Az SSPX intézményébe költözik Chur püspöke
2019. május 20. írta: Katolikus Válasz

Az SSPX intézményébe költözik Chur püspöke

huonder.jpgMájus 20-án, 77 éves korában felmentette a püspöki szolgálata alól Ferenc pápa Vitus Huondert (a képen jobbra), a svájci Chur püspökét, és az egyházmegye élére egy megbízott helynököt nevezett ki, amíg nem sikerül rendezni a szolgálati utódlás kérdését.

Mint ismeretes, Huonder püspök nemrég azzal okozott sokak számára meglepetést, hogy bejelentette: a nyugdíjazása esetén a rendezetlen egyházjogi állású Szent X. Piusz Papi Testvérület (SSPX) egyik intézményébe költözik (lásd a május 13-ai gyorshírünket itt). A mai nyugdíjazásának apropóján a püspök és az SSPX közös közleményt adtak ki a Marcel Lefebvre érsek által alapított papi közösség honlapján.

A közleményben a püspök és az SSPX azt írják: Huonder püspöknek régi vágya teljesül az SSPX intézményébe való költözésével. Mint írják, a beköltözésének egyetlen célja, hogy a hátralevő életét csendben és imádságban töltse el, a szentmisét pedig a továbbiakban kizárólag a hagyományos latin rítus szerint mutassa be. A közlemény szerint emellett a püspök az Egyház "Hagyományáért" fog a továbbiakban munkálkodni, amely Huonder és az SSPX szerint "az Egyház megújításának egyetlen útját" jelenti.


(Forrás: sspx.ca)


Kapcsolódó cikkeink:
Május 13. - Chur püspöke az SSPX-hez vonul nyugdíjba
- Cikklistánk az SSPX-ről
- Az első cikkünk az SSPX-ről a régi blogfelületünkön

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása