A német Handelsblatt január 1-én megjelent elemző riportja szerint a német katolikus egyház tavaly 6 milliárd eurós rekordbevételt könyvelhetett el, amivel az ország 27 egyházmegyéje mostanra már több, mint 26 milliárd eurós vagyoni tartalékkal gazdálkodhat. Ezzel a német egyház, a Vatikán mellett,…
Január 14. Szent Hilárius püspök, hitvalló és egyháztanító
Szent Hiláriust az isteni Gondviselés arra választotta ki, hogy nehéz időben útját állja egy nagy szellemi dögvésznek, mely a negyedik században végpusztulással fenyegette Isten országát. Ez az arianizmus volt. Az ariánusok azt hirdették, hogy Jézus Krisztus nem valóságos Isten, hanem Istennek csak…
Kánonjogászok cáfolják Müller bíboros Amoris Laetitia értelmezését
Ahogy beszámoltunk róla, az olasz La Stampa december 31-én interjút közölt Gerhard Müller bíborossal, a Hittani Kongregáció korábbi prefektusával. Az interjúban Müller bíboros immár Ferenc pápa hivatalos Amoris Laetitia értelmezésével szemben is kitartott amellett, hogy az újraházasodott elváltak az…
Elkezdődött: az új Pápai Életvédő Akadémia erkölcsteológusa szerint az Amoris Laetitia esetenként feljogosít a fogamzásgátlásra
A felelős szülőség arra kötelezheti a házaspárokat, hogy mesterséges fogamzásgátlást használjanak - emellett szólalt fel a Ferenc pápa által újjáalapított Pápai Életvédő Akadémia egyik tagja, Ferenc pápa apostoli buzdítására, az Amoris Laetitiára hivatkozva. Az olasz erkölcsteológus Maurizio Chiodi…