McCarricket sújtó szankcióiról. 

Angelo Becciu, Fernando Filoni, és Leonardo Sandri bíborosok, mint az államtitkárság helyettesei, részletekbe menően ismerték McCarrick bíboros helyzetét.

Lehetetlen, hogy az államközi kapcsolatokért felelős titkárság bíborosai, Giovanni Lajolo és Dominique Mamberti bíborosok nem tudtak az ügyről semmit, hisz hetente több alkalommal is részt vettek az államtitkárság ülésein.

Ami a Római Kúriát illeti, itt most megállok, még ha jól ismertek is a Vatikánban lévő és Ferenc pápához közel álló más prelátusok nevei, akik, mint például Francesco Coccopalmerio bíboros és Vincenzo Paglia érsek, a homoszexuális áramlat támogatói közé tartoznak, és akik a maguk nemében felforgatták a katolikus egyház homoszexualitásról szóló jelenlegi tanítását. Ezt az áramlatot Joseph Ratzinger bíboros a Hittani Kongregáció akkori prefektusaként már 1986-ban elítélte, egy a püspököknek címzett levelében: Levél a katolikus egyház püspökeihez a homoszexuális személyek lelkipásztori gondozásáról. Ugyanezen áramlathoz - de más ideológiával - tartoznak Edwin Frederick O’Brien és Renato Raffaele Martino bíborosok is. Mások, akik ugyanígy ehhez az áramlathoz tartoznak, ma a Szent Márta Házban élnek.

Most áttérünk az Egyesült Államokra. Nyilvánvaló, hogy az első, aki tudomást szerzett Benedek pápa rendelkezéseiről McCarricket illetően, az ő utódja, Donald Wuerl bíboros volt, akinek a helyzete a pittsburghi püspöki múltjából legutóbb nyilvánosságra került információk fényében nagyon kompromittáló. 

Teljességgel elképzelhetetlen, hogy Sambi nuncius mint rendkívül felelősségteljes, szavahihető és egyenes jellemű személy, aki egész lényében igazi római volt, nem beszélt volna neki minderről. Akárhogyis, én több alkalommal is beszéltem Wuerl érsekkel a témáról, és nem kellett felé mélyen belemennem a részletekbe. Világos volt ugyanis a számomra, hogy mindennel teljesen tisztában van. Arra az esetre különösen is emlékszem, amikor fel kellett hívnom a figyelmét arra, hogy az érsekség egy színes kiadványában – annak hátsó oldalán - felfigyeltem egy meghívóra, amely egy McCarrick bíboros által tartott találkozóra invitálta a papságra elhívást érző fiatal férfiakat. Rögtön felhívtam telefonon Wuerl bíborost, aki a meglepettségének adott hangot, mondván, ő nem tudott semmit a meghívóról, és intézkedik annak eltüntetéséről. Hogyan magyarázható ez a válasza, ha a mai napig azt állítja, hogy semmit sem tudott McCarrick bíboros visszaéléses bűtetteiről, és Benedek pápa rendelkezéseiről?

Az ő jelenlegi állításai, hogy nem tudott semmiről - annak ellenére, hogy eleinte ravasz módon utalt a két áldozat kárpótlására -, abszolút nevetséges. A bíboros szégyentelenül hazudik, mi több, hazugságra indítja a kancellárját, Monsignor Antonicellit is. 

Wuerl bíboros más estekben is nyilvánosan hazudott. Miután a Georgetown-i Egyetem akadémiai vezetője egy erkölcsileg megengedhetetlen eseményt engedélyezett, két egymást követő levélben felhívtam az elnök, Dr. John DeGioia figyelmét az eseményre. Mielőtt még a leveleket a címzettnek elküldtem volna, a másolataikat megfelelőnek láttam személyesen átadni a bíborosnak egy általam írt kísérőlevéllel együtt. A bíboros azt mondta nekem, hogy semmit sem tudott róla [az eseményről]. Letagadta a két levél átvételét is, ellentmondva annak, amit amúgy szokás szerint tett. Utólag megtudtam, hogy a Georgetown-i esemény előtte már hét éven át megrendezésre került. De a bíboros semmit sem tudott róla!

Wuerl bíboros nagyon jól ismerve a McCarrick bíboros által folytatólagosan elkövetett visszaéléseket és a Benedek pápa által rá kiszabott büntetéseket, megszegve a pápa parancsát, azt is megengedte neki, hogy Washington D.C.-ben egy papneveldében lakjon. Ezzel a papnövendékeket tette ki kockázatnak.

Paul Bootkoski püspök, Metuchen emeritusz püspöke, valamint John Mayers érsek, Newark emeritusz érseke fedezték a McCarrick által elkövetett szexuális visszaéléseket az egyházmegyéikben, és kárpótolták azok két áldozatát. Ezt nem tagadhatják, ezért ki kell őket hallgatni, hogy felfedjenek minden egyes körülményt, és hogy felvállalják a felelősséget az üggyel kapcsolatban.

A média által nemrégiben megkérdezett Kevin Farrell bíboros is azt állította, hogy semmiféle tudomása nem volt a McCarrick által elkövetett gaztettekről. Az ő washingtoni, dallasi, és római aktáit figyelemve véve úgy hiszem, senki sem tudja ezt neki őszintén elhinni. Nem tudom, hogy megkérdezték-e arról, hogy tudott-e Maciel bűntetteiről. Ha ezt is tagadná, valóban hinne bárki is olyannak, aki felelős pozíciót töltött be a Krisztus Légió Kongregációban?

Sean O’Malley bíborossal kapcsolatban csak annyit jegyeznék meg, hogy az ő legutóbbi kijelentései McCarrick-kel kapcsolatban zavarba ejtők, és teljesen elhomályosítják az ő hitelességét.

Folytatjuk...